Jankovics Marcell
Jankovics Marcell

„A gyerek intelligenciája mindent jobban fel tud szívni.” Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke október 21-én ünnepli 69. születésnapját. A gyerekkultúráról, meghatározó gyerekkori élményeiről, a Tragédiáról, készülő mesés-álmos könyvéről és a gyerekfolyóiratokról beszélgettünk vele.

Miért ennyire fontos az ön számára a gyerekkultúra?

Talán mert nincs gyerekem. De nem ez a fő szempont: nagyon szeretem a gyerekeket, a jövőt látom bennük. Nemrégiben jártam egy óvodában, ahol harminc édes kölyökkel találkoztam. Az egyik azt kérdezte: „Te már csókolóztál?” Benne van a jövő embere! Egy nagy tapasztalat is elősegítette, hogy számomra olyan fontos legyen a gyerekkultúra. 1975-ben meghívtak a Teheráni Gyermekfilmfesztiválra, ahol a Sisyphus című filmem megkapta a nemzetközi gyerekzsűri díját. Ez engem mélyen elgondolkodtatott arról, hogy mi a fontos a művészetben. A művészben van valami gyerekes, én például a nyakkendőt csak azért veszem fel, mert a miniszterhez kell mennem délután, és legszívesebben rövidnadrágban járnék, de nem lehet.

Mely munkák vitték közelebb a gyerekek világához?
A Magyar népmesék sorozat meghatározó volt számomra, ahogy a mesekutatás is. De egyik művemről sem úgy gondolkodtam, hogy ez gyerekeknek készül. Az élet tele van rettenetes dolgokkal. Viszonylag zárt közegben mozgok én is, és amikor kimegyek az élet sűrűjébe, tele vagyok rettegéssel. Szerintem korán el kell kezdeni a felkészítést. Anyám úgy vert kiskoromban, mint a hétfenekű dobot, apám soha, megosztották a feladatot (nevet). Rabbiátus természetű anyámnak ebben igazat adtam akkor és utólag is, talán csak egyszer volt igazságtalan. Kilencéves koromban hagyta abba a verést. Aztán amikor 19 lettem, a kezembe adott egy lakáskulcsot, és azt mondta: „Ha tapintatosan viselkedsz, azt hozol föl, akit akarsz.” Ez 1960-ban történt. A baráti körömben erre nem volt példa. Tehát a neveltetésem is fontos tényező.

Mit gondol a felnőtt-, illetve a gyerekfilm viszonyáról?
A Fehérlófia bemutatója után 20-25 évvel (úgy látszik, ennyi idő alatt esett le a tantusz) a felnőttek sorra azzal jöttek, hogy nem értik, miért, de a gyerekük függővé válik e filmtől. A felnőtteknek viszont általában nem tetszik, pedig azt hiszik, hogy nekik szól. Azt szoktam válaszolni erre: „Miért lenne ez felnőttfilm, nem nektek csináltam!” A gyerekek azért szeretik nézni, mert ilyeneket álmodnak. Mágneses erő van benne, amelyet részben a tibeti lámazene varázsol hozzá. Rémes történet, de szerintem a gyerekeknek meg kell tudniuk, hogy van ilyen a világban. És a gyerekek jól veszik ezeket a történeteket. Ebből a szempontból nem foglalkozom a felnőttekkel, engem a gyerekek fognak mindig érdekelni. Igaz, többnyire olyan filmeket fogok forgatni és könyveket írni, amire a felnőttek azt mondják majd, hogy nem ilyeneket kell a gyerekeknek adni. Amikor a Csodaszarvast csináltam (Ének a csodaszarvasról – a szerk.), kedvező visszajelzéseket kaptam. Jártam az országot a filmmel, és a vetítés után a pedagógus, aki a 10–15 éves gyerekeket kísérte, általában megjegyezte: „Úgy gondolom, ez a film nem gyerekeknek való”, mire ők többnyire beüvöltötték: „De igen!” Mintegy 6 ezer gyerekkel találkoztam, és alig volt velük kapcsolatban negatív élményem. Nagyjából így épült föl bennem a gyerekközpontúság. Úgy érzem, a gyerekek segítettek engem abban, hogy ilyen legyek.

