Kovács katáng Ferenc

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2018. január 01. hétfő, 11:26

Írta: Super User

Találatok: 19555

Könyvforgatók

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Kovács katáng Ferenc

A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát. 1982 óta él Norvégiában. Az Oslói Egyetem Média és Kommunikációs Intézetének nyugalmazott médiamérnöke. Fest, rajzol, kiállításai voltak Magyarországon, Bulgáriában, Norvégiában. Illusztrációi jelennek meg folyóiratokban, szépirodalmi kötetekben. Szerkesztő helyettese az Ághegy és a Magyar Liget c. magyar nyelvű skandináv irodalmi folyóiratoknak. 14 önálló kötet szerzője (novellák, drámák, versek). 21 mű- és szakfordítása jelent meg Magyarországon. 10 antológia szerkesztője és fordítója. Számos elismerés és díj után 2017-ben megkapta a Cédrus Művészeti Alapítvány Napút műfordítói Hetedhét-díját.

HUNRA: Üdvözlöm. Az olvasóvá nevelődés folyamatáról szeretnénk kicsit többet tudni, a könyvvel kapcsolatos élményeit szeretnénk, ha fölidézné, először is, hogy mi az első könyvvel kapcsolatos élménye, amire emlékszik?

Kovács katáng Ferenc: Az első könyvélményeket hatvan év távlatában akár már el is feledhettem volna. Igen ám, de őseim rendre felidézték gyermekkori csínytevéseimet, nevezetesen, hogy leginkább a könyvekbe szerettem firkálni. Ugyan csak kis könyvtárunk volt, de abban díszes sorozatok, amiket még ma is őrzök (Arany János összes munkái, Ráth Mór, 1885., Eötvös Károly munkái, Révai testvérek, 1909., Herczeg Ferenc munkái, gyűjteményes díszkiadás, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet, 1925.). Kosztolányi Dezső Alakok című fakókék vászonkötésű novellagyűjteményében (Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1929.) az ábécé betűinek írását gyakoroltam, s Molnár C. Pál grafikái mellett van benne néhány illusztrációm is, fejetlen csirke, pókhasú ember. Többnyire csak ákom-bákom, bizonytalan vonalkák, krumpli alakú körök. Így történt hát ismerkedésem a könyvvel, s felnőtt fejjel valóban illusztráltam néhány kötetet tusrajzzal, számítógépes grafikával (s bárcsak Molnár C. még visszafirkálhatna!).

HUNRA: Arra esetleg emlékszik, melyik volt az első mesekönyve?

Kovács katáng Ferenc: Az én gyermekkoromban, az ötvenes évek vége felé, kiterjedt családi és baráti körünkben a gyerekek három alkalommal is kaphattak mesekönyvet, név- és születésnapra, karácsonyra. Első meséskönyvem mindjárt dedikált kötet lett: Az új erdész Sipkay Barna nyíregyházi újságíró, író első és egyetlen mesekönyve a szerző rajzaival. A belső lapon ez olvasható: Kovács Ferencnek, 1956. dec. 24. Azt azért ott és akkor még nem tudhattam, hogy előszeretettel gyűjtöm majd az aláírt köteteket, sőt, az utóbbi húsz évben magam is rendszeresen dedikálom a saját írásaimat.

HUNRA: Érték az értékben. Szívesen megnézném a gyűjteményét. Vajon köztük van még az első könyv, amire úgy emlékszik, hogy mély benyomást tett Önre? Melyik volt az?

Kovács katáng Ferenc: Az első emlékezetes könyvem akkoriban csodának számított. Egy kis fül meghúzásával a történet következő jelenete bukkant fel az illusztrációs oldalon. Minden látogatónkat megleptem vele, de el is vártam, hogy felolvassák Urbán Eszter versikéjét, miközben én előugrasztottam az új képet. „Vállán puska tölténytáska: / vadászatra megy Tamáska.” (Furfangos képeskönyv, Kereskedelmi Könyvkiadó 1956, rajzolta Németh István). Unokámra gondolva, újra kézbe véve egykori kedvencemet igencsak tanulságos dolgokat fedeztem fel benne. A borítón piros pöttyös masnis kislány tart kezében egy óriás könyvet, miközben barátságos, barna szemmel néz ki egyenesen az olvasóra. De átlapozva kiderül, hogy egy lányka sem szerepel a hat versikét s a hozzá tartozó képeket tartalmazó lapokon. Északon vagy nyugaton ilyen kötet már aligha kerülhetne a polcokra.

HUNRA: Igen, talán nálunk is ideje lenne még több figyelmet fordítani erre. Köszönöm, hogy ezt kiemelte. Mit gondol, el lehet azt mondani, hogyan válik valaki „olvasó emberré”? Ön hogyan vált azzá?

Kovács katáng Ferenc: 1957 és 1964 között Jules Verne-köteteket kaptam sorra. A hosszú leírások, az egzotikus történetek lenyűgöztek. Ezek mellett rákaptam apám innen-onnan beszerzett és dugdosott cowboytörténeteire. Titokban és sebesen magam is végigolvastam mind. Nem lettem okosabb tőlük, és azóta sem tudok egyetlen vadnyugati filmet sem komolyan venni. Időközben pedig nagyapám az én Verne-könyveimnek esett neki. A tizenötéves kapitányt (1960), a Kétévi vakációt (1961) s a Némó kapitányt (1961) a hosszú téli estéken olvasgatta. Nem lehetett véletlen, hiszen ő a Nagy Háborúban Pólában szolgált matrózként egy hadihajón. Vernének köszönhetem, hogy megeredt a nyelve, mesélt a nagyos dolgokról. Tizenhat évesen volt egy hosszú, felnőtté érlelő nyaram. Bűn és bűnhődést, Varázshegyet, Az ifjú Werther szenvedéseit olvastam. Életre szóló, meghatározó művek. Bori Zsolt Könyvtár szakköre sok nyegle ifjoncot terelt a nyíregyházi Városi Könyvtár polcai közé. Megismertük a kulisszatitkokat, a homályos raktárakat és azt, hogy könyvtárba járni természetes, mindennapos dolog. S amikor a nyolcvanas években messze északra vándoroltunk, nem volt hová szaladni egy jó idézetért vagy adatellenőrzésre. Az első 8 év alatt, míg az akkori törvények szerint látogatóba sem térhettünk haza, a könyvek csak apránként, rokonok, barátok áldozatos segítségével jutottak ki hozzánk, s állt össze mára a kb. háromezres gyűjteményünk. A könyv jó barát, a Google csak mankó lehet.

