Szakirodalom

Lackfi János József Attila- és a Prima Primissima díjas író, költő, műfordító. Közel félszáz könyvet írt, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Talán legismertebb könyvei a Milyenek a magyarok?, a Milyenek még a magyarok?, illetve a Három a magyar igazság. A gyerekeknek szóló könyvei közül pedig az Apám kakasa, az Aranysityak, vagy a legújabbak közül való a 14 részes Dombontúli mesék sorozat. A Magyar Olvasástársaság Lackfi Jánost kérdezte arról, milyen szerepet játszott életében az olvasás.

HUNRA: Mi az első könyvvel kapcsolatos élménye, amire emlékszik?

Lackfi János: Hatéves koromban elolvastam egy egész népmesét, hat teljes oldalt, és rettentő büszke voltam magamra. Emlékszem az önkívülethez közeli zsibbadtságra, ami úrrá lett rajtam, és azóta is hatalmába kerít, ha végére jutok egy könyvnek, és Orhan Pamuk vagy Murakami Haruki világából kilépek a realitásba. Mintha egy mély folyót úsztam volna át. Azzal a különbséggel, hogy úszni nem szeretek...
 
HUNRA: Arra esetleg emlékszik, melyik volt az első mesekönyve?

Lackfi János: A Hetvenhét magyar népmese Illyés-féle gyűjtése talán, elején a cifra, egzotikus madárral. De ott volt mellette a mára megtépázva fennmaradt Bóbita is, melyet édesanyám hangján hallok inkább. Csíjja, csicsíjja, rózsa, csicsíjja mályva. Magam is tovább mondtam ezeket a verseket a gyermekeimnek aztán. És van titkuk, amely ekkor pattant csak fel bennem. A „kék gyöngyöt tesz bársonytokba” sornál valódi tokban és gyöngyökben gondolkodtam, míg felnőtt fejjel rá nem döbbentem: egyszerűen a szemlehunyást írja meg itt a költő.
 
HUNRA: Ó, köszönöm, ez valóban olyan különleges verssor, aminek a jelentése nem azonnal jut eszébe az embernek. Ha visszagondol, akkor meg tudná mondani, mi volt az első könyv, amire úgy emlékszik, hogy mély benyomást tett Önre?

Lackfi János: Nem az első talán, de elképesztő fontos állomás volt harmadik osztályos koromban Walter Scott Ivanhoe című regényének gazdagon illusztrált kiadása, melyben a középkor mindennapi élete, ivócsanakok, legyezők, ékszerek, evőeszközök, no meg rengeteg harci kellék, páncélok, sisakok, lándzsák, lovagi viseletek is felvonultak remek metszeteken. Emlékszem, száz kerek magyar forintba fájt, ott virított a pesthidegkúti papírbolt kirakatában hónapokig, és rettegtem, nehogy elhappolja előlem valaki. Gyűjtöttem a zsebpénzt, és lecsaptam rá, megvan azóta is.

HUNRA: Ezt a kirakatnézős, várakozással teli élményt át tudom érezni. Mit gondol, el lehet azt mondani, hogyan válik valaki „olvasó emberré”? Ön hogyan vált azzá?

Lackfi János: Mindkét szülőm könyvszerető, alkotó író ember volt, édesapám, Oláh János csakúgy, mint édesanyám, Mezey Katalin. Természetes volt, hogy a falon tízezer könyv látható, s ezeket rendszeresen leveszik, forgatják, olvassák, ezért volt, aki ebben tanácsot tudott adni nekem is. Aztán persze ezt „kinőttem" bizonyos tekintetben, mert Vernétől, Scottól, Dickenstől, Hugótól nem volt meg minden, így átjárkáltam Gabi nénihez, a könyvtárba.
 
HUNRA: Egy ilyen gazdag otthoni könyvtár már önmagában is elegendő lehet ahhoz, hogy belemerüljünk a betűk világába. Az a személyes viszony és kötődés, ami a „Gabi néni” mögött érezhető, azt hiszem szintén fontos kötődést jelent ahelyett, hogy csak azt mondta volna, hogy könyvtárba kezdett járni. Mostanában miért és mikor olvas?