Másképp lát a gyerek?
A gyerek intelligenciája mindent jobban fel tud szívni, mint a felnőtté, mert a felnőttek feje tele van mindenfélével, többek közt előítéletekkel. A gyerek issza magába a szavakat. Apám például Pozsonyban nőtt föl, ahol a német, a szlovák és a magyar nyelv eleve adott volt. Ehhez megtanulta még a négy világnyelvet! Mi be voltunk zárva a magyar nyelvi közegbe, reménytelen helyzetben voltunk. Én úgy fogom föl a gyerek agyát, mint egy fejlett számítógépet viszonylag üres memóriával. Ez a veszélye is, hogy amit az ember beletölt, azt a gyerek felszívja, nagy a kockázata annak, hogy mivel töltjük meg. A gyerekek érzékenységét mindenképpen figyelembe kell vennünk. A „színesség” az életkor előrehaladtával csökken. Már én sem vagyok olyan „színes”, amikor nem képzőművészettel foglalkozom, mert görcsök és gátlások vannak bennem. Létezik egy olyan betegség, amit szinesztéziának hívnak. Azt jelenti, hogy valaki „színesen hall”, azaz a betűkhöz és a hangokhoz színeket rendel. Szerintem ez kiskorban természetes állapot, és normális esetben elfogy, megszűnik. Az, hogy a gyerek annyira színpompásan dolgozik, azért lehet, mert természetesen így lát. Persze hogy tetszik neki a Fehérlófia vagy a Magyar népmesék, hiszen teli van színnel, nem szürke! Ezért is furcsa, hogy a fekete-fehér Sisyphus megkapta a gyerekektől a nagydíjat.

Az Oroszlán az asztal alatt munkacímű könyve mennyire tekinthető a Jelkép-kalendárium folytatásának?
A leendő könyvem alcíme: „mesék és álmok”. Semminek nem a folytatása, illetve ha valaminek, hát annak, amit egy kisfiú mondott a Fehérlófiáról: „Azért szeretem, mert én ilyeneket álmodom.” Ennek a könyvnek is van egy ösztönös előzménye – sok más mellett. 2001-ben kezdtem leírni az álmaimat, amikor kaptam egy számítógépet, a naplóírással tanultam meg a kezelését. Azóta is naplót írok mindennap, ha esik, ha fúj. Nem a nyilvánosságnak szól, mert teleszövöm triviális elemekkel, például azt, hogy tegnap kivel beszélgettem, mi volt a téma, mindig beleírom. Az álmaim érdekesebbek, mint a nappalaim.

Eléggé félelmetesek azok az álmok, amelyeket a százhalombattai népmese-konferencián előadott!
Csak fiatalon voltak szépek az álmaim, amióta felnőttem, rémesek! Ezzel mindannyian így vagyunk, csak a többiek mélyen alszanak, én meg éberebben. Elkezdtem írni az álmaimat, aztán olvastam hozzájuk szakirodalmat, de akkor még nem tudtam, hogy meg akarom írni ezt a kötetet. Három éve foglalkozom ezzel a nagy szöveggel, aminek az egyik része típuscímek alá foglalt szöveggyűjtemény. Most az E betűnél tartok. Van adományozó, akadály, átváltozás és sok más típusú álom. A Zs betűig tart, mint zseniális. Az ember néha azt hiszi álmában, hogy valami zseniálisat talált ki, aztán amikor fölébred és le akarja írni, rájön, hogy semmi különös. Ma már csak akkor írom le az álmaimat, ha valami nagyon izgalmas történik. Ez hatalmas anyag, szelektálni kell, tényleg nem olyan fontos, hogy minden álmom benne legyen, amire emlékszem. Akartam írni a Holdról egy könyvet A Nap könyve mintájára. Ebben írtam a jobbról és a balról, amit én gondolok – mert hiszek abban, hogy a két oldal úgy viszonyul egymáshoz, mint a Nap és a Hold, a férfi és a nő. Ilyen egyszerű. Szerintem még az álmoknak is megvan az agyféltekei helye. De lehet, hogy mégsem ebben a könyvben bontom ki ezt a témát. A Hold könyvébe került volna bele, hogy a Nap és a Hold esetében milyen fontos a jobb és a bal. Tulajdonképpen több könyv íródik bennem párhuzamosan. Izgalmas kis számítógépem van!