HUNRA: Igen irigylésre méltó könyvtár lehet. Már csak ott lenni is különleges élmény. A tudáson, az élményen kívül mit jelent még Önnek az olvasás?

Kovács katáng Ferenc: Az olvasás: menedék. Gimnáziumi tanárom, Koroknay Gyula (Kiskopasz), rövid ideig osztályfőnököm is, egy alkalommal sorra kérdezett bennünket, hogy mikor, hol, milyen gyakran, s mit olvasunk. A vagányabbak büszkén hivatkoztak másmilyen elfoglaltságokra, s csak akkor olvastak, ha valamelyikük rábukkant egy pikáns könyvre. Kézről kézre adták, s falták a történetet. Én nyögtem, nyeltem, bevallottam, hogy el szoktam bújni egy-egy, a hat évvel idősebb nővéremtől vagy a felnőttektől elcsent könyvvel, és alig haladok az olvasással, mert mindig elábrándozom, magam folytatom a történeteket. Kinevettek, nem is számítottam másra. A tanárom védelmébe vett, az olvasás legfelső fokának minősítette vallomásom tárgyát. Nem gondolta, hogy olajat önt a tűzre. Ez azzal járt, hogy hetekig nem választottak be a focicsapatba. De ha egy tanár mégis betett, nem passzolták hozzám a labdát. Inkább hazakullogtam, be a sufniba egy könyvvel… Az olvasás: menedék.
Sokat nem változtam. Elülök egy könyvvel hetekig is. Beleolvasok, s néhány oldal után hiába folytatom, mert máshol jár az eszem. Csupán az az új gyerekkoromhoz képest, hogy ma le is írom a fejemben kavargó „folytatást”. Legtöbbször egész másfelé kanyarodom. S hogy ne csapjak be senkit, gyakran meghagyom az idézőjelbe tett indító gondolatot. Más tollával kezdve, már a magamét írom, s csak remélni merem, hogy az én gondolataim is eljutnak egy hozzám hasonló álmodozóhoz…
Nem szerencsés dolog nagy emberek mögé bújva magunkat fedezni. Latinovits híres szerepei után nem öltözött át civilbe, élte tovább a magára öltött szerepet. Másokat is, engem is gyakran beszippant a könyv. Nem ereszt még az utolsó lap után sem. Faulkneri hangulatban nem könnyű katedra mögé állni s a legújabb adathordozókról beszélni, vagy Filmklubot vezetve Jancsó kameramozgatásáról értekezni. „Életem társa” csak figyel, órákig, napokig, míg rá nem kérdez: Mit olvasol mostanában?
Nincs egy szabad sarka, felülete a lakásunknak. Könyvek egymás hegyén, hátán mindenütt. Olvasva, olvasatlanul. Rendetlenség a rendben. Mindig ott feledkezünk valahol. A család vagy egy kupacban olvas, vagy szétszórva a lakásban. Fiunkat sem nyúztuk soha, hogy vegyen már egy könyvet a kezébe. Inkább kivenni kellett. Focizni hívtam, viharzott a lasztiért, aztán hosszú ideig nem jelentkezett. Könyv volt a labda közelében…

HUNRA: Gondolom, ez már nem változik. Fel tudna idézni egy képet, aminek a mai napig hatása van az olvasási szokására, ami mély benyomást gyakorolt?

Kovács katáng Ferenc: Gyerekkoromban nem értettem nagyapámat. Minden télen elkérte a „hajós” Verne könyveimet, szám szerint hármat. Sosem a többi hat-hét másikat a sorozatból. Nem unalmas mindig ugyanazt olvasni? Nem mertem megkérdezni. Nálunk nem volt szokás a felnőttek dolgába ütni az orrunkat. Ma én sem járok el másképp. Rendre előszedem a kedvenc könyveimet. Részben vagy egészben újraolvasom. Az Utas és holdvilág, a Szindbád s Márai naplói folyton kéz alatt vannak. S cseppet sem csak szakmai ártalom, hogy Ibsen színműveit újra és újra elolvasom. Eredetiben vagy fordításban. Az Oslóban kétévente megrendezett Ibsen Fesztiválokról rendre írok összefoglaló esszéket, s az idézetekhez, az egyes előadásokkal való hasonlítgatáshoz rendre szükségem van az eredeti szövegekre. Talán emiatt is gyakran előkapom Robert Ferguson Henrik Ibsenről szóló életrajzát (J. W. Cappelens Forlag, 1996). Ez volt legutóbbi könyvélményem az idén nyáron. Egy szeptemberi előadásra készültem belőle.

HUNRA: Az utolsó kérdésem az lett volna, hogy melyik a kedvenc könyve, de már válaszolt is rá. Ezeken kívül van még esetleg kedvenc könyve, könyvei, amit ajánlana másnak is elolvasásra?

Kovács katáng Ferenc: Hogy melyik az a kedvenc könyvem, melyet másoknak is ajánlanék elolvasásra? Kapásból válaszolok: Márai naplói. Nem indokolom meg, mert méltatlan vitába keverednék. Magammal is, hiszen a nyelvem hegyén volt Krúdytól a Napraforgó (már norvégul is olvasható, Kemény Kari igen jó fordításában), Szilágyi Istvántól a Hollóidő, Szávai Gézától a Múlt évezred Marienbadban. S akkor még az eszem s a szívem nem is használtam…
Sokan érdeklődnek tőlem harmincöt éve választott új hazámról, Norvégiáról. Sokat tudnék magam is mesélni, de a nagyok már mindent elmondtak az északi néplélekről. Ibsen, Hamsun, Strindberg, Kirkegård… A mai ismeretekhez ajánlani szoktam azokat az antológiákat, amiket többnyire magam állítottam össze és fordítottam skandináv szerzők műveiből, s vagy folyóiratban, vagy önálló kötetben jelentek meg Magyarországon. Rendszerint összefoglaló, eligazító esszét is írtam hozzájuk. Fiatalokat, nem slágergyanús műveket mutattam be. A nagy kiadók, profi fordítók – a biztos nyereség hiányában – ilyesmiket nem vállalnak fel. Én viszont Norvégiából szerzek pénzt a kiadáshoz, s magam „szerelemből” végzek minden ehhez kapcsolódó munkát.

HUNRA: Az ismeretségi körömben meglepődve tapasztalom, hogy egyre népszerűbbek nemcsak nálam, de náluk is a norvég, svéd könyvek és filmek. Reméljük, hogy egyre többen fogják megismerni ezeket, Köszönjük a munkáját ezen a téren, és köszönöm a beszélgetést és a könyvajánlásokat is.

