Népmese Hírek

Mese, mesemondás

Részletek

Kategória: Népmese Hírek

Megjelent: 2010. november 27. szombat, 12:53

Írta: Hunra_Admin

Találatok: 5904

A népmese világszerte, az ókortól kezdve ismert narratív szövegtípus. Az eredetére vonatkozó elméletek szerint genetikai kapcsolatban áll 1. a mítosszal (J. és W. Grimm, A. Ny. Afanaszjev), 2. a rítusokkal (P. Saintyves, V. Ja. Propp), 3. az indiai elbeszélésekkel (T. Benfey), 4. az emberi gondolkodás fejlődésével (W. Wundt) és természetével (C.G. Jung). A mese történetében koronként újabb és újabb alműfajok váltak népszerűvé (varázsmese, legendamese, állatmese, novellamese, tréfás mese, hazugságmese, formulamese, csalimese). Hosszas története során a népmese kapcsolatban állt a vallásos tudattal (legendák, legendamesék), a hidelemtudattal (varázsmese, hiedelemnarratívumok), a történelmi emlékezettel (történelmi narratívumok), a társadalmi emlékezettel (adomák, anekdoták), a hírközléssel, a személyes tapasztalattal (igaztörténetek, élménytörténeteke, autobiografikus narratívumok), az oktatási-nevelési eszményekkel. A mesemondás a 20. század 1970-es éveiig jelentős szerepet játszott a generációk és kortársak közötti kommunikációban.

A népmesekutatás korszakai. A magyar népmesék összegyűjtése néhány előzmény után a 19. század közepén kezdődött. A kutatás első évszázadában a magyar meserepertoár feltárása, a magyar meserepertoár táji specifukumainak megállapítása, valamint a mesék tipologizálása vált elsőrendű fontosságúvá.

Az 1840-es években Petrás Ince a moldvai Klézsén a különböző néphagyományokkal együtt népmesét is lejegyzett. Kriza János Vadrózsák című gyűjteménye „egy maroknyit", Háromszékről 12, Udvarhelyszékről 8 népmesét közölt (Kriza 1863). A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság 1896-1897 között két népköltési gyűjtőpályázatot hirdetett. A második pályázatra beérkezett 4 pályamunka több népmesét tartalmzott: Ősz János pályamunkája 23 mesét és mondát, Kóbori János marosvásárhelyi tanár és Vajda Ferenc székelyudvarhelyi lelkész közös pályamunkája 27 mesét és mondát, az olasztelki születésű Kolumbán István pályamunkája 40 mesét és mondát. Az első három pályamunka népmeséiből Berde Mária készített három, összesen 22 mesét tartalmazó válogatást (Berde 1937, 1938, 1941). Ősz János pályamunkáját későbben maga jelentette meg, más Küküllő-menti gyűjtései kíséretében (Ősz 1941; további népmesegyűjtései: Ősz é.n., 1917, 1940; népszerűsítő kiadvány: Ősz 1969). Kóbori János, Vajda Ferenc és Kolumbán István mesegyűjtéséből Faragó József közölt válogatást (Faragó 1955), majd Kolumbán István gyűjteményét Olosz Katalin jelentette meg (Kolumbán 1972). Szabó Sámuel 1863-1884 között a marosvásárhelyi, 1882-1884 között a kolozsvári református kollégium diákjainak népköltési gyűjtését irányította. Gyűjteményébe Marosvásárhelyen 26 prózaepikum, Kolozsvárt 39 népmese került. A kéziratos hagyatékot Olosz Katalin azonosította és tette közzé (Olosz 2009).

