Szakirodalom

Könyvforgatók

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Bosnyák Viktória

Ifjúsági regényíró, meseíró és számos regény fordítója. A Tündérboszorkány (2003) az első, kiskamaszoknak szóló ifjúsági regénye, „amit lányai (Sári és Dóri) és a maga örömére írt”. A történet folytatásai a Klott gatya, ne fárassz!, illetve az Analfa visszatér. A kisiskolások számára az egyik legismertebb könyve talán A sirály a király?. De igen népszerű még az Amikor kivirágzott a fánk fánk, illetve az Elek, merre keresselek. Az újabbak közé tartozik a Kacifánt nem elefánt, az Elképesztő és a Két bolond százat csinál. Az ő fordításában jelent meg többek között az Alkonyat-sorozat negyedik része a Hajnalhasadás.

HUNRA: Szeretettel üdvözlöm, és egyben megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem azt a munkát, amit az írásaival a gyerekek anyanyelvi tudatosságának a fejlődésére gyakorol. Interjúsorozatunk azt a folyamatot szeretné megragadni, hogy kiből hogyan vált író-olvasó ember. Ezért kerestük meg kérdéseinkkel. Kezdjük az elején! Mi az első könyvvel kapcsolatos élménye, amire emlékszik?

Bosnyák Viktória: A családi legendárium szerint a járókában elfogyasztottam egy teljes kartonból készült leporellót. Lehet, hogy ez egyben szellemi táplálékként is hat a mai napig :-D
Amikor már állni tudtam, legfőbb célom volt, hogy minden erőmet megfeszítve a könyvespolcról megszerezzek magamnak egy kisméretű, műanyag borítós, kék KRESZ-könyvet. Naponta akár százszor is.

HUNRA: Egy KRESZ-könyvet? Erre a válaszra nem számítottam. Arra esetleg emlékszik, melyik volt az első mesekönyve?

Bosnyák Viktória: Rengeteg könyvre emlékszem kiskoromból, amikor kartonból készült leporellók voltak, köztük csehszlovák és NDK-s írók könyveinek magyar kiadásai. Lelki szemeim előtt van minden oldaluk. Ahogy a baromfiudvar állatai nézik a tükörképüket a pocsolyában, ahogy a szarka teleaggatja magát lopott ékszerekkel. Csodálatosnak tartottam a könyvek mutatta világot. Imádtam mindet, és kívülről fújtam a meséket. Sok közülük elpakolva a mai napig megvan.

HUNRA: Látom magam előtt a képeket, ahogyan beszél róluk. Van köztük olyan is, amire úgy emlékszik, hogy mély benyomást tett Önre?

Bosnyák Viktória: Nem tudok egyet kiemelni. Hadd mondjak inkább négyet óvodás koromból, amiket annyira szerettem, hogy most a polcomon vannak, nem pedig elcsomagolva!
Kormos István: Húsvét napja (Rónay Emy illusztrációival) Egy nyuszi alakú, gyönyörűséges könyv, melynek szövegét bármikor el tudom mondani mind a mai napig.
Janikovszky Éva: Bertalan és Barnabás (Réber László rajzaival) A tacskóikrek meséje, és ahogy a levendulásban elbújtak, valami csodálatos volt számomra. Nekem ez „A” kutyás mese.
Wilhelm Hauff: A kis Mukk (az NDK-s filmhez készült bábok felhasználásával).
Móra Ferenc: A kéményseprő zsiráfok (Reich Károly rajzaival) Ebben a magyar nyelv csodás fordulatait imádtam. Annyira beépültek a zsigereimbe Mórának ezek a mondatai, hogy élvezettel használom őket saját meséimben is, vagy élő beszédben, ha csak lehet. Szoktam például azt kérni valakitől, hogy „okosítson már fel engem”.
Móra Ferenc így írta:

„Ugyan kik laknak ezekben a furcsa emeletes házakban? – kérdeztem az őrt.
Azokban a marabumadarak laknak, kérem – okosított föl az ember.”

Persze kedvencem volt az Öreg néne őzikéje, a Pöttyös Panni és még rengeteg más óvodáskori kedvencemet fel sem soroltam.