Szerkesztő: Juhász Valéria

Szabó T. Anna

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2017. november 21. kedd, 18:36

Írta: Fazekas Mária

Találatok: 21958

Szabó T. Anna József Attila-díjas író, költő, műfordító. Gyerekverskötetei közül említhetnénk a Kerge ABC-t vagy a népszerű Tatoktatok kötetet. Nemrégiben jelent meg Törésteszt című novelláskötete a Magvető kiadásában. Lackfi János 40. születésnapjára írt versével egy verspárbaj vette kezdetét (Verslavina. A nő meg a férfi ha negyven), amit több százezrek olvastak naponta az interneten.

HUNRA: Mi az első könyvvel kapcsolatos élménye, amire emlékszik?

Szabó T. Anna: Máig őrzöm azt a Weöres Sándor-kötetet, ami annyira lenyűgözött kétéves koromban, hogy megpróbáltam én is részt venni az alkotás folyamatában: belerajzoltam, pedig még egy kört se tudtam rendesen reprodukálni. Borzongató izgalom volt ezeket a muzsikáló, mágikus verseket hallgatni. Később olvastam, hogy Szabó Magda is hasonló gyerekes hálával próbálta a köszönetét kifejezni egy másik szerzőnek, Arany Jánosnak, amikor levonóképeket ragasztott az aranyozott kötés moarélapjára, mert őt is lenyűgözte a versek sugallatos zenéje. Ezt a Weöres-verseskötetet azóta is viszem magammal a vidéki könyvtárakba és iskolákba, hogy felolvassak belőle a gyerekeknek, és megmutassam, hogy milyen nagy hatással van a kicsikre is a jó könyv.

HUNRA: Egy kétéves kori emlék talán egészen ritkának számít. Akkor talán arra is emlékszik, melyik volt az első mesekönyve.

Szabó T. Anna: Kányádi Sándortól A bánatos királylány kútja. A szerzőtől kaptam a dedikált példányt („Kisannának”), amikor nagyapáméknál járt látogatóban. Igen-igen kedvemre való volt, mert versek is, mesék is voltak benne – nagy kár, hogy mostanában ezt a két műfajt Kányádi könyveiben is szigorúan szétválasztják a szerkesztők… Három meghatározó mesekönyvre emlékszem még, illetve az egyik egy sorozat volt: Benedek Elek Arany, Ezüst és Kék mesekönyvére (a Piros sajnos nem volt meg), a világ mesekincsével itt ismerkedtem meg, és hosszan borzadoztam a keleti mesék koponyahegyein; a szintén Benedek Elekre utaló Nagyapó mesefájára (de jó lenne újra megvenni!) és egy francia meséskönyvre, De Ségur grófné tollából, az volt a címe, hogy Tündérmesék – azóta is mindenhol keresem, szeretném újraolvasni. Mindig szerettem mesét olvasni, ma is szeretek. A meseterápia megmutatta, hogy a mese a felnőtteknek ugyanakkora erőt tud adni, mint a gyerekeknek.

HUNRA:  Köszönöm, hogy fölvetette a próza- és a verseskötetek szétválasztását, mert valóban, szinte már természetesnek tűnik, ami egyáltalán nem az. A versekről, mesékről hogyan fordult a regény felé? Ha visszagondol, akkor meg tudná mondani, mi volt az első regénye, amire úgy emlékszik, hogy mély benyomást tett Önre?

Szabó T. Anna: Az Egri csillagok, életem első regénye. Kiskoromban rengeteg verset olvastak-mondtak nekem, és a dédnagymamám sok-sok mesét is felolvasott, de regényt iskolás koromig nem hallottam. Aztán eljött Kolozsvárra Jutka nagynéném Budapestről, és felolvasott nekem egy egész könyvet! Hatalmas élmény volt, és rögtön utána én is elolvastam egyedül, magamnak, pedig még épphogy megtanultam a betűket.

HUNRA: Ez úgy hangzik, mint egy jelentős lépés az „olvasó emberré” válás folyamatában. Ön hogyan vált azzá?

Szabó T. Anna: Rögtön az Egri csillagok után jött Gerald Durrell könyve, a Családom, és egyéb állatfajták, a maga elvarázsolt görög világával, tele érdekesebbnél érdekesebb állatokkal és emberekkel. Ki tudna ennek ellenállni? A gyermekeim már hangoskönyvben hallották először, és negyvenedszerre is ugyanolyan jó volt (legalább hússzor olvastam). Kolozsváron nagy kincs volt a magyar könyv, de édesanyám mindig nagyon odafigyelt, hogy beszerezze nekem az újdonságokat a könyvesboltos barátnőjétől, úgyhogy soha nem szenvedtem hiányt olvasnivalóban. A barátnőktől is kaptam tippeket, Dickenst például, és az anyai nagymamám könyvtárából is boldogan felfaltam minden Jókait. Hosszú nyarak voltak, tévé és számítógép nélkül, ráértünk még gondolatban kalandozni...

HUNRA: Mostanában is van sok ideje olvasni? Szabad tudni, miket olvas és miért?

Szabó T. Anna: Minden nap olvasok, és azért, mert nem élhetek olvasás nélkül. Rengeteg könyv vesz körül, sokszor épp csak tíz percre emelek le valamit a polcról, hogy elolvassak gyorsan egy tárcát vagy egy esszét – nagyon gyakran fel is olvasom a családnak. Máskor napokig olvasok egy regényt vagy egy verseskötetet. Néha egész életműveket is végigolvasok, máskor küzdök a már szinte kívülről fújt versekkel, jól ismert szerzőkkel, mert mindig maradnak titkaik. Éjjel-nappal olvasok, ha nem ülök gépnél – persze a gépen is olvasok, de az nem ugyanaz, sokkal rendszertelenebb és fárasztóbb, ráadásul időrabló is. Az e-könyv az más, az majdnem teljesen könyvélményt ad.

HUNRA: Nagyon érdekelne, hogy mit ad Önnek az olvasás.

Szabó T. Anna: Állandó izgalmat. Hol nevetek, hol haragszom, hol megrendülök, vagy éppen tiltakozom, néha mérgesen taszítom arrébb a könyvet vagy folyóiratot, mert egyszerűen rosszak a mondatok, vagy sikerületlen a fordítás. Villódzik az ember agya, állandóan problémákon töpreng, amikor olvas – tehát nemcsak gyönyörködik vagy elandalodik, hanem aktívan részt vesz a témában, a cselekményben vagy a megkomponálásban. A jó könyv mindig provokál, mindig kérdez, mindig játékra hív. A jó krimi is, a szórakoztató irodalom is ilyen, ha rendesen kitalálják, felépítik és megszerkesztik. Tanítani is tud a könyv, beavat a titkokba, kíváncsiságot ébreszt. Az olvasás ébren tartja bennünk a megoldáskeresés izgalmát. Nem enged kiégni, eltompulni, eldurvulni, kiszáradni, besavanyodni. A lényeg, hogy tétje legyen: önmagunk helyét kell megtalálnunk ebben a nagyon is bonyolult világban.

HUNRA: És melyik volt az a könyv, ami az utóbbi időkben a legnagyobb hatással volt Önre?

Szabó T. Anna: Sok ilyen van. Belekezdtem Lesznai Anna Kezdetben volt a kert című hatalmas regényfolyamába, és csodálkozom, hogy miért nincs benne igazán a köztudatban vagy a kánonban, amikor olyan éleslátó figyelemmel van megírva, korszakos próza. Nem győzöm újraolvasni a Weöres- és az Arany-életművet, ők mindig ott vannak a kezem ügyében, alig teszem vissza a könyveiket a polcra, már veszem is vissza megint. Lélegzetvisszafojtva merültem bele a Polcz Alaine–Mészöly Miklós levelezésbe (A bilincs a szabadság legyen). Nagy élmény volt két gyászkönyv is, a magyarul nemrég megjelent A mágikus gondolatok éve Joan Didiontól, és Elizabeth Alexander The Light of the World című könyve. És akkor a kortársaimról még nem is beszéltem...

HUNRA: Köszönöm, hogy felhívta a figyelmet ezekre a könyvekre. Én mostanában gyakran ajánlások után olvasok könyveket, ha nem a kedvenc szerzőimről van szó. Az előbbieken kívül meg tudna még említeni kedvenc könyveit, amiket ajánlana másnak is elolvasásra?

Szabó T. Anna: Benedek Elek: Szülőföldem című kötetét mindenképpen ajánlom, mert nem ismerik eléggé. Jékely Zoltán novelláit szintén. Lator Lászlótól és Nemes Nagy Ágnestől bármit. Szabó Magdától is, de elsősorban az Ókutat. Nem sorolom tovább...

HUNRA:  Köszönöm a beszélgetést és a könyvajánlásokat is.

Szerkesztő: Juhász Valéria

Várszegi Asztrik

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2017. december 23. szombat, 19:55

Írta: Super User

Találatok: 26117

Könyvforgatók

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Várszegi Asztrik

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátot kérdeztük olvasási szokásairól. Várszegi Asztrik 1985-től a pannonhalmi főmonostor perjele. ELTE-n 1997-ben megszerezte a PhD-fokozatot is. Disszertációjának címe: Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát (1929–1950). 1989 márciusától 1990 júliusáig a Budapesti Központi Papnevelő Intézet rektora, valamint az Esztergomi főegyházmegye püspöki helynöke volt. 1991. január 5-én pannonhalmi főapáttá választották.

HUNRA: Köszönöm, hogy ebben a sűrű időszakban szakít ránk időt, és beszél nekünk kicsit az olvasási szokásairól, az olvasóvá nevelődés folyamatáról, és hogy mire emlékszik, mi volt az első könyvvel kapcsolatos élménye?

Várszegi Asztrik: Édesanyám, nagyanyám sokat olvasott nekem mesét, főképp lefekvés előtt.
 
HUNRA: Úgy tűnik, a gyerekkori esti, elalvás előtti meseolvasások kulcsmozzanatok az olvasóvá nevelődésben. Arra esetleg emlékszik, melyik volt az első mesekönyve?

Várszegi Asztrik: A Magyar népmesékre emlékszem, a Grimm-mesékre, Révész Amadé Hol volt, hol nem volt… könyvére és a Mazáj apó és a nyulak c. orosz mesekönyvre.

HUNRA: Mazáj apó, igen, Nyekraszov tréfás verses elbeszélése, ahol az öreg, örökké vidám apó meséli el vadászkalandjait. A második részben Mazáj apó a csónakján megmenti a nyulakat a tavaszi áradás elől, gyógyítgatja őket. Ez a szeretetteljes gyengédség minden kisgyereket és felnőttet egyaránt magával ragad. Főapát úrnak eszébe jut, hogy melyik volt az a könyv, vagy melyek voltak azok, amelyekre úgy emlékszik, hogy mély benyomást tettek Önre?

Várszegi Asztrik: Gárdonyi Géza Egri csillagok c. regénye volt az leginkább, amelyikre így emlékszem. Maga a történelem, Vicuska és Gergő szerelme, Eger ostroma, mind még a mai napig itt él az emlékezetemben.

HUNRA: Ahogy beszélgetek ezekről a kérdésekről, bevallom, meglepődve tapasztalom, hogy az Egri csillagok mennyi emberre tett valódi mély benyomást. Sok vita van arról, hogy miket is kellene olvasnia a gyerekeknek, hogy rendszeresen olvasó emberekké váljanak, és gyakran a modernekre helyezik a hangsúlyokat, mondván: kortárs írók történeteit olvastassuk, mert az közel van a gyerekek világához. Ön mit gondol erről, hogyan válik valaki olvasó emberré? Számítanak ezek a kérdések? Ön hogyan vált olvasó emberré?

Várszegi Asztrik: A közvetlen családomban mindenki olvasott. Természetes dolog volt az olvasás. Irányították is, hogy a koromnak megfelelő, nekem való könyveket kapjam meg. Édesanyám városi könyvtáros volt.

HUNRA: Köszönöm, ez kulcsgondolat: az életkornak megfelelő irodalom olvastatása. Ez gondolom, nem csak életkort jelent, hanem az olvasottak során való éréshez igazított könyvek közti kalandozást. Manapság mennyire engedheti meg magának ezeket a kalandozásokat? Mostanában is van ideje ilyen sokat olvasni?

Várszegi Asztrik: Sajnos, azt kell, hogy mondjam, inkább csak ritkán, kedvtelésből, szabadon. Hivatásomnál fogva valamire mindig készülök, és erre készülve szinte mindig kell valamit olvasnom.

HUNRA: Mindezek mellett vagy ellenére, aki hivatásból sokat, sokfélét olvas, hogyan tudná azt fogalmazni, hogy mit jelent Önnek az olvasás?

