2016. 12. 13.

Mesekúttal gazdagodott a Rákóczi-főiskola (kárpátalja.ma)

111585_001
 
Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük a magyar népmese napját. A nagy mesemondó emlékét őrizve ez alkalomból mesekutat avattak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola rektora köszöntőjében kiemelte, hogy a mese a magyar nép hitvilágát, filozófiáját, lelkiségét adja át nemzedékről nemzedékre, s fontos feladatunk, hogy eljusson a következő generációhoz is. A rektor asszony elmondta, hogy a mesekút tervét Kányádi Sándor, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő álmodta meg. Kányádi Sándor két évtizeddel ezelőtt Székelyudvarhely tanítóképzőjében elindított egy mozgalmat: minden tanító- és óvóképző intézetben állítsanak mesekutat, amely arra emlékeztet, hogy meséink a múltunk forrása. Benedek Elek apó kútja ezúttal a Rákóczi-főiskola átriumában kapott méltó helyet.

111585_002

A mesekutat saját tervei alapján ifj. Hidi Endre szobrászművész készítette el. A művész beszédében elmondta, hogy a kutat mindenki egyéni módon értelmezheti: gondolhatjuk turulmadárnak, népmesei kisverébnek, mely fészkén ül, de lehet tűzoltó nagymadár is. Ugyanakkor kút is, melyből mese folyik. Mikor a kút megtelik, kicsordul a víz, s a madárka megszólal, a magyar népmesék dallamát dúdolja.

111585_003

Tomcsik Eleonóra, a Tanulás Uniójáért Közhasznú Alapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy a mese az tiszta forrás, melyből szépség, tisztaság és bátorság árad. Mindenkit arra biztatott, hogy hallgasson és mondjon mesét, adják át a mese által nyújtott értékeket.

Az avatást megelőző napon, szeptember 29-én mesemondóversenyt tartottak a főiskolán a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet rendezésében. A verseny győztesei a magyar népmese napján ismét előadhatták meséiket.

111585_004

A rendezvényt Csernik Szende székely mesemondó előadása koronázta meg. A székely lábbábos varázslatos mesevilágába közel kétszáz helyi kisiskolás nyert betekintést.

111585_005

A Bagolyvár Bábcsoport a Róka Réka születésnapja című mesét mutatta be.

111585_006

A rendezvénnyel egyidejűleg ugyancsak a Rákóczi-főiskolán került sor a XII. Országos népmese-konferencia második napjára is, melynek témája: Generációról generációra. Az országos népmese-stratégia bemutatása volt.

A programok a Rákóczi-főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszéke, a Magyar Olvasástársaság, a Hagyományok Háza, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány, a Tanulás Uniójáért Közhasznú Alapítvány és Pro Cultura Subcarpathica közös szervezésében valósultak meg.

A rendezvény minden résztvevője derűs szívvel távozott, hiszen Csernik Szende szavaival élve: „A mese játék, csoda, hit és lélek. Mosoly mindenki lelkére. A mese az gyógyír, az befele és kifele is gyógyít.”

Pallay Katalin

Forrás: Kárpátalja.ma, 2016.09.30. (http://www.karpatalja.ma/karpatalja/kultura/mesekuttal-gazdagodott-a-rakoczi-foiskola/)


2016. 12. 13.

Mesemondó verseny Beregszászban (kárpátalja.ma)

mesemondo_verseny_1

A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Tanulás Uniójáért Közhasznú Alapítvány szeptember 29-én a magyar népmese napja alkalmából mesemondó versenyt szervezett Beregszászban. A rendezvénynek a Rákóczi-főiskola adott otthont.

A száz résztvevőt és kísérő tanáraikat, szüleiket a Trump at Club együttes fellépése után elsőként Orosz Ildikó, a főiskola rektora köszöntötte. „A népmesékben minden bölcsesség és filozófia benne van. Megtanítják, milyen a világ, hogyan kell élni, viselkedni” – mondta.

Őt követően Tomcsik Eleonóra, az alapítvány kuratóriumi elnöke beszélt a rendezvényt lehetővé tévő Kapocs – Magyar kultúra és összetartozás programról és a népmesék tiszta forrásáról, melyből az igazi szépség, becsület és bátorság származik. Majd Kudlotyák Krisztina, a PCS igazgatója kívánt sok sikert és mosolyt a versenyre, s felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy: a szó varázslat, amellyel teremteni tudnak.

Ezt követően a résztvevők öt korcsoportra osztva külön termekben mondták el választott meséjüket. Minden teremben három-három szakavatott zsűri hallgatta meg és pontozta a gyerekeket a meseválasztást, művészi beszédet és művészi teljesítményt figyelembe véve.

