Közhasznúsági jelentés

Könyvet a kézbe

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Nyulász Péter

Nyulász Péter IBBY-díjas író, 2007–2014 között az Egyszervolt.hu szerkesztő-szerzője volt. Gyerekírói pályája mondókás és verses kötetekkel indult (Zsubatta! 2005, Miazami és Miazmég kitalálós versikék 2007–2010, A baba bab 2011). Az ezt követő években meseregény-trilógiát alkotott. Az első kötettel (Helka – A Burok-völgy árnyai) elnyerte az IBBY Év Gyermekkönyve 2011 díját. 2016 őszén BerGer Szimat Szolgálat címmel egy detektívsorozatot indított útjára, melynek főbb szereplői a kilenc magyar kutyafajtát jelenítik meg.

A Magyar Olvasástársaság ezen a héten Nyulász Pétert kérdezte arról, milyen szerepet játszott életében az olvasás.

HUNRA: Mi az első könyvvel kapcsolatos élménye, amire emlékszik?

Nyulász Péter: A legelső néhány élményemre, amelyek könyvekkel kapcsolatosak, csak következtetni tudok. Elég belelapozni szüleim könyvespolcán a már akkoriban is meglévő kötetekbe, és felfedezhetők az árulkodó nyomok: ceruzafelhők, kék hullámok, piros fűrészvonalak és egyéb krix-kraxok formájában. Amire viszont már ténylegesen emlékszem is, azok a felolvasások. Szüleim, nagyszüleim reggel, este, délben, délután, amikor épp csak kívántam, olvastak nekem. Ha pedig mégsem értek volna rá, a könyvek akkor is körülvettek: volt pár leporellóm, amiből nagyon klasszul lehetett várat építeni.
 
HUNRA: Arra esetleg emlékszik, melyik volt az első mesekönyve?

Nyulász Péter: Határozott emlékem, hogy az egyik ilyen várépítkezésem akadt meg éppen amiatt, mert rádöbbentem, hogy azokat a betűket, amik azokra a kemény lapokra van írva, akár el is olvashatom. A sztori az egyik akkori legnagyobb tévésztár egy napját kísérte végig – különös tekintettel az ágyba bújásra. Bálint Ágnes: Én vagyok a Tévé-Maci című alkotásáról van szó, ez a kötet a mai napig változatlan tartalommal beszerezhető...
 
HUNRA: Ez volt akkor talán az első könyv, amire úgy emlékszik, hogy mély benyomást tett Önre?

Nyulász Péter: Igen, azt gondolom, hogy éppen az imént említett volt a legelső. A második pedig Hugh Lofting: Dr. Dolittle és az állatok című regény volt. Egészen addig azt hittem, hogy a „regény” az egy olyan komoly dolog, ami csak valóságos lehet, és nem csak holmi kitalált mese. Márpedig arra a könyvre az volt írva, hogy „regény”, de mégiscsak inkább mesének hatott.
 
HUNRA: Ez már komoly olvasó ember benyomását kezdeni kelteni. Mit gondol, el lehet azt mondani, hogyan válik valaki „olvasó emberré”? Ön hogyan vált azzá?

Nyulász Péter: Az iménti válaszok után mit is mondhatnék: egyszer csak azt vettem észre, hogy olvasok, aztán pedig úgy maradtam.
 
HUNRA: Mostanában miket olvas?

Nyulász Péter: Leginkább a kollégák tevékenységét igyekszem nyomon követni, így, amikor csak tehetem, mindazon kedves szerzőtársak írásait olvasom, akik manapság gyerekeknek írnak.
 
HUNRA: Ebben a sajátos helyzetben akkor meg tudná azt fogalmazni, hogy mit ad Önnek az olvasás?

Nyulász Péter: Speciális helyzetemből fakadó a válasz: magát az életet... Így azután különösen nagy reményeket fűzök hozzá, hogy hosszú éveken át, sok-sok olvasó gyermek vesz még körül minket, akik felnőttként sem változnak meg.
 
HUNRA: Igyekszünk mi is ebben támogatni a felnőtt és a felnövekvő generációkat, hogy ez valóban így legyen. Megmondaná, melyik az a könyv, ami az utóbbi időkben a legnagyobb hatással volt Önre?

Nyulász Péter: Azt gondolom, hogy a legnagyobb hatással Lázár Ervin egyik mesefüzére, A négyszögletű kerek erdő volt rám az utóbbi időben. Immár felnőtt fejjel, egy színházi feldolgozás okán (Miskolci Nemzeti Színház) vettem kézbe. A feladatom az volt, hogy verseket írjak, melyekből dalszövegek születhetnek az előadáshoz, és a rendező, Szabó Máté arra kért, hogy „filozofikus értelemben” mutassuk meg, mi is ez a hely. Persze rögtön ez az első is már egy fogós kérdés: létezhet-e tényleg valahol, s ha igen merre, az a „Négyszögletű Kerek Erdő”? Ismerősnek ugyan ismerős, hisz mindannyian számtalanszor hallottunk már a „kerek erdő közepéről”. Erre pedig a válasz sem nehéz: mindannyiszor mesében szerepel. Olyannyira mindannyira, hogy ha e fogalom előkerül, ez csak is egy mesére utalhat. Akár csak egy szinonima! És ez eddig rendben is van. No, de hogyan lehet az négyszögletű, ami kerek? Hát csak úgy, ahogyan kockasajtnak nevezzük a hengercikkelyt. Mert hiszen:

Akkor kerek a világ, ha van neki közepe,
hogyha szépen összeér a végével az eleje.
Ha „egyszervolttal” kezdődik, és úgy zárul, hogy fuss el véle,
megtörténhet akármi, csak fogalmazd egy szép mesébe!”

S ha ebben már egyetértünk, csak egy pici lépés hiányzik a megfejtéshez. A mesét ugyanis lehet mondani fejből, hallgatni rádióból, nézni filmről – és természetesen olvasni könyvből. A könyv pedig nagyon-nagyon ritka kivételtől eltekintve: négyszögletű! Csak a rend kedvéért mondom tehát, ami pedig már nyilvánvaló, mert így kerek ez a történet: a „négyszögletű kerek erdő” nem más, mint a mesekönyv!
 
HUNRA: Ó, köszönöm,most picit meglepődtem. Az az igazság, hogy erre így még nem gondoltam, és ez most valahogy le is horgonyzódott bennem. Köszönöm a beszélgetést.

Szerkesztő: Juhász Valéria