Várszegi Asztrik: Természetes közeg és állapot. Könyvből élő ember vagyok. Ha nem olvashatok, hiányérzetem van.

HUNRA: „Könyvből élő ember”, ezt így még nem hallottam, de egészen megragadó ez a képi gondolat számomra. Köszönöm. Ezt magammal is viszem az ünnepekre. Melyik az a könyv, amelyik az utóbbi időkben ilyen élményt szerzett Önnek?

Várszegi Asztrik: Gerhard Lohfink az ismert német bibliatudós A Názáreti Jézus című művében, arra próbál választ adni, ki volt Jézus, mitől volt különleges, hiszen akkoriban sok próféta volt. Mi tette őt egyedivé? Csodatevő volt vagy gyógyító, vagy talán egy bölcs rabbi, vagy egy forradalmár? A másik, mostanában olvasott könyv Joachim Bauer Miért érzem azt, amit te? Ösztönös kommunikáció és a tükörneuronok titka c. munkája, és természetesen rendszeresen olvasok folyóiratokat.

HUNRA: Úgy veszem észre, egyre többen érdeklődnek az érzelmi intelligencia iránt, annak nevelésben, nevelődésben játszott szerepe iránt, hogy hogyan is működtetik ezek a mindennapi kommunikációnkat. Ez a könyv talán most az ünnepek alatt sokak karácsonyfája alá bekerül. Egy utolsó kérdés még: melyik a kedvenc könyve, könyvei, amit ajánlana másnak is elolvasásra?

Várszegi Asztrik: Ismernem kellene a személyt, akinek könyvet ajánlok. Amúgy számos könyvet tudnék ajánlani.

HUNRA: Köszönöm a beszélgetést és az elhangzott könyvajánlásokat is. Áldott karácsonyt kívánunk a Magyar Olvasástársaság nevében.

Szerkesztő: Juhász Valéria

Könyvforgatók

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2017. november 07. kedd, 10:22

Írta: Super User

Találatok: 20596

A sorozatot szerkeszti: Dr Juhász Valéria - HUNRA-tanácstag (SzTE JGyPK )

A HUNRA Könyvforgatók címmel egy interjúsorozatot indít útjára, amelyben ismert, köztiszteletben álló, illetve az olvasásért kiemelkedő tevékenységet folytató embereket kérdezünk olvasási szokásaikról, az olvasásba való belemerülésükről, és arról, mit jelent számukra az olvasás a mindennapokban. A sorozat nem titkolt célja, hogy láthatóvá tegye azt az utat, hogyan válik valaki a közössége számára is elismert módon kreatív, gazdag emberré az olvasás által, és megmutassuk, hogyan képes az olvasás olyan energiákat mozgósítani, amellyel nem csak az egyén saját életét teszi teljesebbé, de környezetére is ösztönzőleg hat. A Magyar Olvasástársaság úgy gondolja, az olvasás egy olyan alapelem, amely a táradalomban való létezésünkhöz és boldogulásunkhoz nélkülözhetetlen.

Vig Balázs

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2017. december 13. szerda, 19:55

Írta: Super User

Találatok: 20053

Könyvforgatók

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Vig Balázs

Vig Balázs meseíró. Egyik legismertebb meseregénye a Móra Kiadónál jelent meg a Három bajusz gazdát keres címmel, Kunkori, Harcsa és Kedves bajusz világgá mennek szerencsét próbálni, és sok mulatságos helyzetbe keverednek. Sokak által kedvelt még A rettegő fogorvos, a Puszirablók, Todó kitálal a suliról – nem csak alsósoknak, vagy a Todó kitálal az oviról – nem csak ovisoknak.

HUNRA: Szeretettel üdvözlöm, és köszönöm, hogy elfogadta a felkérésünket, hogy beszél nekünk az olvasóvá nevelődés folyamatáról. Talán nem olyan régen volt, és emlékszik, mi volt az első könyvvel kapcsolatos élménye?

Vig Balázs: A könyvek, mint tárgyak ugyanolyan fontosak voltak számomra, mint a benne foglalt történetek. Ezért elszomorodtam, ha valamelyik összegyűrődött, szétszakadt, de az nem zavart, hogy az egyik Grimm-mesében zöld bajuszt rajzoltam az összes szereplőnek. Mikor az iskolában szervezett bolhapiacon A nagy ho-ho-horgász ötödik füzetét elcseréltem színes, állatos alakú zsírkrétákra, azt már szinte az üzlet megkötése után rögtön megbántam. Azóta is hiányos a sorozat.

HUNRA: Örülök, hogy elmondta, hátha valaki ezt a beszélgetést olvasva elküldi a neki meglévő példányát, és kiegészülhet a sorozata. Arra esetleg emlékszik, melyik volt az első mesekönyve?

Vig Balázs: Érdekes, hogy az iskoláskoromban olvasott mesékre és ifjúsági könyvekre sokkal jobban emlékszem, de József Attila Altatójának illusztrált, önálló kötetben megjelent változata elég gyanús, mert az hozzátartozott az elalvás előtti családi rituáléhoz (Aludj el szépen, kis Balázs…)

HUNRA: Gondolom, Balázsoknál ez eleve kihagyhatatlan. Akkor ez lehetett az első vers, amelyik mély benyomást tett Önre. Esetleg meg tudja mondani, mi volt az első könyv, amire úgy emlékszik, hogy hasonlóan erős benyomást tett Önre?

Vig Balázs: Olvasásnépszerűsítő beszélgetéseken, író-olvasó találkozókon mindig ki szoktam hangsúlyozni, hogy bármit olvashatunk, ami csak érdekel minket, egyáltalán nem biztos, hogy a szépirodalom vagy az úgynevezett minőségi irodalom lesz a belépőnk az olvasás világába. Nyolcéves koromban az első könyv, amit teljesen egyedül elolvastam, a Reszkessetek betörők 2. című film regényváltozata volt. Kicsivel korábban láttam moziban, és olyan élményt jelentett, ami megágyazott a könyvnek. Ráadásul nagybetűs volt, egyszerű nyelvezettel, ami segítette az olvasást. Letehetetlenül izgalmasnak találtam.
 
HUNRA: Ez vezetett el az olvasóvá nevelődés felé is? Vagy Ön szerint hogyan válik valaki „olvasó emberré”? Ön hogyan vált azzá?

Vig Balázs: Nagyon fontosnak tartom, hogy a családtagok, barátok beszélgessenek egymással, és sok hasznos időt töltsenek együtt. Ez a felnőttek számára is fontos lenne, de a gyerekek egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen. Ahogy a napi rutin, az elalvás előtti esti mese, és a közös fantáziálások is. Anyukám türelmesen mesélt nekem minden este, így a könyvek már kiskoromtól kezdve ezt a meghitt hangulatot, bizalmat jelentették. Azt hiszem, ez volt az origó. Az már más lapra tartozik, hogy mindig nagy volt a fantáziám, ezért hamar a fikció felé fordultam a tudományos könyvek helyett.

HUNRA: Mostanában is ilyesmiket olvas? Hobbiként vagy munka miatt olvas?

Vig Balázs: Ez az első számú hobbim, de nem tudom, nem is akarom túlzásba vinni. Körülbelül hatvan- nyolcvan könyvre van időm évente. Igyekszem egyaránt rövid távon is olvasni (pl. utazások), de a legjobb, ha alkalmat is tudok rá teremteni, mondjuk, egy nyugodtabb hétvégén vagy esténként. Ilyenkor tudok a legjobban belemerülni egy történetbe.

HUNRA: Meg tudná azt fogalmazni, hogy mit ad Önnek az olvasás?

Vig Balázs: Minél több emberekről szóló történetet olvasok, annál jobban ismerem, értem őket. Ennek gyakorlati haszna is van, elég jól ki szoktam következtetni, hogy milyen helyzetnek milyen lehetséges következményei várhatók. Bővül a szókincsünk, az esztétikai érzékünk, a fantáziánk kellően stimulálva van, ami legalábbis engem feltölt energiával, és ösztönöz az alkotó tevékenységre. Próbálok olyan szerzőket olvasni gyakrabban, akik szórakoztató, gördülékeny stílussal rendelkeznek, jó a humoruk, és okosabbak nálam.

HUNRA: Tudna ilyeneket mondani, vagy azt hogy melyik az a könyv, ami az utóbbi időkben a legnagyobb hatással volt Önre?

Vig Balázs: Dragomán György A fehér király című könyve tetszett nagyon legutóbb.

HUNRA: Azt hiszem, azt a könyvet a legtöbb olvasó ember vagy olvasta vagy olvasni fogja. Vétek lenne kötelezővé tenni. Egy utolsó kérdés még: melyik a kedvenc könyve, könyvei, amit ajánlana másnak is elolvasásra?

Vig Balázs: Évek óta nem tudok elszakadni a Lionel Shriver Beszélnünk kell Kevinről című regénye hatása alól. A szerző olyan lélektani mikroanalízist végez ebben a felkavaró könyvben, ami egészen egyedülálló. Nagyon ritka a jó horror könyv is, de Clive Barkertől A vér evangéliuma egyaránt szórakoztató és alkalmas a nyugalom megzavarására, ajánlom a műfaj rajongóinak. Szöllősi Mátyás néhány napja nyerte el az idei Margó-díjat, egy minden szépirodalmi kritériumnak megfelelő novelláskötettel, remélhetőleg sokan felfedezik őt maguknak.

HUNRA: Köszönöm a beszélgetést és a könyvajánlásokat is. Épp kerestem valamit karácsonyra a gyermekemnek, és tippet is adott. Köszönöm.

Szerkesztő: Juhász Valéria

Lackfi János

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2017. november 07. kedd, 10:18

Írta: Super User

Találatok: 21717

Lackfi János József Attila- és a Prima Primissima díjas író, költő, műfordító. Közel félszáz könyvet írt, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Talán legismertebb könyvei a Milyenek a magyarok?, a Milyenek még a magyarok?, illetve a Három a magyar igazság. A gyerekeknek szóló könyvei közül pedig az Apám kakasa, az Aranysityak, vagy a legújabbak közül való a 14 részes Dombontúli mesék sorozat. A Magyar Olvasástársaság Lackfi Jánost kérdezte arról, milyen szerepet játszott életében az olvasás.

HUNRA: Mi az első könyvvel kapcsolatos élménye, amire emlékszik?

Lackfi János: Hatéves koromban elolvastam egy egész népmesét, hat teljes oldalt, és rettentő büszke voltam magamra. Emlékszem az önkívülethez közeli zsibbadtságra, ami úrrá lett rajtam, és azóta is hatalmába kerít, ha végére jutok egy könyvnek, és Orhan Pamuk vagy Murakami Haruki világából kilépek a realitásba. Mintha egy mély folyót úsztam volna át. Azzal a különbséggel, hogy úszni nem szeretek...
 
HUNRA: Arra esetleg emlékszik, melyik volt az első mesekönyve?

Lackfi János: A Hetvenhét magyar népmese Illyés-féle gyűjtése talán, elején a cifra, egzotikus madárral. De ott volt mellette a mára megtépázva fennmaradt Bóbita is, melyet édesanyám hangján hallok inkább. Csíjja, csicsíjja, rózsa, csicsíjja mályva. Magam is tovább mondtam ezeket a verseket a gyermekeimnek aztán. És van titkuk, amely ekkor pattant csak fel bennem. A „kék gyöngyöt tesz bársonytokba” sornál valódi tokban és gyöngyökben gondolkodtam, míg felnőtt fejjel rá nem döbbentem: egyszerűen a szemlehunyást írja meg itt a költő.
 
HUNRA: Ó, köszönöm, ez valóban olyan különleges verssor, aminek a jelentése nem azonnal jut eszébe az embernek. Ha visszagondol, akkor meg tudná mondani, mi volt az első könyv, amire úgy emlékszik, hogy mély benyomást tett Önre?

Lackfi János: Nem az első talán, de elképesztő fontos állomás volt harmadik osztályos koromban Walter Scott Ivanhoe című regényének gazdagon illusztrált kiadása, melyben a középkor mindennapi élete, ivócsanakok, legyezők, ékszerek, evőeszközök, no meg rengeteg harci kellék, páncélok, sisakok, lándzsák, lovagi viseletek is felvonultak remek metszeteken. Emlékszem, száz kerek magyar forintba fájt, ott virított a pesthidegkúti papírbolt kirakatában hónapokig, és rettegtem, nehogy elhappolja előlem valaki. Gyűjtöttem a zsebpénzt, és lecsaptam rá, megvan azóta is.

HUNRA: Ezt a kirakatnézős, várakozással teli élményt át tudom érezni. Mit gondol, el lehet azt mondani, hogyan válik valaki „olvasó emberré”? Ön hogyan vált azzá?

