Népmese Hírek

Sok családi programnak ad helyet a könyvtár

Miből áll össze a „Meselátó szemek” kiállítása, és ki válogatta a képeket?
Mint az imént elmondottakból kiderült, a mesemondás és -hallgatás gyakorlatilag mindennapos könyvtárunkban. Kolléganőim – Pauer Erika és Bálintné Fadgyas Eszter – esztendők óta fotózzák a mesehallgató gyerekeket és felnőtteket. Az ő munkáikból készül a kiállítás. Tengernyi fotóból válogatták össze, ez nem volt könnyű. Rengeteg „beszélő” képből kellett választani. Igyekeztünk teljes keresztmetszetet adni a különféle „mesealkalmakról”. Kolléganőim mindig hangsúlyozzák, hogy ők amatőrök. Ám a kiállítás mégis profi. S ez a mesehallgatók, a mesemondók és a fotósok közös munkájának, jobban mondva közös élményének köszönhető. Fantasztikus látni a képeken is azt, amit a mesélések során naponta megtapasztalok: hogy a mesehallgatók mindegyike egy egészen más dimenzióba kerül mesehallgatás közben. Korra, nemre, élethelyzetre való tekintet nélkül kicsi és nagy, szülő és gyermek, siket és halló, fogyatékkal élő és egészséges ugyanazzal a „meselátó szemmel” figyel. Látszik, hogy ott benn futnak a képek, hogy ott történik valami, látszik, hogy a mese egészen atavisztikus mélységekbe megy le. A mese képes igazán összekötni mindannyiunkat, és megmutatni, hogy ember és ember között a lélek mélyén nincs különbség. Erőt adnak ezek a képek, életörömöt sugallnak. Láthatóvá teszik azt, amiről oly sokat beszélünk: a népmesék hitelességét, s azt, hogy népmeséink valóban élni tanítanak. A képekhez pedig egy mesét választottunk „képaláírásnak”. Azt a mesét, ami arról szól, hogy a mesék az ősidőkből jöttek, és soha nem szabad elfelejteni őket.

A jelnyelvi mesélőt, Szőke Mihályt is a könyvtár mutatja be a konferencián. A nyelvi eszközök híján ez nagyszerű lehetőség arra, hogy a hallássérült, olvasni még nem tudó gyerekek is átélhessék a mese örömét. Van tapasztalatod arról, hogyan fogadták a sérült gyerekek a jelelt meséket?
Igen, van. Könyvtárunk évek óta szoros kapcsolatban áll hallássérült emberekkel. Gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt. Hagyományos népmese napi rendezvényünkön is mindig jelen vannak mesélőként és „mesehallgatóként”. Szőke Mihályt egy ilyen alkalommal ismertük meg, jelnyelven mondott mesét. Fantasztikus mesemondó, hallók és siketek egyaránt hihetetlenül élvezték Mihály különleges mesélését. Ha hanggal mesélne, a legnagyobbak között tartanák számon. Több éve mesélek halláskárosultaknak. A jelnyelvi tolmács nagy segítség, hiszen vannak gyerekek, akik számára ez teszi valóban érthetővé, élvezhetővé a mesét. Ők ilyenkor ugyanúgy reagálnak mindenre, mint a halló gyerekek. Emlékszem Norbira, aki, amikor életében először jelnyelven találkozott a mesével, úgy beleélte magát a történetbe, hogy felugrott, belesújtott a levegőbe, és azonnal közbejelelt. Pontosan úgy, mint amikor egy halló kisfiú izgalmában közbekiabál. Folyik a vita a jelnyelvpártiak és -ellenzők között. Nem a mi dolgunk eldönteni, kinek van igaza. Ám vitathatatlan, hogy jelnyelv van, él, létező nyelv, emberek ezreinek „anyanyelve”. Ezeknek az embereknek, ezeknek a gyerekeknek is joguk van a mesékhez. Fotókiállításunkon látható kép siket gyermekről, aki mesét hallgat. Aligha jön rá bárki is, melyik az a fotó! És akad olyan kép is, ahol hallók vesznek rész jelnyelvi mesélésen. A képen levők egyike a mesemondót nézi, másika a tolmácsot figyeli… és átjön a mese. Egyébként ők nem tartják sérültnek magukat. Olyan emberek, akik nem hallanak. De nem sérültek.

Jókedvű közönség

A Meseszer program a Kovászna megyei Sepsiszentgyörggyel régóta összeköt benneteket. Az ő képviselőik is jelen lesznek a konferencián?
Kovászna megye Heves testvérmegyéje. Így kerültünk kapcsolatba, s a Bod Péter Megyei Könyvtárral baráti munkakapcsolatot ápol a Bródy-könyvtár. Aztán amikor 2009-ben nálunk jártak, megragadtuk az alkalmat, s az éppen akkor induló Meseszer egyik szálát nekik adtuk. De ezenkívül is sok minden összeköt bennünket. Jártunk már náluk Bébillér – családi mesekörünkkel az ő „mesés” programjuk vendégeként. A börtönprogramban is gyors segítséget kaptam tőlük, amikor hirtelen román nyelvű mesékre volt szükség. Szeretettel és kíváncsisággal várjuk kollégáinkat, nekünk is meglepetés, és remélem, igazi szakmai „csemege” lesz előadásuk.

Mi a tapasztalatod, bejárnak a könyvtárba pedagógia szakos főiskolások azért, hogy jobban megismerjék a kortárs magyar gyerekirodalmat?
Jönnek, bár kevesen. Valószínűleg a többiek más módon ismerkednek a kortárs gyermekirodalommal. Egyik nagyszerű tanáruk, dr. Kusper Judit – aki családjával együtt régi és rendszeres látogatója könyvtárunknak – komoly gondot fordít arra, hogy hallgatói legalább két-három alkalommal eljussanak hozzánk. A többi már a hallgatók kedvének és idejének a függvénye.

A Márai-program segített nektek szakmailag abban, hogy könnyebb legyen a könyvválasztás?
A Márai-program valódi jelentősége akkor mérhető fel majd igazán, ha a könyvek a könyvtárakba kerülnek, pontosabban az olvasók kezébe. Abban nagy segítség, hogy az állományunkban meglévő egy-egy példányt ki tudtuk egészíteni többre, így az olvasói igényeket is jobban kiszolgálhatjuk.

Lepkejáték - a gyerekek „repülni tanulnak” a könyvekből