2013. 03. 15.

Jill Tomlinson: A bagoly, aki félt a sötétben

Nagyon kevés olyan gyerekkönyvvel találkoztam, ami ennyire mélyen hatott volna rám és a környezetemben lévő gyerekekre. Kicsit félve írom le, de azért ki merem jelenteni, hogy ez a kötet tökéletes.

 „Hupp bagolyfióka.
Dundi és bolyhos.
A szeme nagy és kerek.
A tolla puha és pihés.
Minden szempontból tökéletes,
kivéve egyetlen dolgot…”

… Fél a sötétben.

„Te nem félhetsz a sötétben – mondta a mamája. – A baglyok nem félnek a sötétben.”
Hiába minden, Hupp éjjeli helyett inkább nappali madárrá szeretne változni. És ha ez még nem volna elég, a szülei agyára megy folytonos falánkságával és azzal, hogy mindenbe belekotyog, valamint nem hagyja őket aludni. (Khm, ez a gyöngybagolyfióka feltűnően hasonlít a gyerekeimre…) De Gyöngybagolyné tudja, hogy „rengeteg türelemre lesz szüksége”. Azt állítja, hogy Hupp csak azért fél a sötéttől, mert nem ismeri. Ez igaz, a kisbagoly ugyanis egyszerűen csak feketének látja a sötétet, és nem is gondol arra, milyen sokszínű. (Például ezüst, kék, szürke…)
Szülei unszolására hétszer bucskázik le a fáról, kisebb-nagyobb sikerrel, hogy megismerje a sötétség természetét. Először egy kisfiúval találkozik, aki tűzgolyónak nézi a fáról szaltót vető hóbaglyot. Tőle megtudja, hogy a „SÖTÉTSÉG IZGALMAS”, mert a kisfiú éppen az esti tűzijátékra készül. Hupp a rakétáról és a röppentyűről azt hiszi, hogy ennivaló, de kiderül, hogy gyönyörködni lehet benne. Később a kisfiútól szerzett tudással felvértezve magabiztosan magyarázza szüleinek a tűzijáték lényegét és eszközeit.

Forrás: meseutca.hu, 2012. november 23. (http://meseutca.hu/2012/11/23/jill-tomlinson-a-bagoly-aki-felt-a-sotetben/)


2013. 03. 15.

Jill Tomlinson: A cica, aki haza akart menni

Fenntartásaim vannak a sorozatokat illetően, ám most egy kicsit sem kellett csalódnom, ez a kötet ugyanolyan jó, mint az előző. A szerkezete is hasonló, minden mese ugyanazzal a pár visszatérő mondattal fejeződik be, és a főhősnek itt is le kell győznie az elébe tornyosuló akadályokat, melyeket lépésről lépésre követhetünk.

„Szuzi csíkos kiscica.
Franciaországban lakik.
Szereti kergetni a pillangókat, és szereti,
Ha visszafelé simogatják.
Szuzi egyetlen dolgot nem szeret: eltévedni…”

Szuzi különösen kedves macska, akinek a hátát fekete csíkok díszítik, a hasa viszont pöttyös. Egyik gazdája, a nyolcéves Henri azt mondta rá, hogy „ez a cica felülről tigris, alulról viszont leopárd”. Négy testvér játszott a franciaországi tengerparti településen lakó cicával, mindannyian kényeztették, azt is tudták, hol van a legcsikisebb pont a hasán. Ő is ragaszkodott gazdáihoz, de legjobban a legkisebb fiút szerette, mert a még csak négyéves Gabi nem a fejétől a farkáig simogotta, hanem visszafelé. A gyerekek apukája halászként dolgozott, ezért bőségesen jutott a cicának finom ennivaló, el is hízott volna, ha nem szaladgál olyan sokat, de amíg a fiúknak más dolguk akadt, addig ő a mezőn csavargott.
Egyszer a nagy melegben beleült egy kényelmes kosárba, majd elaludt. Arra ébredt, hogy egy léghajóban repül. Végül Angliában landolt, és Szuzi nagy szerencséjére egy cicamentő lány rögtön befogadót talált neki, Bertie nénit, aki egy beképzelt beszélő papagájjal, Bibivel élt együtt. Az öreg hölgynek tetszett, ahogy Szuzi franciául nyávogott: „Sémmmoááá, Meeerszííí”. Bertie néni minden reggel eltriciklizett vásárolni, és Szuzi is vele tartott a járműre szerelt kosárban. Amikor a tengerpartra értek, a cica mindig meglógott, hogy valamilyen járművet keressen, ami a nagy vízen át visszaviszi őt imádott gazdáihoz. Először egy csónakázó kisfiúhoz csatlakozott, de a gumicsónakot éles karmai kilyukasztották, ezért csalódottan visszasomfordált Berti nénihez és Bibihez. Kapott vacsorát, igaz, hogy „nem hal volt, de nagyon finom. Szuzi dorombolt. De azért hiányzott neki Gabi, hogy visszafelé simogassa.”

Forrás: meseutca.hu, 2013. március 11. (http://meseutca.hu/2013/03/11/jill-tomlinson-a-cica-aki-haza-akart-menni/)


2013. 01. 31.

Timo Parvela – Virpi Talvitie: Miú és Vau

A Mérleghinta, a Körhinta és a Szerencsekerék után a finn szerző legújabb könyvében ismét az állatoké a főszerep, de olyanoké, akiknél emberibbet keresve sem találhatnánk.

Miú és Vau barátok. Néha nehéz megérteni, hogy miért, hiszen annyira különbözőek. Egyik macska, másik kutya. Az egyik festeni, énekelni és ábrándozni szeret, míg a másik akkor boldog, ha a kertben szorgoskodhat, és megőrül, ha nincsen semmi dolga. Az egyik hisz abban, hogy amire nagyon vágyik, előbb-utóbb be is teljesül, a másik nem hisz a csodákban. Mégis valamilyen ki nem mondott oknál fogva társak lettek, s kitartanak egymás mellett jóban, rosszban, elfogadják egymás hibáit és furcsa vágyait, még akkor is, ha olyan elképesztőek, mint a Holdra való biciklizés. Amikor Miú egyszer úgy dönt, hogy elhagyja a közös házat, mert nem bírja tovább a hideg telet, néhány hét múlva visszatér; Vaut pedig magányában az bántja legjobban, hogy nem vette komolyan, nem értette meg barátját. A karácsonyt már újra együtt töltik, s bár eredetileg abban maradtak, hogy nem készülnek ajándékokkal, végül mégis egymásnak adják legféltettebb kincseiket. A történet végén pedig, egy év elteltével újra ott állnak a domb tetején, hogy együtt vágjanak neki a lehetetlennek, és a tó tükrének ezüsthídján elbiciklizzenek a Holdra. Így ér össze a kezdet és a vég, és egészíti ki egymást a kutya és a macska, mint az egymásba kunkorodó jin és jang.

Érdekes, hogy az esti olvasás során nálunk a gyerekek rendre Vauval azonosultak: őt sajnálták, ha Miú csalt ellene a focimeccsen, vele éreztek, amikor a macska a sítúrára készített összes elemózsiát felfalta, neki semmit sem hagyva. És számtalan más esetben is, amikor úgy gondolták, Vau azért került szorult helyzetbe, mert nem akarta megbántani barátját. Én meg mindeközben, Miú esendőségét látván, arra gondoltam, bárcsak mindenkinek megadatna egy Vauhoz hasonló társ. (Kolibri, 2012)

Illusztrálta: Virpi Talvitie

 


2013. 01. 31.

N. Tóth Anikó: Az eszemet tudom

A könyv szövegéből már ízelítőt adtunk korábban. Azok kedvéért idézem az első mese néhány sorát, akik nem olvasták, e nélkül nehezebben érthető ez az ajánló.

„Vannak világos és sötét mesketék. A világos mesketék könyvekben lapulnak, és ha este föllapozzuk őket, a szemünkbe világítanak, és nem hagynak elaludni. A sötét mesketék a szoba sarkaiban kuporognak. Csak akkor jönnek elő, ha egészen sötét van.”

Az eszemet tudom

Mindig kockázatos, amikor az író gyereknyelven beszélteti hősét. Ritkán sikerül hűen visszaadni az élőbeszéd báját az írott szövegben, de N. Tóth Anikónak nem okozott gondot egy hiteles belső nyelv megalkotása. A svéd gyerekvers típusú szöveg prózába öntve is megállja a helyét, amely amellett, hogy olykor önmagára reflektál, a felnőttek számára is sok jelentéssel bír. Az olvasó költői mélységeket élhet át, miközben saját maga rég elfeledett gyerekkori gondolataira is ráismer. Az én gyerekeim is „ugyanígy” monologizálnak, ezeket a mondatokat akár tőlük is hallhatnám, a könyvben felvillantott mikrotörténések pedig velük is nap mint nap meges(hetné)nek.
Főhősünk neve homályban marad, de minden mást megtudunk róla, például, hogy iskolába jár, lány, van egy „túrószagú fejű” kistestvére, egy cicája, akit Cillusnak hívnak, egy erdőszagú apukája és egy anyuszagú anyukája. Az is kiderül, hogy a családtagjai milyen puszit adnak: léteznek szúrós, cuppanós-nedves, kövér, hangos puszik, de a legjobb a titok-puszi, mert azt csak Pufi ismeri. (Hogy ki az a Pufi? Egy kispárna, „akit” lehet „lapogatni, morzsolgatni, nyalogatni, dögönyözni, röptetni, kapirgálni, babusgatni, puszilgatni, cirógatni, szagolgatni, kényeztetni”…) Megismerkedünk a gondűző manókkal, akik apa homloka mögül kergetik el a rosszat, a függönymanókkal, akik láthatatlanok, és megtudjuk, hogy a világon a legjobb dolog anyával sutyorogni lámpaoltás után.
Számtalan mozaikból épül fel a kislány élete, ám minden fontos apróságból kitűnik, hogy egy igen elégedett gyerek jegyzeteit olvashatjuk. Ennek oka pedig nem más, mint hogy hagyják élni, és jól szeretik. Persze neki is vannak rossz napjai, ő is makacskodik, unatkozik, bosszantja az anyját, vagy épp sóvárog utána, ha túlságosan elfoglalt, ő is húzza az időt, elhagyja a színes ceruzáit, utál zuhanyozni, és ki nem állhatja a fésülködést, mint minden rendes gyerek – de biztonságban van.
Az egy–három oldalas meséket akár önállóan is olvashatják a kisiskolások. Békés Rozi színes képei kreatívan követik a történeteket, és kiválóan tükrözik a gyermeki látásmódot.
Különösen nagy élmény gyerekekkel együtt olvasni, számítsunk rá, hogy bőven lesznek meghitt, rácsodálkozó, humoros és összebújós pillanataink. Sőt, a könyvről lámpaoltás után is lehet még sutyorogni, ami, mint tudjuk, a világon a legjobb dolog.
Kortárs, gyerek, irodalom. Mindenkinek szívből ajánlom!
(Cerkabella, 2012)

Illusztrálta: Békés Rozi

Forrás: meseutca.hu, 2013. január 15. (http://meseutca.hu/2013/01/15/n-toth-aniko-az-eszemet-tudom/)


2013. 01. 31.

Az eszemet tudom

N. Tóth Anikó könyve karácsony előtt jelent meg a Cerkabella gondozásában. Néhány szöveget szeretnénk a figyelmükbe ajánlani ebből a különleges kötetből. Az illusztrációkat Békés Rozi készítette.

Család
A család úgy keletkezik, hogy egy lány és egy fiú megismerkedik, és egymásba szeretnek.
Panni szülei, Éva néni és Gyuri bácsi a diszkóban ismerkedtek meg. Éva néni a fiúkat bámulta, Gyuri bácsi meg a lányokat. Egyszer csak összeakadt a pillantásuk. Azóta is csak akkor veszik le egymásról a szemüket, ha Pannira néznek.
Dani szülei, Magdi néni és Pali bácsi az oviban ismerkedtek meg. Már akkor is folyton papás-mamást játszottak. Pali bácsi úgy beleszeretett Magdi nénibe, hogy máig sem felejtette el.
Az én anyukám és apukám a munkahelyükön ismerkedtek meg. Annyit dolgoztak együtt, hogy munka után mindig hiányoztak egymásnak. Ezért inkább összeköltöztek.
A boldogságukhoz már semmi más nem hiányzott, csak én. Úgyhogy várni kezdtek. Addig vártak, várakoztak, vágyakoztak, míg megjöttem. Aztán, hogy ne unatkozzak, várni kezdtük a tesómat. Szerencsére nem váratott sokáig magára. Azóta boldogan élünk, míg össze nem veszünk.