Lackfi János: Mindkét szülőm könyvszerető, alkotó író ember volt, édesapám, Oláh János csakúgy, mint édesanyám, Mezey Katalin. Természetes volt, hogy a falon tízezer könyv látható, s ezeket rendszeresen leveszik, forgatják, olvassák, ezért volt, aki ebben tanácsot tudott adni nekem is. Aztán persze ezt „kinőttem" bizonyos tekintetben, mert Vernétől, Scottól, Dickenstől, Hugótól nem volt meg minden, így átjárkáltam Gabi nénihez, a könyvtárba.
 
HUNRA: Egy ilyen gazdag otthoni könyvtár már önmagában is elegendő lehet ahhoz, hogy belemerüljünk a betűk világába. Az a személyes viszony és kötődés, ami a „Gabi néni” mögött érezhető, azt hiszem szintén fontos kötődést jelent ahelyett, hogy csak azt mondta volna, hogy könyvtárba kezdett járni. Mostanában miért és mikor olvas?

Lackfi János: Olvasok szakmai ártalomból sokszor szinte egész nap. Interneten vagy papírformában követem a magyar szerzők munkáit. Majd' húsz éven át napi soktízezer karakter folyt át a tudatomon, mert a Nagyvilág világirodalmi folyóiratot szerkesztettem, illetve óráimra készültem a Pázmányon. És persze mindig lopok egy kis saját olvasóidőt, este vagy ebéd után leheveredem az ágyra vagy kifekszem teraszunkra, a függőágyba: utóbbit nagyon szeretem, jó a felhők közelségében olvasni, világok, mélységek-magasságok nyílnak a lapokon és felettem is, az égen.
 
HUNRA: Meg tudná azt fogalmazni, hogy mit ad Önnek az olvasás?

Lackfi János: Afféle utazásélmény, mely egyszerre zajlik valamiféle külső helyszínen, ám egyben a saját tudatomban is. Hiszen lehet, hogy az indiánok épp nagyanyám kertjében kúsznak elszántan, a skót népfelkelők megostromolják a házunkat, a harcias afrikai törzsek pedig épp most húzzák karóba a napközis tanár nénimet, és épp az agyvelejét ízlelgetik. Egy pillanat alatt időben-térben a lehető legtávolabb találom magam, miközben ki se mozdultam a saját fejemből. Ez a legolcsóbb és legvadabb utazási iroda.
 
HUNRA: A legolcsóbb és legvadabb utazási iroda? Ez tetszik. Megmondaná, melyik az a könyv, ami az utóbbi időkben a legnagyobb hatással volt Önre?

Lackfi János: Legyen, mondjuk, Orhan Pamuktól a Furcsaságok a fejemben. Ha akarom, egy lányrablás bő lére eresztett sztorija. Vagy egy ember külső és belső élete. Vagy egy gasztronómiai érdekesség, a boza nevű tradicionális török sörfajta tündöklése és bukása. Vagy egy város, egy ország története, átalakulása. Mindez egyszerre többszintű jelentéslabirintust alkot. Pamuk látszólag csak mesél, de meséje szövete egyre gazdagabb, tömöttebb, sokértelműbb, és bár csupa köznapi esemény szálaiból áll össze, bizonytalanságok, félreértések, kételyek, vegyes érzések, misztikus sejtések furcsa köde lebeg felette. Tudják amúgy, mi az a boza? Nos, ha a könyvet elolvasták, biztos nem felejtik többé!
 
HUNRA: Egy utolsó kérdés még: melyik a kedvenc könyve, könyvei, amit ajánlana másnak is elolvasásra?

Lackfi János: Hűha, jó sok van, például Nick Hornbytól a brilliáns Hogyan legyünk jók, melyben a cinikus értelmiségi egy guru hatása alá kerül, és teljesen felfordulnak komótos mindennapjai. Vagy Bohumil Hrabaltól a Díszgyász, mely friss és robbanékony gyermeki látással mutatja be a sörgyár eszelős világát és a háború közegét. Murakami Harukitól A kurblimadár krónikája, ahol egy átlagos férfi élete repül levegőbe, és hirtelen démoni világok harcában találja magát. Vagy Mario Vargas Llosától a Julia néni és a tollnok, melyben remek szappanopera-paródiák találhatók, és egy nagynénjével szerelmi viszonyba kavarodó ifjonc botladozásait is figyelemmel követhetjük. Arundhati Roytól ott Az apró dolgok istene, mely gyerekkor-krónika, identitáskeresés, történelmi lecke, és legfőképp tágas univerzum, telis-teli tükröződésekkel, mint minden irodalom.

HUNRA: Köszönöm a beszélgetést és a könyvajánlásokat is. Feltétlenül megnézem, amiket még nem olvastam.

Szerkesztő: Juhász Valéria

Bosnyák Viktória

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2017. december 02. szombat, 11:26

Írta: Super User

Találatok: 24140

Könyvforgatók

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Bosnyák Viktória

Ifjúsági regényíró, meseíró és számos regény fordítója. A Tündérboszorkány (2003) az első, kiskamaszoknak szóló ifjúsági regénye, „amit lányai (Sári és Dóri) és a maga örömére írt”. A történet folytatásai a Klott gatya, ne fárassz!, illetve az Analfa visszatér. A kisiskolások számára az egyik legismertebb könyve talán A sirály a király?. De igen népszerű még az Amikor kivirágzott a fánk fánk, illetve az Elek, merre keresselek. Az újabbak közé tartozik a Kacifánt nem elefánt, az Elképesztő és a Két bolond százat csinál. Az ő fordításában jelent meg többek között az Alkonyat-sorozat negyedik része a Hajnalhasadás.

HUNRA: Szeretettel üdvözlöm, és egyben megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem azt a munkát, amit az írásaival a gyerekek anyanyelvi tudatosságának a fejlődésére gyakorol. Interjúsorozatunk azt a folyamatot szeretné megragadni, hogy kiből hogyan vált író-olvasó ember. Ezért kerestük meg kérdéseinkkel. Kezdjük az elején! Mi az első könyvvel kapcsolatos élménye, amire emlékszik?

Bosnyák Viktória: A családi legendárium szerint a járókában elfogyasztottam egy teljes kartonból készült leporellót. Lehet, hogy ez egyben szellemi táplálékként is hat a mai napig :-D
Amikor már állni tudtam, legfőbb célom volt, hogy minden erőmet megfeszítve a könyvespolcról megszerezzek magamnak egy kisméretű, műanyag borítós, kék KRESZ-könyvet. Naponta akár százszor is.

HUNRA: Egy KRESZ-könyvet? Erre a válaszra nem számítottam. Arra esetleg emlékszik, melyik volt az első mesekönyve?

Bosnyák Viktória: Rengeteg könyvre emlékszem kiskoromból, amikor kartonból készült leporellók voltak, köztük csehszlovák és NDK-s írók könyveinek magyar kiadásai. Lelki szemeim előtt van minden oldaluk. Ahogy a baromfiudvar állatai nézik a tükörképüket a pocsolyában, ahogy a szarka teleaggatja magát lopott ékszerekkel. Csodálatosnak tartottam a könyvek mutatta világot. Imádtam mindet, és kívülről fújtam a meséket. Sok közülük elpakolva a mai napig megvan.

HUNRA: Látom magam előtt a képeket, ahogyan beszél róluk. Van köztük olyan is, amire úgy emlékszik, hogy mély benyomást tett Önre?

Bosnyák Viktória: Nem tudok egyet kiemelni. Hadd mondjak inkább négyet óvodás koromból, amiket annyira szerettem, hogy most a polcomon vannak, nem pedig elcsomagolva!
Kormos István: Húsvét napja (Rónay Emy illusztrációival) Egy nyuszi alakú, gyönyörűséges könyv, melynek szövegét bármikor el tudom mondani mind a mai napig.
Janikovszky Éva: Bertalan és Barnabás (Réber László rajzaival) A tacskóikrek meséje, és ahogy a levendulásban elbújtak, valami csodálatos volt számomra. Nekem ez „A” kutyás mese.
Wilhelm Hauff: A kis Mukk (az NDK-s filmhez készült bábok felhasználásával).
Móra Ferenc: A kéményseprő zsiráfok (Reich Károly rajzaival) Ebben a magyar nyelv csodás fordulatait imádtam. Annyira beépültek a zsigereimbe Mórának ezek a mondatai, hogy élvezettel használom őket saját meséimben is, vagy élő beszédben, ha csak lehet. Szoktam például azt kérni valakitől, hogy „okosítson már fel engem”.
Móra Ferenc így írta:

„Ugyan kik laknak ezekben a furcsa emeletes házakban? – kérdeztem az őrt.
Azokban a marabumadarak laknak, kérem – okosított föl az ember.”

Persze kedvencem volt az Öreg néne őzikéje, a Pöttyös Panni és még rengeteg más óvodáskori kedvencemet fel sem soroltam.

HUNRA: Úgy látom, olvasnivalóból nem volt hiány. Mit gondol, el lehet azt mondani, hogyan válik valaki „olvasó emberré”? Ön hogyan vált azzá?

Bosnyák Viktória: Édesapám egészen csöppnyi koromtól kezdve élvezettel és hozzáfűzött magyarázatokkal olvasott fel nekem minden nap. Saját mesét is kitalált olyan dolgokról, amiket szeretett volna megtanítani nekem. Már 5-6 évesen, például, hogy mi a habán kerámia, vagy hogyan készül a tutaj. Ezekhez illusztrált, felnőtt ismeretterjesztő könyveket keresett, és az „okosságot” beleszőtte a mesébe. Alapul szívesen használta alapul saját gyerekkora egyik kedvencét, Sebők Zsigmond Tányértalpú mackó komáját, akinek így újabb kalandjai lettek. Például a Vágon tutajozott. Így mutatta be nekem Apukám a Felvidéket is, ahol született.
De bármennyire is meg akartam ismerni a betűket, azokat nem árulta el nekem, a V, a K és az I kivételével. Meggyőződése volt, hogy az ABC megtanulása ráér első osztályban. (Talán attól tartott, hogy ha magam olvasok, az ő meséire már nem leszek kíváncsi?) Ezért is vártam annyira az iskolát. Karácsonyra már folyamatosan olvastam, ami mérhetetlen boldogságot jelentett.

HUNRA: Ilyen olvasási motiváció mellett és kontextusban a „karácsonyra már olvasott” kifejezés egészen másképp hangzik, mint ahogy ezt manapság emlegetik. Mostanában a sok írás mellett is van ideje ilyen sokat olvasni?

Bosnyák Viktória: Sajnos nem olvasok annyit, amennyit szeretnék, de a fürdőkádban mindenképpen. Erre tartok mindig egy külön fürdőszobai regényt. Sokszor azért választom a fürdést a zuhanyzás helyett, hogy folytathassam az olvasást. Nem is tudom elképzelni, miféle sivár, szomorú életem lenne olvasás nélkül. Elképzelni is rossz. Brrrr!

HUNRA: Akkor ezt ne is képzeljük el! Meg tudná azt fogalmazni, hogy mit ad Önnek az olvasás?

Bosnyák Viktória: Gondolatébresztő forrást, menekülést a gondok, a hétköznapok elől, utazást a belső univerzumomba és a világmindenségbe. Boldogságot, izgalmat, csodákat. Szóval mindent.

HUNRA: Melyik az a könyv, amelyik az utóbbi időkben ilyen élményt szerzett Önnek?

Bosnyák Viktória: Annie Proulx: Close Range

HUNRA: Ez magyarul a Közel s távol című könyv, ugye? A Közel s távol című novellából készült filmet épp tavaly néztem meg egy kurzusom kapcsán. Maradandó alkotás. Egy utolsó kérdés még: melyik a kedvenc könyve, könyvei, amit ajánlana másnak is elolvasásra?

Bosnyák Viktória: Igen, az a könyv, az a novella. Hogy milyen könyvet javasolnék másoknak? Hadd ajánljam kedvenc műfordításomat Stephen Pastis: Ciki Miki sorozatát, amik egyszerű gyerekkönyveknek látszanak, de olyan gyerekekkel kapcsolatos bölcsességek vannak bennük, mint Janikovszky Éva műveiben. Ez a sorozat volt eddigi legnehezebb fordításom, mivel a rengeteg illusztrációban a képi humor és a szóviccek egységet képeznek. Az illusztráción pedig nem változtathattunk. Így rettentő csavarosan kellett gondolkodnom. Szeretem a humort kívánó kihívásokat. A Ciki Miki könyvek felnőttek számára legalább annyira viccesek, mint a gyerekeknek. Humorra, nevetésre pedig hatalmas szükségünk van.

HUNRA: Igen. Nagyon. Köszönöm a beszélgetést és a könyvajánlásokat is.

Szerkesztő: Juhász Valéria