HUNRA: Úgy látom, olvasnivalóból nem volt hiány. Mit gondol, el lehet azt mondani, hogyan válik valaki „olvasó emberré”? Ön hogyan vált azzá?

Bosnyák Viktória: Édesapám egészen csöppnyi koromtól kezdve élvezettel és hozzáfűzött magyarázatokkal olvasott fel nekem minden nap. Saját mesét is kitalált olyan dolgokról, amiket szeretett volna megtanítani nekem. Már 5-6 évesen, például, hogy mi a habán kerámia, vagy hogyan készül a tutaj. Ezekhez illusztrált, felnőtt ismeretterjesztő könyveket keresett, és az „okosságot” beleszőtte a mesébe. Alapul szívesen használta alapul saját gyerekkora egyik kedvencét, Sebők Zsigmond Tányértalpú mackó komáját, akinek így újabb kalandjai lettek. Például a Vágon tutajozott. Így mutatta be nekem Apukám a Felvidéket is, ahol született.
De bármennyire is meg akartam ismerni a betűket, azokat nem árulta el nekem, a V, a K és az I kivételével. Meggyőződése volt, hogy az ABC megtanulása ráér első osztályban. (Talán attól tartott, hogy ha magam olvasok, az ő meséire már nem leszek kíváncsi?) Ezért is vártam annyira az iskolát. Karácsonyra már folyamatosan olvastam, ami mérhetetlen boldogságot jelentett.

HUNRA: Ilyen olvasási motiváció mellett és kontextusban a „karácsonyra már olvasott” kifejezés egészen másképp hangzik, mint ahogy ezt manapság emlegetik. Mostanában a sok írás mellett is van ideje ilyen sokat olvasni?

Bosnyák Viktória: Sajnos nem olvasok annyit, amennyit szeretnék, de a fürdőkádban mindenképpen. Erre tartok mindig egy külön fürdőszobai regényt. Sokszor azért választom a fürdést a zuhanyzás helyett, hogy folytathassam az olvasást. Nem is tudom elképzelni, miféle sivár, szomorú életem lenne olvasás nélkül. Elképzelni is rossz. Brrrr!

HUNRA: Akkor ezt ne is képzeljük el! Meg tudná azt fogalmazni, hogy mit ad Önnek az olvasás?

Bosnyák Viktória: Gondolatébresztő forrást, menekülést a gondok, a hétköznapok elől, utazást a belső univerzumomba és a világmindenségbe. Boldogságot, izgalmat, csodákat. Szóval mindent.

HUNRA: Melyik az a könyv, amelyik az utóbbi időkben ilyen élményt szerzett Önnek?

Bosnyák Viktória: Annie Proulx: Close Range

HUNRA: Ez magyarul a Közel s távol című könyv, ugye? A Közel s távol című novellából készült filmet épp tavaly néztem meg egy kurzusom kapcsán. Maradandó alkotás. Egy utolsó kérdés még: melyik a kedvenc könyve, könyvei, amit ajánlana másnak is elolvasásra?

Bosnyák Viktória: Igen, az a könyv, az a novella. Hogy milyen könyvet javasolnék másoknak? Hadd ajánljam kedvenc műfordításomat Stephen Pastis: Ciki Miki sorozatát, amik egyszerű gyerekkönyveknek látszanak, de olyan gyerekekkel kapcsolatos bölcsességek vannak bennük, mint Janikovszky Éva műveiben. Ez a sorozat volt eddigi legnehezebb fordításom, mivel a rengeteg illusztrációban a képi humor és a szóviccek egységet képeznek. Az illusztráción pedig nem változtathattunk. Így rettentő csavarosan kellett gondolkodnom. Szeretem a humort kívánó kihívásokat. A Ciki Miki könyvek felnőttek számára legalább annyira viccesek, mint a gyerekeknek. Humorra, nevetésre pedig hatalmas szükségünk van.

HUNRA: Igen. Nagyon. Köszönöm a beszélgetést és a könyvajánlásokat is.

Szerkesztő: Juhász Valéria