2012. 10. 30.

Hol van 1956 októbere a hazai köztudatban?

 „Nemzetek pusztulását soha nem fizikai sorvadás, 
hanem mindig kulturális, kollektív felejtés idézi elő.” 
Jan Assman
 
Tisztelt Emlékező és Ünneplő Gyülekezet!
Néhány nap múlva 56. éves évfordulója lesz, annak, hogy az ELTE Jogi Karán elfogott, majd a Belügyminisztériumban az arccal falhoz állított egyetemistákat üvöltözve fasisztázó, szidalmazó orosz katonatisztnek – a huszonéves, szikár, szemüveges, könyvtáros Füzéki István felülmúlhatatlan lélekjelenléttel – szembe fordulva, tisztán, jól artikulálva válaszolt: „Tü fasiszt, Tü v majej rogyine!” „Ti vagytok fasiszták, ti vagytok az én hazámban!”
 
A sorból azonnal kiemelték, elvitték. Barátai soha többé nem látták, személyi igazolványát néhány nappal később valaki a szülők postaládájába dobta. A tántoríthatatlan szembefordulás, az igazság kimondásának kényszere, a gesztus halálmegvető bátorsága 10. alkalommal gyűjt össze néhány tucat könyvtárost, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk Jézus szavaira: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért” (János 15;13)
(Folytatás a Bővebben-re kattintva.)

2012. 08. 08.

Képek az olvasásról

Az alábbi írásra a könyvkonnektor blogon bukkantunk. Természetesen szó esik benne e-könyvekről, e-olvasokról, de egy nagyon érdekes weblapra is felhívja a figyelmet. Az oldalon az olvasás témáját bemutató festményeket nézegethetünk.  
A teljes cikk itt olvasható:
http://konyvkonnektor.hu/?p=2249

2012. 07. 01.

A jó gyermekirodalomról

Érdekes kérdésre keresi a választ a Kötve-fűzve internetes oldal cikke. Leginkább arra, hogy milyen ismérvek alapján állíthatjuk azt egy könyvről, hogy „jó gyermekirodalom”.  
Több szakember is megszólal a témáról, s közülük néhányan véleményt nyilvánítanak a közelmúlt nagy vihart kiváltó vitájáról is, amely a Bogyó és Babóca-könyvek kíméletlen kritikája kapcsán robbant ki.
A teljes cikk itt olvasható:
http://kotvefuzve.postr.hu/milyen-a-jo-gyerekkonyv

2012. 06. 21.

Olvasmányok nyárra

Érdekes könyvajánlót tett közzé a Marmalade.hu. A választott regények között van egészen új és igazi klasszikus is, s rövid tartalomleírással igyekeznek meggyőzni a potenciális olvasót, hogy számára ez a könyv lesz a jó választás strandra, utazáshoz – vagy épp a négy fal közt.
A lista, az ajánlók itt olvashatók:
http://www.marmalade.hu/dzsem/oldal-1/cikk/mit-olvassunk-a-nyaron-

2012. 05. 23.

Miért fontos a mese?

Szülők számára lehet igazán tanulságos, érdekes a cikk, mely a mesélésről, a meséről szól a Richpoi oldalán.
„A mesékkel való találkozás nem lehet elég korai. Már a pár hónapos csecsemő is szívesen nézegeti az apró mesekönyvek képeit. A rendszeres esti meseolvasás pedig igazi élmény a kicsinek.
A teljes szöveg elolvasható itt:
http://richpoi.com/cikkek/eletmod/a-mese-mint-oromforras.html

2012. 05. 16.

Az e-könyvekről – több oldalról

Népszerű a téma, ám konkrét hazai adatok, felmérések hiányában nehéz beszélni, írni az e-könyvek hazai népszerűségéről (népszerűtlenségéről?), jelenlétéről. Kerekes Pál az IT Business oldalán röviden, de több oldalról is vizsgálva a kérdést írt a témában.
A teljes cikk itt olvasható:
http://www.itbusiness.hu/Fooldal/publicisztika/Kerekespal/e-book_panorama.html


HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 316 vendég és 0 tag böngészi