A Kisfaludy Társaság kiadásában 1872-ben indult a Magyar Népköltési Gyűjtemények sorozat, amely a különböző régiók hiteles folklórszövegeinek kiadását tűzte ki célul. A sorozat első kötete, az Elegyes gyűjtések Magyarország és Erdély különböző részeiből címmel 34 epikus történetet közölt, ebből egy tucatnyit bihari, szilágysági, háromszéki településekről, továbbá Kolozsvárról és Torockóról (Arany-Gyulai1872). A harmadik kötet Kriza János, Orbán Balázs, Benedek Elek és Sebesi Jób Székelyföldi gyűjtését jelentette meg, 13 népmesét és 5 legendamesét tartalmazott (Kriza-Orbán-Benedek-Sebesi 1882). A sorozat 7. kötete Mailand Oszkár Székelyföldi gyűjtését tette közzé, benne 13 mesét (Székelybere, Szováta, Martonos, Nagysolymos) (Mailand 1905). A 10. kötetben Horger Antal publikálta 63 szövegből álló hétfalusi (főként Pürkerec, Zajzon, Tatrang) csángó népmesegyűjtését (Horger 1908). A 14. kötet nagyszalontai gyűjtést tartalmazott, Berze Nagy János gyűjtésében 13 népmesét, Szendrey Zsigmond gyűjtésében 12 legendamesét és 19 mondát (Szendrey 1924). Jankó János 1893-ban aranyosszéki gyűjtőútja nyomán 8 népmesét tett közzé (Jankó 1893). Móricz Zsigmond 1903-1906 között Szatmár megye 44 településén végzett népköltési gyűjtést. Gyűjteményében 55 prózaepikai alkotás maradt fenn. (Válogatás: Móricz 1984)Veress Sándor, Balla Péter és Domokos Pál Péter az 1930-as években végzett Moldvában mesegyűjtést (Domokos 1931, Veress 1989). Bene Lajos tanító négy kötetnyi kalotaszegi népmesét jelentetett meg (Bene 1931, 1941). Kovács Ágnes a kalotaszegi Ketesdről 95 népmesét közölt (Kovács 1944, újabb közlés: 1987). Dégh Linda 1955-1960 között a Bukovinából Kakasdra költözött székelyek meserepertoárját tárta fel és tette közzé (Dégh 1955-1960). Hegedűs Lajos a moldvai településekről a Dunántúlra telepedett 41 moldvai csángó személytől gyűjtött meséket és más folklórszövegeket tette közzé (Hegedűs1952). Bözödi György szülőfaluja népmeséit írta össze (Bözödi 1942, 1958).

A második világháború utáni korszakban a folklórgyűjtés figyelme intenzíven a népmese kutatására irányult. Tovább folyt a regionális és lokális repertóriumok feltárása. Sipos Bella hétfalusi csángó népmeséket dolgozott fel (Sipos 1949). Nagy Olga több mezőségi, marosszéki és kalotaszegi településen (kiemelten Méra, Szucság, Szék, Mezőbánd, Kalotaszentkirály) végzett mesegyűjtést (Nagy 1958, 1969, 1973, 1976, 1976a, 1978a, 1988, 1991, 1996), egy koronkai mesemondó 17 meséjét jegyzete le (Nagy 1991). Faragó József egy magyarói erdőmunkás meseismeretét írta össze (Faragó 1969). Szabó Judit a marosszéki Gernyeszegről közölt népmeséket (Szabó J. 1977). Hunyadi András zselyki és magyardécsei (Hunyadi 1956), Balla Tamás magyardécsei népmeséket gyűjtött (Faragó 1970). Fábián Imre egy Bihar megyei mesemondó 31 történetből álló mesetudását tárta fel (Fábián 1984). Ráduly János mintegy 200 kibédi némesét közölt (Ráduly 1978, 1980, 1985, 1989). Horváth István magyarózdi (Horváth 1970), Szabó Géza kalotaszegi meséket gyűjtött össze (Szabó G. 1978). Vegyes folklórgyűjteményben látott napvilágot 120 háromszéki (Konsza 1957, 1969), 34 magyarózdi (Horváth 1971), 24 barcasági (Seres 1984), több iratosi (Kovács 1958) népmese. Sebestyén Ádám a Bukovinából Magyarországra telepedett székelyek meséit tette közzé (Sebestyén 1979, 1981, 1983, 1986).

Berecz András tíz kérdése – Az angyal füttye

Részletek

Kategória: Népmese Hírek

Megjelent: 2010. november 27. szombat, 12:48

Írta: Hunra_Admin

Találatok: 2202

Új esttel jelentkezik Berecz András, melyben a népzenét dallal, tánccal, mesével fonja kalácsba a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, november 24-én.

Messze még a Föld, már az unalom is öldösi, hát unalmában akkorára nyílik ennek az én kisangyalomnak az a formás kicsi ajaka, mint a gyűszű. Akarta, nem, fütyölni kezdegete. Már a nyelve hegyit is kótára igazítá, mer az unalom nagy szerző. Na, közbe lent a Földön, ahol ugye a mesegyűjtők is forgolódnak, egy ember meghallá ezt az angyali muzsikát, ezért ijedtibe egy nagyot újít a világ menetin. Mer az ijedség nagy újító...

Különben, azt hiszem, vakmerő mutatvány lenne, ha a Művészetek Palotájában csak mesét mondanék, úgyhogy zenésztársakat és táncosokat hívtam, hogy együtt legyen erős - mese, muzsika, ének és a tánc. Úgy igyekeztünk ezeket összefonni, mint a kalács, ahogy fonva van: egyik szál szalad a másikba, amelyik gondolat eltűnik a mesében, előjön a dalban, táncban.

Hadd ámuljunk mindahányan, mekkora gazdagság ez a miénk. Lesz marosszéki forgatós, kalotaszegi legényes, szentbenedeki vénes... Ez a vénes, ez szinte gyerekes, ez olyan, mintha viccet mesélnének. Másodpercenként kettőt. Tréfás tánc, száraz, finom humorral. Valami immunanyag lehetne ez - ripacsság ellen. Hasznos lenne "világörökség részének" nyilvánítani. És még csak nem is virtuóz.

- Mesél a magyar ember a tánc keletkezéséről, vagy az egészet úgy kellett kitalálni?

- Kelleni nem kellett, ez jött, beállított. Hallottam én olyat, hogy az ember azért kezdett táncolni, mert a föld égette a talpát. Vagy hogy meztélláb a Tisza jegin az ugróst megtanulni semmiség volt. Szökősre pedig Angyal Bandi tanítgatta a pénzvilágot, mégpedig karikás ostorral. Úton-útfélen. És nem ingyen. Olaszoknál meg az az áldott pókcsípés indította táncra az embert. Azért lengetik a lábukat. Történeteket is hallottam a táncról, tánctanulásról.

Egy híres magyarbecei táncos például úgy tanított figurát, hogy az ifjak kijöttek hozzá, hajnalban, a szőlejében szépen megkapáltak egy sort, ő pedig várta őket a sorvégen. Ha szépen kapáltak, egy figurára megtanította őket, az volt a pihenés és a jutalom. Így, mire megkapálták a mester szőlejit, néhány figurát fel is szedtek tőle. Azt mondják, a pap akkor kapál, ha beszél, nahát, ő meg akkor, ha táncolt. Úgy tudott táncolni, hogy hátrafelé beugrott a nyitott ablakon, aztán előrefelé vissza, ki. Így zárta le a figurát. Így mesélték.

- Előbb az énekről, aztán a mesemondásról, most már a táncról is elmondott sok mindent, mi maradt még?

- Egyik nagy álmom filmet készíteni egy észt, egy török, egy skót, egy amerikai és egy algériai mesemondóról. A török fiú, ahogy hallottam róla, Anatóliában, családi környezetben gyűjti a meséket, és Németországban, munkásszállásokon mondja el. Az észt leány kis faluból származik, és Észtországban miatta, az ő hatása alatt mondanak sokan újra mesét. Az algériai postás nemcsak levelet hord, hanem amerre jár, mesét is mond. Ezeknek az egymástól távoli embereknek ugyanazt a tíz kérdést tenném fel, hogy kiderüljön, milyen egészségnek örvend ma az írásbeliség öregapja, a szóbeliség, annak is szeme-füle: a mese.

- Hogyan ismerte meg ezeket az embereket?

- Közvetve, de Piret Peert, az észt mesemondót személyesen ismerem. Észtországba vagy tíz éve az ottani magyarok hívtak, a helyiek a hátsó sorban ültek. Következőnek aztán azért fordult a helyzet, mert az észtek hívtak el. Azóta járok hozzájuk. Az említett észt mesemondó, Piret tuvai, mongol, kínai, észt ars poeticus meséket, azaz mesemondásról szóló meséket ajándékozott nekem. Saját kutatásának gyümölcseit.

Nagyon érdekelt, hogy az éneklésről, az énekről az észtek tudnak-e énekelni, vannak-e ars poeticus népdalaik? Énekek az énekről. Piret ebből is letett elém vagy háromszázat. Egyikben az ének patakmedrek mentén, friss fenyőillatú szánkón repül, tölgyszínű ló húzza, szép fehér nyakába fűzve a dallam hangjai ragyognak, a dal szavai pedig az ölében, egy szitában rázódnak. Szitálja a szavakat örökké, szánkón repülve.

- A fellépők között ott van elsőszülött fia, Berecz István is.

- István a nyomomban van, talán éppen az elsőszülött jogán - rég elejtett szavaimat felkapja, olyan dalokat tud, amiket elfelejtettem, ízlése, gondolkozása közeli. A táncával, furulyázásával el is hagyott. Ezekre nem voltam fogékony. Járja Erdélyt, arra is, amerre én jártam, aki énekmesterem volt, annak unokáival énekel. A többi gyereket se riasztottam el, úgy néz ki, se népzenétől, se mesétől, de ilyen mélyen - eddig legalábbis - egyiket se érintette meg ez az én világom. Most táncolni hívtam.

- Énekelt már borról, sörről, mikor kerül sorra a pálinka?

- Amikor négy éven át csuvas sördalokkal foglalkoztam, elsősorban nem a sör érdekelt, hanem az a testvér- és rokonszeretet, amit a csuvas ember a sördalaiban megénekel. Ha egy világban alig hallható kis nép arra használja dalait, hogy testvért-rokont békítsen, ahhoz érdemes közel hajolni. Ezért készült el a csuvas dalokból összeállított CD, a Sördal. Dal van a pálinkáról bőven, azt is sorra lehetne keríteni.

Egyelőre itt vannak előttem a befejezetlen munkák, meg az el nem kezdettek. Ezek nem hagynak nyugodni. Például Gyergyó népdalai, népzenéje. Ez az a székely zene, ami megfordította a magyar műzenét is. Erről írta Kodály, hogy "keményre csiszolt, monumentális stílus", és "még nagy fejlődés indítója lehet". Másutt "rigol-eké"-nek, "mélyszántás"-nak nevezi, mely a magyar lelket teszi majd termővé.

Remélem, egyszer össze tudom kovácsolni az én kis XX. századi "eposzomat" is: az első, második világháború, az orosz hadifogság, a kollektivizálás, téeszesítés legendáit, dalait. A nyersanyag már megvan. A kollektivizálásról például sokan hihetik, joggal, hogy nem mesemondónak való téma. A valóság pedig az, hogy de bizony igen, mert annyi idő telt el azóta, hogy egyes történetek szinte kivirágzottak. Félistenek, héroszok lettek azokból, akik ebben az időben kiemelkedően bátrak voltak.

Szomorú korban igen tréfás történetek is születtek, több változatban. Az erőszakos hatalom eszén túljáró, azt kicsúfoló, furfangos, Ludas Matyi-szerű figurák jöttek létre. Olyan messze van már mindez, hogy el merik mondani, de még olyan közel, hogy van, aki elmondja - szerencsés állapot. Sok kis tréfát, sok rövid történetet föl kéne fűzni, új eposzt érlelni, magamat is meglepni. Ez persze most még csak cefre.

László Dóra

Megjelent: Hetivalasz.hu, 2010.11.24. - 20:47 (http://hetivalasz.hu/kultura/az-angyal-futtye-33376)