A 3-6 évesek kategóriájában hat gyerek vett részt. Közülük a zsűri legjobbnak Bahus Jázmint (Gáti Kovács Vilmos Középiskola) választotta. A legkisebbek közül az Irka gyermeklap különdíjjal jutalmazta a legfiatalabb versenyzőt, Jakab Noémit (Batári Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda), akinek a lap főszerkesztője, Espán Margaréta adta át ajándékát. A zsűri tagjai Gabóda Éva, Espán Margaréta és Kész Réka voltak.

mesemondo_verseny_2

A második kategóriában a 7-8 évesek indultak. Ők jelentkeztek a legtöbben, így a szervezők a negyvenhat megjelent résztvevőt két szekcióra osztotta. Első helyen ebben a csoportban Harsányi Dorina (Gáti Kovács Vilmos Középiskola) és Szerényi Barbara (Dédai Általános Iskola) végzett. Második helyezést Kiss Renáta (Jánosi Középiskola) és Andráskó Annamária (Dédai Általános Iskola) ért el. A csoport különdíjait Barta Melánia (Dédai Általános Iskola) és Melynyicsuk Viktória (Rahói 1. Sz. Középiskola) kapta. Rajta kívül a zsűri egyénileg különdíjban részesítette Farkas Virágot (Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola) és Bak Istvánt (Gáti Kovács Vilmos Középiskola). A versenyzőket ebben a kategóriában Domáreckájá Júlia, Orosz Ibolya, Kész Rita, valamint Cséke Katalin, Bodor Viktória és Sin Edina pontozta.

A 9-10 évesek alkották a harmadik kategóriát. A huszonegy jelentkezőből első helyen Sinkó Mirjam (Verbőci Középiskola), másodikon Bihari Liliána (Benei Oktatási-Nevelési Intézmény) végzett, különdíjban Kovács Endre (Palágykomoróci Általános Iskola) részesült. A zsűriben Király Katalin, Dancs Krisztina és Illés Enikő vett részt.

A negyedik kategóriába a 11-13 évesek kerültek. A tizenkilenc résztvevő közül Olasz Erzsébet, Tomcsik Eleonóra és Pusztai-Tárczy Beatrix zsűritagok két első helyezettet választottak: Levcsenkó Tódort (Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola) és Kulikovszki Alexandrát (Dédai Általános Iskola). A csoportban második helyen Baraté Lóránt (Dédai Általános Iskola) végzett.

Az ötödik kategória a 14-16 éveseké volt. A nyolc fiatal mesemondó közül első helyezett Takár Brendon (Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola), második helyezett Polyák Anita (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete) lett. Őket Kötél Emőke, Hutterer Éva és Tóth Jenő hallgatta meg.

A verseny minden résztvevője emléklappal és egy kulcstartóval térhetett haza, a kisebbek egy-egy kifestőt és játékot kaptak ajándékba. Az első helyezést elért tanulók ezen kívül ajándékcsomagot, oklevelet és 200 hrivnyás ajándékutalványt nyertek, amit az Astra bevásárlóközpont második szintjén található tanszerboltban vásárolhatnak le. A második helyezettek ajándékcsomagot, oklevelet és 100 hrivnyás utalványt, míg a különdíjasok 75 hrivnyás utalványt vihettek haza.

A program a Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósult meg.

Sütő Éva

Forrás: Kárpátalja.ma, 2016.09.30. (http://www.karpatalja.ma/karpatalja/oktatas/mesemondo-verseny-beregszaszban/)


2016. 12. 13.

Ma van a népmese napja (kárpátalja.ma)

2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja – legyen a népmese napja.

A népmese napját első ízben 2005. szeptember 30-án rendezték meg. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.

Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktők kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!

(Részlet a Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívásából)

 (Forrás: jeles napok)

Forrás: http://www.karpatalja.ma/karpatalja/kultura/ma-van-a-nepmese-napja/


2016. 12. 13.

A határon átívelő népmese napja (Magyar Idők)

Figyelemre méltó rendezvénynek ad helyet ezekben a napokban Nyíregyháza és Beregszász. Ebben a két városban rendezik meg ugyanis a XII. Országos népmese-konferenciát, A népmese napja 2016 rangos összejövetelt. A népmesének szentelt nap időpontja nem véletlen, hisz a nagy mesemondó, Benedek Elek születésnapja a kiválasztott dátum.

A népmese-konferencia csütörtökön délelőtt kezdődött Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban, ahol pénteken 9-től 18 óráig meseprogram lesz, amelyhez az egész város csatlakozik. Reggeltől estig óvodai, iskolai csoportokat várnak.

A csütörtöki konferencián Szabad Boglárka néprajzkutató a Mérföldkövek a népmesemondás új életében, Helmich Katalin pedig A mese összeköt címmel beszélt a témáról. Hermann Zoltán egyetemi docens a mesemondásnak és a gyermekirodalomnak a magyar felsőoktatásban betöltött szerepéről szólt. A népmesék pedagógiai értékeire hívta fel a figyelmet Jenei Teréz főiskolai tanár, majd A mese mint összekötő kapocs gyerekek, szülők és pedagógusok között címmel tartott előadást Kerekes Valéria egyetemi tanársegéd.

A rendezvény átnyúlik a határon is, és Kárpátalján, Beregszászban is hasonló programsorozat zajlik a II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskolán. Nagy érdeklődés kísérte a mesemondó versenyt is, és a vendégek megismerkedhettek a térség szájhagyomány útján terjedő népmeséivel is.

Forrás: Magyar Idők,


2016. 12. 13.

Szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja, a népmese napja (kárpátalja.ma)

2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja – legyen a népmese napja.

A népmese napját első ízben 2005. szeptember 30-án rendezték meg. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.

„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktők kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”

(Részlet a Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívásából)

Kultúra (Forrás: jelesnapok.oszk.hu)

Forrás: http://www.karpatalja.ma/karpatalja/kultura/szeptember-30-benedek-elek-szuletesnapja-a-nepmese-napja/