Lackfi János: Olvasok szakmai ártalomból sokszor szinte egész nap. Interneten vagy papírformában követem a magyar szerzők munkáit. Majd' húsz éven át napi soktízezer karakter folyt át a tudatomon, mert a Nagyvilág világirodalmi folyóiratot szerkesztettem, illetve óráimra készültem a Pázmányon. És persze mindig lopok egy kis saját olvasóidőt, este vagy ebéd után leheveredem az ágyra vagy kifekszem teraszunkra, a függőágyba: utóbbit nagyon szeretem, jó a felhők közelségében olvasni, világok, mélységek-magasságok nyílnak a lapokon és felettem is, az égen.
 
HUNRA: Meg tudná azt fogalmazni, hogy mit ad Önnek az olvasás?

Lackfi János: Afféle utazásélmény, mely egyszerre zajlik valamiféle külső helyszínen, ám egyben a saját tudatomban is. Hiszen lehet, hogy az indiánok épp nagyanyám kertjében kúsznak elszántan, a skót népfelkelők megostromolják a házunkat, a harcias afrikai törzsek pedig épp most húzzák karóba a napközis tanár nénimet, és épp az agyvelejét ízlelgetik. Egy pillanat alatt időben-térben a lehető legtávolabb találom magam, miközben ki se mozdultam a saját fejemből. Ez a legolcsóbb és legvadabb utazási iroda.
 
HUNRA: A legolcsóbb és legvadabb utazási iroda? Ez tetszik. Megmondaná, melyik az a könyv, ami az utóbbi időkben a legnagyobb hatással volt Önre?

Lackfi János: Legyen, mondjuk, Orhan Pamuktól a Furcsaságok a fejemben. Ha akarom, egy lányrablás bő lére eresztett sztorija. Vagy egy ember külső és belső élete. Vagy egy gasztronómiai érdekesség, a boza nevű tradicionális török sörfajta tündöklése és bukása. Vagy egy város, egy ország története, átalakulása. Mindez egyszerre többszintű jelentéslabirintust alkot. Pamuk látszólag csak mesél, de meséje szövete egyre gazdagabb, tömöttebb, sokértelműbb, és bár csupa köznapi esemény szálaiból áll össze, bizonytalanságok, félreértések, kételyek, vegyes érzések, misztikus sejtések furcsa köde lebeg felette. Tudják amúgy, mi az a boza? Nos, ha a könyvet elolvasták, biztos nem felejtik többé!
 
HUNRA: Egy utolsó kérdés még: melyik a kedvenc könyve, könyvei, amit ajánlana másnak is elolvasásra?

Lackfi János: Hűha, jó sok van, például Nick Hornbytól a brilliáns Hogyan legyünk jók, melyben a cinikus értelmiségi egy guru hatása alá kerül, és teljesen felfordulnak komótos mindennapjai. Vagy Bohumil Hrabaltól a Díszgyász, mely friss és robbanékony gyermeki látással mutatja be a sörgyár eszelős világát és a háború közegét. Murakami Harukitól A kurblimadár krónikája, ahol egy átlagos férfi élete repül levegőbe, és hirtelen démoni világok harcában találja magát. Vagy Mario Vargas Llosától a Julia néni és a tollnok, melyben remek szappanopera-paródiák találhatók, és egy nagynénjével szerelmi viszonyba kavarodó ifjonc botladozásait is figyelemmel követhetjük. Arundhati Roytól ott Az apró dolgok istene, mely gyerekkor-krónika, identitáskeresés, történelmi lecke, és legfőképp tágas univerzum, telis-teli tükröződésekkel, mint minden irodalom.

HUNRA: Köszönöm a beszélgetést és a könyvajánlásokat is. Feltétlenül megnézem, amiket még nem olvastam.

Szerkesztő: Juhász Valéria