Tényleg kész lesz jövőre a „mesék és álmok”?
Még három hétig foglalkozom azzal a könyvvel, amit a szepesszombati Szent György-templomról írok. A fotózás és a kisebb szövegek hiányoznak, de ha ez meglesz, utána nekiállok az álmoknak.

Az ember tragédiájának rajzfilmes feldolgozását mikor fejezi be?
Még hátravannak az utómunkálatok. Rajzi munka már nincs vele. 40–50 munkanap és 18 millió hiányzik hozzá. Magam nem pályázhatok a Magyar Mozgókép Alapítványhoz, amely most az eredetileg elvonásra szánt összeg dupláját kénytelen nélkülözni. Eddig a saját forrásaimat is felhasználtam a készítéséhez. 80 millió forintot tettem bele a Walt Disneynek készült filmem honoráriumától kezdve a Prima Primissima díjig, minden ilyen nagyobb pluszpénz a Tragédiába vándorolt. Ráadásul az első tíz évben egyetlen fillért sem vettem fel érte, a honoráriumomat is megtakarítottuk. Nagy elégtétel lesz, ha meg tudom csinálni ezt a filmet! Remélem, sikerül!

A gyerek- és ifjúsági filmek születésénél lesz-e érezhető hatása annak, hogy ön az NKA elnöke?
A mozgókép területe egyelőre vita tárgya. Kérdés, itt kell-e lennie az alapnál ennek a forrásnak. A filmesek azt mondják, hogy nekik nagyon fontos ez a pénz, de nincsenek pontosan meghatározva a keretek. 350 millió forint mire elég? Egyetlen film sem készülhet el belőle. Tehát el kellene dönteni, hogy mire használható. Folyóiratokat, rendezvényeket, forgatókönyveket, esetleg pici gyártás-előkészítést is lehetne csinálni belőle. Van, aki azt mondja, hogy csak a terjesztésre és a forgalmazásra kellene összpontosítani. Ezen még vitatkozunk. Most a kollégiumok stratégiát dolgoznak ki annak alapján, hogy a bizottság elfogadta az elképzeléseimet, és ennek mentén a kollégiumok is elkezdik a saját munkájukat. Most már én is részt veszek ebben. A gyerekfilm-részesedés többek között a Bálint Ágnes Műhely munkáját érintené.

Ennek van forrása?
Úgy tudom, hogy szeretnének létrehozni egy ifjúsági televíziót, de lehet, hogy nem önálló csatornaként működne. Ezt én minden erőmmel támogatom, és részt is vennék szívesen a kitalálásában. Úgy vélem, ez sokkal fontosabb, mint az, hogy játékfilmek készüljenek gyerekek számára.

A gyerekeknek szóló folyóiratok támogatásához az NKA most mintha kedvezőbben állna hozzá, mint az elmúlt években.
Igen! Ezt én nagyon komolyan veszem! Vannak kedvenceim. Úgy gondolom, a már meglévő lapokat, amelyek bizonyítottak, biztosan támogatjuk. Ilyen például a Csodaceruza vagy a Süni. Az NKA kisegítő támogatást ad programokra, tehát a működésre nem tud forrást biztosítani. Úgy érzem, a vállalkozói szemlélet ebben a szférában, ahol a jó szándékú igény érvényesül, hiányzik. A világ rossz irányba megy, és ezt a rossz irányt ellenkező irányú húzóerőkkel nagyon nehéz megváltoztatni. Talán nem is lehet.

De azért meg lehet próbálni, ugye?
Én is ezt csinálom, viszonylag sikeresen. Nem keseredem el, ha valami nem megy. 21 éve csinálom a Tragédiát. Néha, rossz éjszakákon attól félek, hogy nem érem meg a végét. Ez nem lenne jó. De bizonyos dolgokat tudomásul kell venni. Túl sok folyóirat van Magyarországon. Azt képzelem, hogy öt-hat, különböző témával foglalkozó gyermeklap elég lenne. A gyermekkorom világát Az Én Újságom című folyóirat határozta meg, de ilyen színvonalú lap ma már elképzelhetetlen…

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés