Ebben az évben több mint 150 csatlakozónk volt, közülük 26 határon túli intézmény. Minden megyéből többen küldték el programjaikat, a legtöbb csatlakozás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett. Köszönjük munkájukat!

Idén pályázatot is hirdettünk, a csatlakozott programok közül díjaztuk a legsikeresebb, a legtöbb közönséget megmozgató és a legkreatívabb programokat.

Pályázataink nyertesei a következők lettek:

Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium
Jászberény 5100, Rákóczi út 53.
2018. 09. 17-28.
Kapcsolat: Mizseiné Bencze Nóra tanító

Cégénydányádi Átalános Iskola Szamossályi Tagintézménye
4735 Szamossályi Béke u. 1-3.
2018. 09. 25-28.
Kapcsolat: Almásiné Soós Mariann

Wass Albert Könyvtár és Múzeum Gyermekrészlege
8300 Tapolca, Batsányi u. 1., 2. em.
2018. 09. 24-28.
Kapcsolat: Vasáros Ferencné

Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak!

A népmese napja egyúttal mozgalom,  határon átívelő kulturális és társadalmi esemény is, melyet a Magyar Olvasástársaság hívott életre 2005-ben. A népmese napja konferencia-rendezvényhez 2005 óta a határon innen és túlról több száz intézmény és szervezet csatlakozott saját szervezésű programokkal, a tervezett rendezvény rövid leírásával. Az idén kiemelten fontosnak tarjuk, hogy minél többen csatlakozzanak a 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

címen, kis és nagy közösségeket mozgósítva példájukkal.

Kérjük, hogy csatlakozási szándékuk esetén a következő adatokat küldjék meg számunkra, hogy programjukat az alábbi listában szerepeltessük:

Intézmény neve:
Intézmény címe, irányítószámmal:
Esemény dátuma, időpontja:
Esemény címe és rövid leírása (maximum két bekezdésben):
Kapcsolattartó neve, elérhetősége (telefon és/vagy e-mail):

EDDIGI CSATLAKOZÓK:

megye-2012


BUDAPEST ÉS PEST MEGYE


Baktay Ervin Gimnázium
2330 Dunaharaszti, Baktay Ervin tér 3.

2018. 09. 28., 10. 01.

Ebben az évben vasárnapra esett szeptember 30-a, Elek apó születésnapja, előtte pénteken pedig sportnapunk volt, így október 1-jén meséztünk. A nyolcadik A osztály szervezte a napot, magyartanári és osztályfőnöki segítséggel. Az iskolarádióban elhangzott egy Mátyás királyos mese, az okos lányról. Ezt a diákok dramatizálva olvasták fel. Minden osztály számára összeállítottak egy 32 kérdéses totót, népmeséinkhez kapcsolódó kérdésekkel. Ezt a feladatlapot az osztályok képviselői a könyvtárban oldották meg, külső segítség nélkül. A javítás munkáját a nyolcadikos diákok végezték! A könyvtárunkban az Itthon-Otthon mini-szakkörünk is megemlékezett a mai foglalkozásán Benedek Elekről. A rajzterem előtti folyosón ismét mini-mese-kiállítás állította meg az érdeklődőket: idén rajztanárunk is Mátyás királyos mesékhez készíttetett illusztrációkat. A hagyományos rajzok mellett született néhány 21. századira átdolgozott is. A mese mindig hat, még ha átalakultan is!

Kapcsolat: Tolnainé Korcz Ilon - konyvtar[kuckuc]dhbeg.hu


Budaörsi 1. Számú Általános Iskola
2040 Budaörs, Hársfa u. 29.

2018. 09. 27., 8 órai kezdéssel

Évek óta könyvtárunk egyik legnépszerűbb rendezvénye a NÉPMESE napi mesedélután. 2005 óta ünnepeljük ezt a jeles napot. A rendezvény előtt különböző pályázatokat hirdetünk a gyerekeknek: rajzpályázat, rejtvény, mesetotó, kedvenc népmesék szavazás. A mesedélutánon vállalkozó kedvű, lelkes mesemondóink – diákjaink, tanáraink, szülők – szórakoztatják a meseszerető közönséget. A meséken kívül „hamuban sült pogácsát” is tehetnek a képzeletbeli mesetarisznyájukba. Idén kicsit másképp hívjuk fel a figyelmet a mesék szeretetére, fontosságára. Az Álomzug Társulás előadásában a Szépenszóló Fütyöri című – bábokkal és zenével kísért – mesével ajándékozzuk meg a gyerekeket.

Kapcsolat: Molnárné Fricz Gabriella - konyvtar[kuckuc]altisk1-bors.sulinet.hu


Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium
1093 Budapest Lónyay u. 4/c-8.

2018. 09. 28.

Megrendezésre kerülnek az immár iskolai hagyomány részét képező népmese napi programok:
- "Nagyok mesélnek kicsiknek" program, azaz a 7-12. évfolyamos tanulók mesélnek az 1-6. évfolyamos osztályokban
- Tanárok mesélnek szakóráikon - önkéntesen csatlakozó kollegák lehetőség szerint a szaktárgy témájába vágó mesét választva kapcsolódnak be (pl. földrajzórák, nyelvi órák az adott nyelv mesekincsei felhasználásával v. kedvenc mese bemutatása stb.)
- Igazgató úr mesét mond az iskolarádión keresztül

Kapcsolat: Tóth Viktória - mh. tel.: 176-476/111, e-mail: konyvtar[kuckuc]szgya.hu


Budapest, XIV. Kerület Szent István Gimnázium
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 15.

2018. 09. 29., 11.30

A Népmese Napja rendezvényhez kapcsolódóan a 7-8. évfolyamon meghírdetünk egy pályázatot, egy kiválasztott mesének az illusztrálására. Idén a választásunk a Bogyócska és Kispiros című mesére esett. A diákok bármilyen eszközzel illusztrálhattak, volt a győztes rajzok között aquarell és rajz is éppúgy, mint ceruza és pasztellkréta. A közönségszavazásra is volt lehetőség. A zsűri értékelése után több értékes ajándékot is kiosztottunk, emlékezetesség téve a nap eseményeit.

Kapcsolat: Jakab Katalin Edit (a HUNRA alelnöke a 2015-17. időszakban) - borosed[kuckuc]gmail.com


Gödi Kastély Óvoda
2131 Göd, Béke út 3.

2018. 09. 27.

A Népmese napját, egy egynapos projekt keretében tesszük emlékezetessé. Csoportjaink egy-egy népmesét dolgoznak fel, heti tevékenységeikben (témahét). Az óvodapedagógusok által bemutatott népmesékhez készítenek meseillusztrációkat, élményrajzokat, báboznak, dramatizálnak, barkácsolnak. Az elkészült illusztrációkból, élményrajzokból óvodaszintű kiállítást rendezünk, amit természetesen a szülők is megtekinthetnek.

A szülőket is bevonjuk a Projektbe, így délután az érdeklődők mesehallgatáson vehetnek részt gyermekeikkel. Meghívtuk óvodánkba Csíki Lóránt, gödi, élőszavas mesemondót. A mesehallgatás után, kötetlen beszélgetés keretében, tea, aprósütemény mellett cseréljük ki gondolatainkat a meséről, népmeséről, mesélési szokásokról… nem titkolt szándékunk a népmese népszerűsítése, értékeinek kiemelése, megerősítése.

Kapcsolat: Tóth Andrea, óvodapedagógus - totocska2131[kuckuc]gmail.com


Nepmesehos fesztivalHamvas Béla Városi Könyvtár - Százhalombatta
2440 Százhalombatta, Szent István tér 5.

2018. 09. 22., 24-28., 10. 07-08.

Programjaink:

    • Szeptember 22. Családi Mesedélután - Népmese és kézműves foglalkozás 15 és 17 óra között. Házigazda: Kovács Marianna, a Meseszó Egyesület elnöke. Családi belépő: 500 forint. A program plakátja IDE kattintva elérhető!
    • Szeptember 24.-28. Népmesehős-fesztivál!- rajzpályázat. Ki tud több népmesehőst rajzolni egy A4-es lapra? Zsűri: Kovács Marianna, a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület elnöke, és Szula Zsuzsanna, képzőművész-tanár. (A program plakátja a képre kattintva megtekinthető!)
    • Szeptember 24.-28.A Magyar Népmese Hete a Hamvas Béla Városi Könyvtárban. Népmesékkel várjuk egész héten óvodás és iskolás csoportok jelentkezését! Külső érdeklődőket is szívesen látunk, az időpontokról érdeklődjenek a gyermekkönyvtárban! A belépés ingyenes!
    • Október 7. Családi Mesedélután - az Országos Könyvtári Napok keretében - népmese és kézműves foglalkozás 15 és 17 óra között. Mesél: Ser Gergely. Házigazda: Kovács Marianna, a Meseszó Egyesület elnöke. Családi belépő: 500 forint. A program plakátja IDE kattintva elérhető!
    • Október 8. 17.30 - Én, senki, segítség - Bajzáth Mária könyvbemutató találkozója. Belépő: 500 forint. Pedagógusoknak ingyenes! A program plakátja IDE kattintva elérhető!

Kapcsolat: László Anikó - HBVK gyerekkönyvtár +36304031236


Hegedüs Géza Városi Könyvtár
2315 Szigethalom, József Attila u. 59.

2018. 09. 24-től 10. 04-ig

A helyi általános iskola alsós évfolyamainak (1 - 4. évfolyam) könyvtári foglalkozások tartása. Az egyes foglalkozásokon a következő programokkal várjuk a gyermekeket: népmese olvasás ; népmese feldolgozása játékos feladatokkal ; kézműves foglalkozás egy népmeséhez kapcsolódva; népmese dramatizálása.

Kapcsolat: Kozik Anikó - info[kuckuc]hgvk.hu


Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
1041 Budapest, Erzsébet u. 69.

2018. 09. 27-28.

Játékos, rajzos mesevetélkedő az alsó tagozat diákjainak. Közös mesehallgatás az iskolarádión keresztül.
Felső tagozat: Mátyás királyról szóló mese olvasása, mesemondás magyar és/vagy osztályfőnöki órákon.

Kapcsolat: Buday Vera és Örményiné Farkas Andrea - T.: 06 1 3693- 627; E-mail: oneandim[kuckuc]gmail.com


Országos Idegennyelvű Könyvtár
1056 Bp., Molnár utca 11.

2018. 10. 02. kedd 13 óra - Rendezvényterem
Népmese napja , Népek – mesék – mesemondók - Magyarországi szerbek népmesei hagyománya

„Utazás a szerb népmesei hagyományok világába"- multimediális gyermekprogram
Vendégek: Káplán Szofia, a Nikola Tesla Szerb Iskola Gyermekkórusa Olivera Munišić Mladenović vezetése alatt, Željko Podobnik, Tatjana Obradović Podobnik és Maša Obradović

Szervezők: Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ és az Országos Idegennyelvű Könyvtár

Támogató: Belváros-Lipótváros Önkormányzata

Kapcsolat: Zupán Veronika - zupan.veronika[kuckuc]oik.hu


Szinyei Merse Pál Gimnázium, VI. kerület
1063 Budapest, Szinyei Merse u. 7.

2018. 09. 28., 12:25-től

Programok a könyvtárban:

    • 12.25-12.50 (nagyszünet) Közös mesélés
      Hozz egy Mátyás királyról szóló mesét!
      Mi is készülünk a kedvenceinkkel… 
    • 12.50-13.35 és 14.35-15.20
      Papírszínház előadás és kapcsolódó játékok
      Minden résztvevő útravalót kap (hamuban sült pogácsát +meglepetést)!

Kapcsolat: Kocsisné Varga Zita, Seregy Stella - konyvtar[kuckuc]szinyei-bp.sulinet.hu


Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium
1043 Budapest, Tanoda tér 1.

2018. 09. 28., 10 óra

2018. szeptember 28-án 10 órakor , a harmadik óra elején minden osztályban minden éppen órát tartó kolléga mesét olvas fel a gyerekeknek, így az iskolában egyszerre 648 diák hallgat majd magyar népmesét, illetve Mátyás királyról szóló mesét.
Utána az osztályok a náluk elhangzott meséről egy A/4-es méretű illusztrációt készítenek, amit majd mini-kiállítás keretében megmutatunk mindenkinek a könyvtár előtti folyosón.

Kapcsolat: P. Szabó Melinda - pszabo[kuckuc]kkg.hu


Veres Pálné Gimnázium Könyvtára
1053 Budapest Veres Pálné utca 38.

2018. 09. 26-27.

Az egész iskolában mesés feladatokkal, közös meseírással és mese felolvasással próbáljuk megszólítani gimnazista tanulóinkat és tanárainkat.
A 7-8. osztályos diákokkal pedig játékos szóbeli, "szó nélküli", pantomim, vizuális és online csapatfeladatokkal idézzük fel gyerekkoruk mesevilágát, miközben a számukra új könyvtárban is tanulnak tájékozódni.

Kapcsolat: Cserlakiné Hagymássy Krisztina, Gyimóthy Erika - konyvtar[kuckuc]vpg.hu


BARANYA MEGYE


BrighterFuture 7Dráva Kincse Óvoda és Konyha
7851 Drávaszabolcs, Köztársaság tér 4.

2018. 10. 03., 8:00 - 12:30

Mesés Tehetség!
Kedves Kollégák! Szakmai Napunkra lelkesen várunk!
Program:

    • Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack népmese újragondolva
    • Kávészünet
    • Az égig érő paszuly - tehetséggondozó foglalkozás - hospitálás
    • Műhelyfoglalkozás elemzése - reflexió
    • Ebéd

Kapcsolat: Bátkiné Mészáros Viktória - 06 30 551 2057 ; dravakincseovoda[kuckuc]gmail.com


Kodolányi János Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI
7720 Pécsvárad, Kossuth L. u. 39.-41.

2018. 09. 28.

Egész héten a könyvtár nyitva tartási idejében, szünetekben MESEMOZI .
28-án a harmadik évfolyamnak mesevetélkedő, az alsó tagozat osztályaiban kedvenc mesék olvasása, elmesélése szóban.

Kapcsolat: Bősz Patrícia könyvtárpedagógia tanár - bosz.patricia73[kuckuc]gmail.com ; 30/4991849


Pécsi Kovács Béla Általános Iskola
7634 Pécs, Pázmány Péter u. 27.

2018. 10. 02.

2018. 10. 2-án délelőtt megünnepeljük a népmesét:

    • rajzpályázatunk eredményhirdetésével
    • papírszínházzal az aulánkban

A népmese hónap folyamán diákjaink:

    • rajzórákon, rajzszakkörön Mátyás király mesékhez készítenek illusztrációkat, papírszínházat.
    • legjobb munkákból kiállítás: könyvtár folyosón, Németh Ágnes
    • mesélni szerető 7-8. osztályosok alsóbb évfolyamos diáktársaiknak népmeséket olvasnak.

Kapcsolat: Pozsgai Ildikó - pozsiildi[kuckuc]gmail.com


PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1. Számú Általános Iskolája
7624 Pécs, Alkotmány utca 38.

2018. 09. 27.

Iskolánk két harmadikos osztálya a Népmese Napját-t a Mátyás-évvel összekapcsolva ünnepli meg az idén, szeptember 27-én. Ez a nap különleges lesz amiatt is, hogy az iskolában alszanak a gyerekek.
Olvasókönyvünkben (Mozaik Kiadó) az Időutazás című fejezetben szerepelnek a Mátyás királyról szóló mesék, a királyválasztásról illetve Mátyás könyvtáráról szóló történetek, olvasmányok. Erre építve állítottuk össze az estét, ahol forgószínpad-szerűen követik egymást a csapatok az állomásokon.
Lesz:

    • könyvtári foglalkozás a Corvinákról és iniciálé rajzolás,
    • bajvívás, lovagi torna a tornateremben,
    • bátorságpróba az iskola sötét folyosóin,
    • a mesékhez kapcsolódóan tréfás fejtörők,
    • mozgatható papírbábból udvari bolond készítése,
    • reneszánsz zene és tánc,
    • a program végén lakoma.

A takarodó után Mátyás-meséket hallgatnak a gyerekek a tanítóik és iskolánk könyvtárosának előadásában.

Kapcsolat: Oszoli-Pap Márta tanító 3.b , Nürnberger Judit tanító 3.c, Pammerné Fehérvizi Márta könyvtáros, Mátrainé Mérő Zsuzsanna tanító, Pajor Judit tanító - oszolimarti[kuckuc]gmail.com


2018 népmese plSzéchenyi István Gimnázium
7621 Pécs, Király utca 44.

2018. 09. 28.

Az idei év témája "Az igazságos mesék" vagyis Mátyás királyról szóló történetek lesznek.
Mátyás király sokat járt álruhában a nép között, és sokszor tett fel furfangos kérdéseket az alattvalóinak.
Ezen a napon ti is találkozhattok az álruhás Mátyás királlyal! Aki odamer menni hozzá, és helyesen válaszol 3 kérdésére, az elnyeri méltó jutalmát!

Kapcsolat: Deményi Andrea - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


BÁCS-KISKUN MEGYE


II. Rákóczi F. Ált. Isk.
6000 Kecskemét, Tóth László sétány 2.

2018. 09. 27-28.

09. 27.

  • 8 óra: Zenés torna meseszereplőknek (szokásos zenés torna,most jelmezben)

09. 28.:

  • 12 óra: Mesés étkek kóstolója (szóló szőlő, csengő barack, mosolygó alma, hamuban sült pogácsa, kőleves, egyszeri- kétszeri fánk...stb.)
  • 14 óra: Kiállítás megnyitó
  • "Az én rajzfilmem" című kiállítás, Megnyitja Mikulás Ferenc a magyar animációs filmkultúra egyik legjelentősebb alakja, a Kecskemétfilm Kft. animációs stúdió ügyvezető igazgatója.
  • 14:15: Mézesmese - a 2.a osztály előadása
  • 14:25: Hogyan készülnek a népmesék a kecskeméti rajzfilmstúdióban? - Mikulás Ferenc előadása
  • 15:00: Magyar népmesék- filmvetítés

Kapcsolat: Pap-Gömöry Erika - 30/ 757 7622, erikagomory11[kuckuc]yahoo.com


Hírös Agóra Ifjúsági Otthon
6000 Kecskemét, Kossuth tér 4.

2018. 09. 29-én 9.30 – 18.00 óráig
Az én lovam kese, kezdődjék a mese!
Dramatikus játszóház és szakmai műhely

Programunk a népmesék dramatikus feldolgozásába avatja be az érdeklődőket. A különleges, színházi, népi játékos, énekes elemeket ötvöző gyermekfoglalkozásokon a játékvezető animátorok és a résztvevő kisiskolás gyerekek közös improvizációs játékában elevenedik meg a mesei történet.

PROGRAM
9.30 - 10.00 A dramatikus játszóházi forma bemutatása
10.00 -11.00 A kiskondás dramatikus játszóházi bemutató foglalkozás kisiskolás gyermekcsoport részvételével
11.30 – 12.00 A foglalkozás megbeszélése
14.00 – 18.00 Szakmai műhely

• kanavász készítése - a népmesék dramatikus átdolgozásának szempontjai, lépései
• a mesei szerepek és szimbólumok alkalmazása
• helyzetteremtés dramatikus eszközökkel
• az improvizációs játék vezetése

A műhelyprogram résztvevői betekintést nyernek a játszóház forgatókönyvének (kanavász) elkészítésébe – az játékvezetői (animátori) szerepjáték gyakorlatába.

Kapcsolat: Józsa Katalin 30/ 365 -79 – 66; Jelentkezés, regisztráció: monostorijozsakata[kuckuc]gmail.com


Játsszunk bábszínházat plakát 2018Hírös Agóra Ifjúsági Otthon
6000 Kecskemét, Kossuth tér 4.

2018. 10. 01., hétfő 17 óra
„Játsszunk bábszínházat!"

Szirtes Józsefné Mészáros Vincéné-díjas bábos kiállítása a Magyar Népmese Napja alkalmából a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon Diákgalériájában.
Megnyitja: Kiszely Ágnes, a Ciróka Bábszínház igazgatója
Közreműködnek: a Vándorbot Báboskör jelenlegi és egykori tagjai

Szirtes Józsefné irányításával 30 éve indult el az Ifjúsági Otthon Vándorbot bábosköre, és 22 éve vonz hónapról-hónapra játékos kedvű gyerekeket és felnőtteket a Családi Bábszínház.
Az elmúlt 30 év terméséből 30 mese bábjai, díszletei láthatók és próbálhatók ki a kiállítás során.
Díjtalanul látogatható: 2018. október 1-13-ig az intézmény nyitvatartási idejében.

Kapcsolat: Csizmadia Ilona - 20/915-48-00, ilona.csizmadia[kuckuc]hirosagora.hu


Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár
6100 Kiskunfélegyháza, Szent János tér 9.

2018. 09. 28. péntek, 10-15 óra

Mesefelolvasó nap. Intézményünk a népmese napját, a népmeséket, meséket hagyományosan mesefelolvasó nappal szeretné népszerűsíteni. A helyi iskolák alsó tagozatos diákjait, osztályait várjuk meseolvasásra és hallgatásra előzetes bejelentkezés alapján. Javaslatunk: a gyerekek kedvenc meséjüket olvassák fel, vagy a tanító néni olvas.

Ebben az évben diavetítés is lesz értelmi sérült csoportnak. A napot 14.30-kor Zsirmik István mesedramatizálása zárja.

Kapcsolat: Regéci Márta - tel.: 76/461-429 (15-ös mellék), e-mail: regecimarti[kuckuc]gmail.com


Könyvtár, Információs és Közösségi Hely, Kéleshalom
6444 Kéleshalom Fő u. 4.sz.

2018. 09. 27., 10-12 óra

Mátyás király aranyszőrű báránya: mesefoglalkozás óvodásoknak.
Mesemondás, a történethez kapcsolható tárgyak: kosfejes juhászbot, rézcsengő "aranygyapjú"..stb megismertetése a gyerekekkel, beszélgetés, bárányos versek és dalok tanulása, saját "aranyszőrű bárány" készítése egyszerű technikával tisztított gyapjúból.

Kapcsolat: Schaffer Ágnes - keleshalomkonyvtar[kuckuc]gmail.com


Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és AMI
6065 Lakitelek, Kiss J. u. 1.

2018. 09. 28., 8-12 óráig

Iskolánkban már hagyomány, hogy a népmese napjához kapcsolódóan felsős gyermekek olvassák fel kedvenc meséiket az 1-2. osztályos gyerekeknek. Reméljük, hogy így a mesék hallgatásán túl a kicsikk kedvet kapnak a mesék olvasására is...

Kapcsolat: Olajos Éva könyvtáros - jelesnapok[kuckuc]gmail.com


BÉKÉS MEGYE


nepmese nap 2018Határ Győző Városi Könyvtár
5500 Gyomaendrőd, Fő út 230.

2018. 10. 02., 14 óra

A nagy Öhöm-Böhöm című népmese seprűbábszínházi előadása.

 

 

 

 

 

Kapcsolat: Dinyáné Bánfi Ibolya - varosi.konyvtar[kuckuc]gyomaendrod.hu


2018 Mese plakátMeseház
5600 Békéscsaba, Békési út 17.

2018. 09. 26., 17.00 órától

A Népmese Napja a Meseházban
Békéscsaba, Békési út 17. 2018. szeptember 26-án Kiállítás látogatás 17.00 órától.

A vasfejű farkas
A népmeséink világképe. Harangozó Imre tanár, néprajzkutató előadása 18.00 órától.

Az én mesém...
Playback színházi előadás a Sorsfonó Társulat közreműködésével 19.00–20.30 óráig.

Kapcsolat: Kovács Mihály - kovacsmisibcs[kuckuc]gmail.com


Városi Művelődési Központ és Könyvtár
5830 Battonya, Fő u. 72/a.

2018. szeptember 10- 28.

Alkotói pályázatok hirdetni az általános iskolai csapatok számára, ahol a feladat 4 Mátyás mese illusztrálása - egy-egy csapat része.
A legjobb alkotások a könyvtár külső falán lesznek elhelyezve, mely egész esztendőben látható lesz.
Szeptember 28-án az alkotói pályázat eredményhirdetését követően a Pécska-Battonya Kölyökszínház előadja a Rátóti csikótojás és Az igazmondó juhász című meséket a könyvtár előtti téren.
Valamint készülünk népmesés feladatlappal, melynek eredményhirdetése szintén szeptember 28-án fél háromkor lesz a könyvtárban.

Kapcsolat: Dr. Palkó Lajosné - +3668456090, battonyakonyvtar[kuckuc]vipmail.hu


BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE


Abaújszántói Óvoda és Mini Bölcsőde Boldogkőváraljai Tagintézménye
3885 Boldogkőváralja Kossuth utca 37.

2018. 09. 28. péntek

Tervezett program:
Reggel: a gyerekek egy-egy mesebeli tárggyal érkeznek az oviba. /előzetesen a szülőkkel egyeztetve/.
A délelőtt folyamán: - 1-1 szülő mesél a csoportokban Mátyás király mesét /Mi van a legtöbb a világon? Mátyás király lustái/
- rajzok a meséről, kedvenc meseszereplőről,
- barkácsolás: tarisznya, korona, mesetallérok, fejdíszek
Délután: - alvásidőben egy szülő mesél - Gergő juhász kanala
- 14 óra 30 perctől 16 óráig: Egyszer lesz Boldogkőváralján mese vásár
- kiállítás a napi alkotásokból,
- Igazságos kisokos /találós kérdések megfejtése, mese fejtörők/
- Mese dramatizálás: Egyszer volt Budán kutyavásár

A programot az óvoda szervezi. Szeretnénk minél több családot bevonni, szülőket, nagyszülőket, testvéreket.

Kapcsolat: Iski Józsefné - bvarovi.028[kuckuc]freemail.hu


Edelényi Művelődési Központ Könyvtár és Közérdekű Muzeális Kiállítóhely
3780 Edelény, István király útja 49.

2018. 09. 28. 10 óra

Soltészné Herczeg Mária (népi játszóház vezető, bábanimátor): Rettegrukk, a gonosz róka című bábelőadás.

Kapcsolat: Mónusné Somogyi Krisztina - 06-48/525-080, mkkm.konyvtar[kuckuc]gmail.com


Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Ádám Jenő Tagiskolája
3700 Kazincbarcika, Mikszáth K. u. 2.

2018. 09. 26., 13.00
Mesék szárnyán

Hetedik osztályos tanulók kreatív foglalkozása, melyen a hagyományos mesék nyomán modern meséket írnak a gyerekek. Határt csak a képzeletük szab. Adott mesebeli szereplők , helyszínek felhasználásával történeteket találnak ki csoportokban dolgozva.

Kapcsolat: Haraszti Istvánné - erzso0710[kuckuc]freemail.hu


Népmese napjaÓzdi Művelődési Intézmények Városi Könyvtár
3600 Ózd, Petőfi tér 1.

2018. 09. 24-29.

09. 27-én 10.00-tól Együgyű Mihók - mesefoglalkozás Csíki Lóránt mesemondóval és Csíki Virág kézművessel
Emellett heti programok a könyvtárainkban (2018.09.24-29.):
- mesevetélkedő
- népmesetotó
- bábkészítés
- diavetítés
- óvodai és iskolai csoportok számára népmesefoglalkozások

Kapcsolat: Kovács Adrienn gyermekkönyvtáros - 0648/472-765 , ozdvarosikonyvtar[kuckuc]gmail.com


CSONGRÁD MEGYE


Alsó–Tisza menti Egyesített Óvoda Csanyteleki Tagintézménye
6647 Csanytelek, Kossuth út 12.

2018. 09. 27.
„ Három a magyar igazság ”

Programunk:
- Mátyás király ajándékoz - /1./ Mesefeldolgozás csoportonként /Napsugár, Pillangó, Napraforgó/
- Mátyás király kenyere - /2./ Mese mozi /ovisoknak, nyugdíjas klubnak/
- A kolozsvári bíró - /3./ Mancika néni meglepetés meséje /mesemondó/

RÁADÁSOK

- A szorgalmas és a rest leány c. mese dramatizálása az óvónénik előadásában
- Meseösvény hét próbája - játékos próbatételek /ovisok, első osztályosok/
- A ” mi mesénk „ - aszfalt rajzverseny a parkban /iskola – óvoda/
- Puzzle mese - kirakós játékok kicsiknek, nagyoknak
- Mesetarisznyák átadása a csoportoknak /mesekönyvek, foglalkoztatók/
- Családi mesedélután tűzgyújtással - a mesék születése - /szülős program/ Kukorica fosztás, morzsolás, népi játékok, citeramuzsika, szalonnasütés, tánc…

Kapcsolat: Kátai Benedek Istvánné - óvodapedagógus, anyanyelvi munkaközösség vezető, HUNRA–tag; +36 30/558-2887


Rókusi Általános Iskola
6724, Szeged Kossuth Lajos sugárút 37.

2018. 10. 01-05.
Lapozz vissza a mesekönyvben 500 évet!

Helyszín: Az iskolai könyvtár osztályonként v.napközis csoportonként.

Több, mint 700 tanulónk van. Évfolyamonként 4 osztály.
Az iskola könyvtárostanárai évek óta programokkal rendezvényekkel megemlékeznek a Népmese napjáról.
Mivel könyvtárunk az idén új bábokkal gazdagodott és olvastuk a felhívást is, kézenfekvő, hogy Mátyás királyról szóló mesét fogunk megjeleníteni. A hagyományos előadástól annyiban eltérően, hogy interaktív történetmesélés lesz. A pedagógus - mint mesélő, rendező - a mesefolyam során bevonja a gyerekeket az előadás minden részletébe. A bábokon és a kész díszleteken kívül a gyerekek, mint szereplők, kórus, élő díszlet a történet segítői vagy mint akadályozóiként is részt vesznek.

Közben megragadjuk a lehetőséget, hogy különböző kompetenciákat fejlesszünk: helyes, öntudatos és alkotó nyelvhasználat, esztétikai-művészeti tudatosság. A műfaj adta módszerek felhasználásával leírjuk és magyarázzuk a természet jelenségeit és folyamatait valamint könyvtár-használati eszköztudásukat is gyarapítsuk.

A mese amit előadunk: A király három kérdése
Népmese.hu. URL:http://www.nepmese.hu/index.php/mesetar/mesek/matyas-kiraly-mesek/a-kiraly-harom-kerdese [2018.09.16.]

Kapcsolat: Szanka Éva - szankaeva73[kuckuc]gmail.com


Szegedi Jerney János Általános Iskola könyvtára
6791 Szeged, Jerney J. u. 21.

2018. 10. 01.

    • Mesepercek az óraközi szünetekben: Magyar Népmesék sorozatból film-, ill. diavetítés.
    • Népmese totó - az ügyesek jutalomban részesülnek.
    • Közös mesehallgatás: igazgató úr mesét olvas az iskolarádión keresztül az egyik szünetben.
    • "Jótett helyébe jót várj!" - behozhatod az otthon már kiolvasott mesekönyveket, társasjátékokat.
    • Legkisebbeknek: magyar népmese illusztrációk színezése

Kapcsolat: Bukor Edit - edit.bukor[kuckuc]jerney-szeged.sulinet.hu


Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
6800 Hódmezővásárhely, Deák Ferenc u. 4-6.

2018. 09. 28.

A programtervezet eléréséért kattintson ide!

Kapcsolat: Csikós Anna - 70/334-7954


SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája könyvtára
6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 8.

2018. 10. 01., hétfő, 8-16 óráig

Témánk: Mátyás, az igazságos

Programok:

  • Reggel, az első tanítási óra elején nagyok mesélnek kicsiknek, azaz 7-8. osztályos diákok mesélnek egy-egy Mátyás történetet az 1-4. osztályosoknak.
  • Az iskolarádióban (9.45-10.00) megemlékezünk Benedek Elekről, valamint kis másodikosaink mesélnek.
  • Kiállítás Mátyás mesék illusztrációiból, amelyeket tanítványaink erre az alkalomra készítenek.
  • Könyvkiállítás mesekönyveinkből.
  • Dekoráció, faliújság a könyvtárban, ill. a könyvtár előtti folyosón Mátyásról.
  • Délután mesedélután: mesedramatizálás, könyvtárostanár tanárjelöltek mesélnek a napközis gyerekeknek.

Kapcsolat: Cs. Bogyó Katalin könyvtárostanár - csbk[kuckuc]jgypk.szte.hu


FEJÉR MEGYE


BEMKK Nagy Károly Városi Könyvtár
2060 Bicske Kisfaludy u. 29.

2018. 09. 25-28.

2018. szeptember 25-28. naponta 17 órakor Mesepercek a gyermekkönyvtárban
Minden nap egy mesével, hozzá kapcsolódó játékkal, színezővel vagy kézműves foglalkozással várjuk az érdeklődő családokat. Mesélők a könyvtár munkatársai

2018. szeptember 29. 11-16 óra között óránként Bálavári mesék Bicskén a Szent Mihály-napi sokadalomban - mesélő Endrédiné Szabó Erika könyvtáros

2018. szeptember 24-28. naponta 8, 10, 14 órakor Mesebeli barangolások előre bejelentkezett óvodai és iskolai csoportok részére
Választható foglalkozások:
7 mérföldes mesetársas, A csillagszemű juhász- mesedramatizálás, A három kismalac - interaktív papírszínház, Mesék Mátyás királyról - mesehallgatás és kézműves foglalkozás

Bővebb információ a www.nkvk.hu honlapon

Kapcsolat: Endrédiné Szabó Erika könyvtárvezető - 06 22 565-115 , erika.szabo[kuckuc]nkvk.hu


Bodajki Zengő Óvoda
8053 Bodajk, Bányász ltp. 15.

2018. 09. 28.

Óvodánkban évek óta hagyományosan megrendezzük a Magyar Népmese Napját. Ez egy különleges alkalom, amikor a berendezett mesekuckónkba, előre tervezett időpontokra jelentkezhetnek a családok. Felnőttek és gyermekek együtt hallgatják meg az óvó nénik meséjét, hamuban sült pogácsával kínáljuk őket és emlékül kapnak egy-egy apróságot, amit hazavihetnek (óvó nénik által készített könyvjelzőt, hajtogatós mondókás- vagy mesekönyvet).

Délelőtt még a csoportjaink is elvarázsolódnak a mesék világában.

Kapcsolat: Kállainé Héri Krisztina óvodavezető - tel.: 22/581-050 , e-mail: bodajk[kuckuc]zengoovoda.t-online.hu


Iváncsai Könyvtár és Művelődési Központ - Könyvtár
2454 Iváncsa, Fő u. 61.

2018. 10. 01.

A könyvtár és az iskola szervezésében e nap ismét meseolvasással telik. Délelőtt az általános iskolában, majd délután az óvodában olvasnak mesét a 4. osztályos gyerekek kicsiknek, nagyoknak, felnőtteknek.

Kapcsolat: Rónyainé Mayer Piroska - 06-20-476-01-27 ill. ikkonyvtar[kuckuc]gmail.com


Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Mány
2065 Mány, Mester sor 2.

2018.09. 29., 10 óra
A kerek kő – magyar népmese feldolgozás óvodásoknak és kisiskolásoknak

A népmese napja alkalmából ismét Nyáry Bernadett bábos mesemondó, színművész előadását láthatjuk a művelődési ház nagytermében.
A szegény halász halak helyett csak egy nagy kerek követ visz haza éhes családjának. Mégis, vagyis épp ezért aztán minden jóra fordul.
Interaktív játék 45 percben
Szereplők: Nyáry Bernadett
Tűzkő Sándor

A bábjáték szigorúan kiskorú felügyelete mellett ajánlott!

Kapcsolat: Véssey Vera - 06/30-160-7118, konyvtar[kuckuc]manynet.hu


Móricz Zsigmond Általános Iskola
2400 Dunaújváros, Kodály Zoltán utca 7.

2018. 09. 28.

A programjainkról röviden:
-kiállítás és dekoráció a könyvtárban (népmese, Mátyás király)
-mesesarok kialakítása a könyvtárban szeptember 28-án (mesék olvasása a gyerekeknek óraközi szünetekben és az órák előtt)
-vetélkedő szervezése "A mi igazságos Mátyás királyunk" címmel Csapatok jelentkezését várjuk!
Előzetes feladatok: plakát készítése a "Mi igazságos Mátyás királyunk" témában, Mátyás királyhoz szorosan kapcsolódó csapatnév kiválasztása.

Kapcsolat: Garai-Puszta Ágnes könyvtárostanár - garaipusztaagnes[kuckuc]gmail.com , 06-25-413-124


Soponyai Mesevár Óvoda
8123 Soponya, Petőfi u. 131.

2018. 10. 1-5.

Program
Hétfő:
A Süni, a Pillangó és a Csiga csoport látogatása a Nagyközség könyvtárábanZichy János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola bábelőadása. Óvodások beiratkozása a könyvtárba, mesekönyv kölcsönzése.

Kedd:
Nagymama, nagypapa mesélj nekem! - A népmese hete és az Idősek Világnapja alkalmából meghívjuk a nagyszülőket egy „mesés” délelőttre. Megkérjük őket, hogy hozzák magukkal kedvenc meséskönyvüket. Közös játék, mesekönyv nézegetés, olvasgatás a nagyszülőkkel. Beszélgetés arról, kinek melyik a legemlékezetesebb meséje, mesekönyve.
Kézműves foglalkozás: mesetarisznya készítése.
Mesehallgatás: egy nagyszülő mesél minden csoportban a gyerekeknek, felnőtteknek

Szerda:
A Zene Világnapjához kapcsolódóan hangszerbemutató, ének, néptánc gyermektánc - Előadók: Barcza Lászlóné (hangszer), Pál Tiborné (ének), Ferenczi Gyuláné (ének)

Csütörtök:
A három kismalac és a farkas - Meseelőadás az óvodapedagógusok előadásában

Péntek:
Anya, mesélj nekem! Apa, mesélj nekem! - Szülők meghívása egy „mesés”, játékos délelőttre.Hét próba teljesítése a gyerekeknek a szülőkkel közösen. Közös játék, mesekönyv nézegetés, olvasgatás a szülőkkel. Beszélgetés arról, kinek melyik a legemlékezetesebb meséje, mesekönyve. Mesehallgatás: egy szülő mesél minden csoportban a gyerekeknek, felnőtteknek.

Kapcsolat: soponyaimesevar[kuckuc]gmail.com


GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE


Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola
9024 Győr, Baross Gábor út 49.

2018. 09. 28.

A népmese napjának alkalmából intézményünk felső tagozatos tanárai, diákjai az óraközi szünetekben népmeséket olvasnak fel az iskola alsó tagozatos tanulóinak.

Kapcsolat: Nagy Anikó - nagy.aniko.gyor[kuckuc]gmail.com


Győri Móricz Zsigmond Általános Iskola
9011 Győr, Vajda János utca 25.

2018. 10. 02.

Ebben az esztendőben is megrendezésre kerül Győrszentivánon a mese ünnep, a magyar népmese napja, október 2-án 15 órai kezdettel, a Kossuth Lajos Művelődési Házban.
Várjuk az iskolások, óvodások jelentkezését!

Programjaink:

  • Meseillusztrációs verseny
  • Bábkészítő verseny
  • Meseíró verseny
  • Mesélő verseny

A részletes programot ide kattintva érheti el!

Kapcsolat: Ihász Éva könyvtárostanár - nihc730[kuckuc]gmail.com, telefon: 518-383 mobil: 06/20-973-2810


HAJDÚ-BIHAR MEGYE


Kálvin Téri Általános Iskola
4150 Püspökladány, Kálvin tér 8.

2018. 09. 28. 1, 2, 3 szünet

Ebben az évben 2 programot kínálunk a felsős tanulóinknak. (Az alsó tagozat a Fiókaavató napján meseakadályversennyel ünnepli a népmese napját)
1. Meseillusztráció készítés 3 kijelölt meséhez. (A királykisasszony cipője, A kis gömböc,Tündérszép Ilona és Árgyélus) A rajzok elkészítésére 1 hetet kapnak tanulóink , értékelés és díjazás ugyanezen a napon.
2. Játékos feladatok apró ajándékokért a tanórák közötti szünetekben:
- Előre elrejtett papírból kivágott topánkák összegyűjtése a felsős épületben
- Aranyhal kihorgászása a tóból (Eszközök: lapos, kör alakú gyékényből készült kosár, fabot madzaggal,kampóval és fahalak akasztóval)
- Ezen a napon a vállalkozó szellemű tanulók meseszereplőnek öltözve jöhetnek iskolába

Kapcsolat: Bendéné Borsos Anikó - 06205462252


Tóth Árpád Gimnázium
4024 Debrecen, Szombathi I. u. 12.

2018. 09. 28., 9.00 óra

Mátyás király igazsága - középiskolás diákokkal Mátyás király meséinek felelevenítése, igazságok keresése, érzelmi intelligencia fejlesztése, mesepszichológiai kapcsolat feltárása, dramatizálás

Kapcsolat: Gyermánné Huga Ibolya - huibolya[kuckuc]gmail.com


HEVES MEGYE


Fedémes Könyvtár, Információs és Közösségi Hely
3255 Fedémes, Petőfi Sándor út 51.

2018. 09. 29. délelőtt 11 óra

Mesedélelőtt a gyerekekkel
A mesedélelőtt napján, 11 órai kezdettel az érdeklődők mesehallgatáson vehetnek részt a szülőkkel közösen. Ezt követően közös játék következik. A népmese napját kézműves foglalkozással zárjuk.

Kapcsolat: Varga Ferencné könyvtáros - eva.650208[kuckuc]gmail.com


Feldebrő Könyvtár, Információs és Közösségi Hely
3352 Feldebrő, Kossuth u. 28.

2018. 10. 02. és 10. 04.

2018. 10. 02.: Meghívjuk a könyvtárba a 2. osztályosokat és a Magyar népmesék sorozatból elmeséljük a Mátyás kovács c. mesét, majd megnézzük filmen is.

2018. 10. 04.: Meghívjuk a könyvtárba az óvodásokat, és A szorgalmas és a rest leány című mesét bábozzuk nekik.

2018. 10. 04.: Meghívjuk a könyvtárba az 1. osztályosokat és A szorgalmas és a rest leány című mesét bábozzuk nekik.

Kapcsolat: Vadásziné Varga Éva - telefon: 36/480-020 , e-mail: konyvtar[kuckuc]feldebro.hu


Felsőtárkányi Könyvtár, Információs és Közösségi Hely
3324 Felsőtárkány, Fő út 157.

2018. 10. 03.-án (szerdán) délután 15 órától

KönyvtárMozi Plusz programsorozatunk alkalmából - az általános iskola 2. osztályos tanulóival közösen megtekintjük a "Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack" c. népmesét. A vetítés után, egy kézműves foglalkozás keretében a diákok elkészítik a saját mosolygós kis szőlőfürtjeiket, melyek az őszi könyvtárunk ékei lesznek.

Kapcsolat: Nagyné Farkas Anita -konyvtar.felsotarkany[kuckuc]gmail.com


Hevesaranyosi Könyvtári, Információs és Közösségi Hely
3322 Hevesaranyos, Petőfi Sándor u. 1.

2018. 09. 29.

Szeptember 29-én népmese hallgatásra várjuk az érdeklődő, gyerekeket, családokat.
Valamint a meséhez kapcsolódó rajzverseny pályázat lehetőségét és feltételeit ismertetjük a jelenlévőkkel.

Kapcsolat: Kaminiczkiné Ica - h.aranyos.kt[kuckuc]gmail.com


Könyvtár és információs és közösségi hely
3032 Apc, Petőfi út 24.

2018. 09. 28.

A népmese napja. A kialakított mesesarokban bakelit meselemez hallgatás, játék és mesealmás evés.

Kapcsolat: Kovács Tiborné - 70/6204382


Könyvtár, Információs és Közösségi Hely
3013 Ecséd, Kossuth u. 172.

2018. 10. 05., 10 óra
Együgyű Misó

A Babszem Jankó Gyermekszínház előadása a helyi óvodásoknak

Kapcsolat: Deméné Novák Zsuzsa - Tel.: 06 37 358139, e-mail: ecsedkonyvtar[kuckuc]freemail.hu


Könyvtár, Információs és Közösségi Hely
3257 Bükkszenterzsébet, Szabadság út 133.

2018. 09. 28. 11 óra

A helyi iskola 3. osztályosaival játékos formában tisztelgünk a nagy mesemondó születésnapján. Mese párosítóval indul a program, aztán Benedek Elek: A csúnya királyfi és a szép királykisasszony című meséjét hallgatjuk meg, majd A bűbájos lakat című magyar népmesét nézzük meg, végül meseképek segítségével megírjuk a saját mesénket.

Kapcsolat: Nagy Anita - 06-36-367-094; csibe1008[kuckuc]gmail.com


Könyvtár, Információs és Közösségi Hely
3372 Kömlő, Fő út 18-20.

2018. 09. 19. (8:00 órától – 12:00 óráig)
Népmese és a Valóság

A könyvtárban a negyedik osztályos gyerekek részére a magyar népmese világából: Móra Ferenc Mesék Mátyás királyról című könyvéből kerül felolvasásra a Zsombor deák. A meseolvasást követően, vetítésre kerül, a szintén Móra Ferenc - talán legismertebb, önéletrajzi ihletésű - ifjúsági regénye kapcsán készült Kincskereső kisködmön – a valóság világából.

A rendezvény zárásaként beszélgetésre kerül sor Móra Ferenc meséje és kisregénye kapcsán népmese és a valóság világáról Szűcs Györgyi vezetésével, miközben a gyerekek lerajzolhatják a mai délelőtt látottak és hallottak közül a legmegkapóbb élményüket.

Kapcsolat: Bedécs Mária - telefon: 30/298-6896, e-mail cím: bedecs.maria[kuckuc]gmail.com


Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola
3300 Eger, Deák Ferenc út 45.

2018. 09. 27. 9.00-16.00 óráig az iskola Kossuth úti könyvtárában

A program leírása: a 3-6. osztály érdeklődői számára - forgószínpadi megoldással
Hangos olvasás Benedek Elek meséiből
Prezentáció a nagy mesélő életéből
A népmese jellemzői - feladatlap kitöltése
Jutalmazás könyvjelzővel

Kapcsolat: Csatóné Poczok Katalin könyvtáros - cspkati4[kuckuc]gmail.com


Szilvásvárad Könyvtár Információs és Közösségi Hely
3348 Szilvásvárad Egri út 8.

2018. 09. 26.

KönyvtárMozi+ Mátyás király aranyszőrű báránya (Magyar népmesék) film vetítés. Ezt követően a gyerekek drámajáték keretében megelevenítik a történetet. Levezetésként reneszánsz élőzene, táncház.

Kapcsolat: Lovászné Filipcsényi Anita - szilvas.konyvtar[kuckuc]freemail.hu , +36706231997


Vachott Sándor Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára
3200 Gyöngyös, Fő tér 10.

2018. 09. 29., 9-12-ig

Mátyás királlyal és a róla szóló mesékkel, mondákkal foglalkozunk játékosan. Két pályázatot is kiírtunk: Legkedvesebb Mátyás király mesém: illusztrációs pályázat óvodásoknak és iskolásoknak, valamint Készíts  koronát!: koronakészítés tetszőleges technikával általános iskolásoknak.
A délelőtt folyamán a tavaszi mesemondó versenyünk győztesei mesélnek - mesejelenetet adnak elő általános iskolások - értékeljük a beérkezett pályamunkákat és megnyitjuk a kiállítást - Mátyás király bolondja címmel bolond-próbát hirdetünk játékos kedvű tanulóknak - ezen kívül színezés, TOTÓ, és koronakészítés várja az érdeklődőket.

Kapcsolat: Begovné Kasza Ágnes gyermekkönyvtár-vezető - 37/311-883, begovagi[kuckuc]gmail.com


JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE


Bán Zsigmond Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
5350 Tiszafüred, Fő utca 2.

2018. 09. 28. péntek 14 óra
Magyar Népmese Napja – mesemondó verseny

Az utóbbi években már hagyomány, hogy a népmese napján mesemondó versenyt tartunk. Célunk, hogy az 1 - 4.évfolyamos tanulók, minél több népmesét mondjanak. Az elmondásra kerülő mesék Mátyás királyról, a mesék igazságos királyáról szóló magyar népmesekincsből kerültek kiválasztásra.

Kapcsolat: Pálfiné Asztalos Katalin - palfinekatalin[kuckuc]t-online.hu


Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium
5430 Tiszaföldvár, Kossuth út 122.

2018. 09. 25. (kedd), 4-5. óra (10:30-12:10-ig)
Hősök, hősnők és lúzerek a népmesékben - avagy zsír a téMA

Bajzáth Mária pedagógus, neveléstudományi bölcsész, a Népmesekincstár Mesepedagógiai Műhely szakmai vezetőjének előadása a humán gimnáziumi képzésben tanuló diákok számára az iskolai könyvtárban.

Kapcsolat: Gondon Terézia - terkagondon[kuckuc]gmail.com, 06-56-470-038


41148426 688552914833304 4289861954274590720 nJászdózsa Községi Könyvtár
5122 Jászdózsa, Szent Mihály tér 11.

2018. 10. 05.
IV. Jászsági Mesemondó verseny

Az idei évben október 5-ére hirdettük meg immár 4. alkalommal a Jászsági Mesemondó versenyt, melynek zsűriébe sikerült felkérni Bukovics János mesemondót, a Magyar Kultúra Lovagját. Bízunk benne, hogy az évről–évre növekvő tendencia nem áll meg és az idén is sok tehetséges és lelkes fiatal ajkáról hangzanak el a szebbnél-szebb magyar népmesék, tovább örökítve ezzel őseink hagyatékát.

Kapcsolat: Baranyiné Csomor Katalin - jaszdozsakonyvtar[kuckuc]gmail.com


mesés hét programjaOrczy Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Szent Rita Tagóvodája
5231 Fegyvernek, Ady Endre út 53.

2018. 09. 24-28.
Mesehét az óvodában

Óvodánkban hagyománnyá vált a népese napjának megünneplése. Szerettük volna ezt minél több gyermek bevonásával megszervezni, ezért mindkét csoportunkban egész héten magyar népmeséket mutatunk be a gyerekeknek,változatos programokon keresztül.

Kapcsolat: Bihariné Kovács Anikó - ani.bihari[kuckuc]gmail.com


Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár a Teaház Jászfényszaruval közösen
5126 Jászfényszaru, Szent István út 1.

2018. 09. 28., 10 óra

Nagyné Kiss Mária mentalhigiénés szakember, könyvtári önkéntes felolvasást és beszélgetést tart a Teaházban az Idősek Klub tagjainak. Téma: Mátyás király meséi

Kapcsolat: Bujdosó Katalin és Nagy Ildikó - konyvtar.fenyszaru[kuckuc]gmail.com


DSCF4488Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium
Jászberény 5100, Rákóczi út 53.

2018. 09. 17-28.

Két hetes projekt keretében teljesítik az alsó tagozatos diákok a plakáton olvasható próbákat.
Az osztályokban elhelyezett plakátokat az egyik 4. osztály készíti rajz órán. 
A jutalmak a próbák teljesítéséért osztályonként 1 vödör "Varázsmogyorós nápolyi" A termékcímkéket egy másik 4. osztály tervezi. A jutalmak átadása ünnepélyes keretek közt történik. Az 1-2. évfolyam legjobb rajzai, illusztrációi az iskola népmese napi faliújságján lesznek láthatók.

Programok: Nagyok mesélnek, ill. drámajátékot, bábelőadást tartanak kicsiknek.
A nagyoknak mesemondó asszony ad elő élőszavas mesét jászsági viseletben.
A nyár folyamán a Városi Könyvtár gyermekrészlegén Mesebirodalom készült, amit csoportokban megtekintünk. A könyvtár dolgozói foglalkozásokat tartanak a magyar népmesékkel kapcsolatban.
Utasi Hajnalka- költő, író -művészeti, kézműves foglalkozást tart tréfás mesék befejeztetésével, a szereplők közös lerajzolásával.
A programokban résztvevők száma: tanulók: 308 fő 1-4. évfolyam, pedagógusok: 22 fő, külsős szakember:12 fő, tanító szakos főiskolai hallgató: 10 fő. Kb. 350 fő

Kapcsolat: Mizseiné Bencze Nóra tanító - mizseine_b_nora[kuckuc]yahoo.com


Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
5000 Szolnok, Tiszaparti sétány 4/a.

2018. 10. 01., 14 óra

Mesemondó verseny 4 korcsoportban (1-2. évf., 3-4.évf., 5-6. évf., 7-8. évf.) „Igazságos mesék” címmel.

Kapcsolat: Lustyik Istvánné - 06/30-292-5396


Önkormányzat Városi Könyvtár

5052 Újszász, Damjanich út 2.

2018. 10. 02., 14:00

Mesélj nekem… Mátyás királyról

Kapcsolat: Nemes Zsuzsanna - 06/56/368-056; ujszaszkonyvtar[kuckuc]pr.hu


mesekuckóVárosi Könyvtár és Információs Központ
5350 Tiszafüred, Petőfi út 15.

2018. 09. 29. és 10. 02.

Könyvtárunk több éve emlékezik meg a népmese napjáról különböző programokkal, az idén a következőkkel:
Szeptember 29.: 
Mesekuckó- mesék bábjátékos feldolgozása:szombat délelőttönként tartjuk havonta egyszer, amely nagyon kedvelt bölcsődés kortól felnőtt korig. A program után a közönség kézbe veheti, kipróbálhatja a saját készítésű bábokat, és betekinthet a kulisszák mögé is. 
Szeptemberben a Mesekuckóban Magyar Népmese Napja tiszteletére magyar népmeséket dolgozzuk fel bábszínház és meseposztós bábozás módszerével. Önkéntes segítőket (diákok) vonunk be ebbe a programba.
Október 2.: Mesemondó versenyt szervezünk alsó tagozatos diákoknak, amelyen mindig nagy érdeklődés van mind a versenyzők, mind a kísérők részéről. A Mesemondó verseny plakátja ide kattintva érhető el!

Kapcsolat: Prinyi Tünde igazgató, gyermekkönyvtáros - furedlib[kuckuc]gmail.com


Mátyás Király Báb VFKVerseghy Ferenc Könyvtár
5000 Szolnok, Kossuth tér 2.

2018. 09. 28. 10:00 és 13:00; 09. 29. 10:00 és 10:45

Mátyás király okos felesége című bábjáték a Minerva bábcsoport előadásában. Pénteken szervezett csoportoknak, szombaton érdeklődő családok részére. Az előadás több magyar népmese, Mátyás monda, anekdota felhasználásával készült.

Kapcsolat: Munkácsiné Szabó Katalin - 56/510-110/47 m.; munkacsi[kuckuc]vfmk.hu


Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény, Hild Viktor Tagintézmény
5000 Szolnok, Karczag L. u. 2.

2018. 09. 28.

Népmesemondó verseny - 1-4. osztályos tanulók mesemondó versenye.

Kapcsolat: Gálné Weigert Éva - 20/367-3457


KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE


Almásfüzitői Sün Balázs Óvoda
2931 Almásfüzitő, Petőfi S. út 7.

2018. 09. 24-28.
A népmese hete

A „Népmese napját” a község könyvtárával karöltve szerveztük meg. A program a Csodaszarvas legendáját dolgozza fel, és óvodánk egy hetet szán rá.
1. A gyerekek verses formában ismerkednek az eredetmonda történetével (Móra Ferenc – Gábor Emese: Rege a csodaszarvasról). Jelmezeket, gyűjtünk, készítünk a meséhez.
2. A könyvtárban mesélő előadásában hallgatják meg a kicsik Móra Ferenc Rege a csodaszarvasról című meséjét. A mese alapján eljátszuk a vadászatot, a lányok táncát az elkészített jelmezekben.
3. A mondából készült rajzfilmet láthatják a kicsik a könyvtárban, majd a nagyobbak rajzban is feldolgozzák a történetet, a kisebbek színezőket kapnak a monda szereplőiről.

Kapcsolat: Folczné Kerek Etelka, óvodavezető - 06-20/2800112 , ovoda[kuckuc]almasfuzito.hu


Eötvös József Gimnázium és Kollégium
2890 Tata, Tanoda tér 5.

2018. 09. 27. - 10. 02.

A népmese napja alkalmából kiállítást rendezünk Benedek Elek életéről, műveiből, népmesegyűjteményeiből.
Mesék Mátyás királyról - a szünetekben meséket olvasnak fel a diákok, a tanítási órákon a tanárok.

Kapcsolat: Koroncziné Nagy Mariann könyvtárostanár - 30/8203236 , koronczimariann[kuckuc]gmail.com


Feszty Árpád Általános Iskola
2900 Komárom, Csillag lakótelep 16.

2018. 09. 21-28.

A népmese hetét egy „Mese, mese, meskete …” címmel tréfás, ügyességi– és mozgásos akadályversennyel nyitottuk meg, amelyen iskolánk alsó tagozatos tanulóin kívül országhatárunkon átnyúlva testvériskolánk, az Észak-komáromi (Szlovákiai) a Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda csapata is részt vett. Az akadályversenyen Mátyás király mesékkel és magyar népmesékkel kapcsolatos feladatokat oldottak meg a gyerekek.
Valamint egy héten át „mesésen” indult minden nap, mert reggelente szülők, nagyszülők olvastak fel népmeséket minden osztályban.
A mesés” jókedvünk fenntartásához egy Mátyás korát idéző paravánnal fotózkodhattak a gyerekek.

Kapcsolat: Konrád Antónia - konrad.antonia[kuckuc]freemail.hu


Nyergesújfalui Kernstok Károly Általános Iskola Könyvtára
2536 Nyergesújfalu, Padányi tér 35. A épület

2018. 09. 28., 12-16 óra

A következő négy Benedek Elek mesét szólaltatjuk meg:
Napleánya királykisasszony
A világszép úrfi
Az elrabolt királykisasszony
Az aranyréten

A felsősöket pedig a Mátyás-emlékévhez kapcsolódóan a Szelfizz Mátyással! pályázatra invitáljuk.

Kapcsolat: Schmöltz Margit könyvtáros, tankönyvfelelős - tel.: 06-33-504-270/12


Petőfi Sándor Kulturális Szabadidőközpont és Könyvtár
Intézmény címe: 2931 Almásfüzitő, Petőfi tér 6.
Könyvtár címe: 2931 Almásfüzitő, Fekete István Park 1.

2018. 09. 27-28.

2018. 09. 27. (csütörtök) 09:30-11:30
Sün Balázs Óvoda Virág és Napsugár csoportja mesehallgatáson és kézműves foglalkozáson vesz részt a Könyvtárban. Történetmesélő mesemondó Ács Lajosné, a kézművesfoglalkozást vezeti Kovácsné Svelik Beáta könyvtáros. A mese címe: A csodaszarvas.

2018. 09. 28. (péntek) 9:30-10:30
Sün Balázs Óvoda Katica csoportja mesehallgatáson és kézműves foglalkozáson vesz részt a Könyvtárban. Történetmesélő mesemondó Ács Lajosné, a kézművesfoglalkozást vezeti Kovácsné Svelik Beáta könyvtáros. A mese címe: A csodaszarvas.

2018. 09. 28. (péntek) 14:00-15:30
Fekete István Általános Iskola kisiskolás csoportjai magyar népmesékkel kapcsolatos vetélkedőn vesznek részt a Könyvtárban. A könyvtáros és a diákok népmeséket olvasnak fel.

Kapcsolat: Bekéné Magyar Melinda - 06-30-298-3070 , melindabekene[kuckuc]gmail.com & Kovácsné Svelik Beáta - 06-30-448-5836 , konyvtar[kuckuc]almasfuzito.hu


NÓGRÁD MEGYE


Balassi Bálint Megyei Könyvtár
3100 Salgótarján Kassai sor 02.

2018. 09. 24. - 2018. 09. 30.
Egyszer volt, hol nem volt egy nagy mesemondó.

Egész héten át tartó mesekönyv kiállítás Benedek Elek mesekönyveiből. Nyitott tárlóban elhelyezett Benedek Elek mesekönyvek, rövid életrajzzal és fényképekkel az íróról. A mesekönyvek kölcsönözhetőek, megnézegethetőek. Csoportoknak, egyéni látogatóknak a kihelyezett könyvekből kérésre, meseolvasás a könyvtáros előadásában.

Kapcsolat: Holtai Zsuzsanna - 06/(32) 521-567; zsuzsanna.holtai[kuckuc]bbmk.hu


Nógrádszakáli Játék Óvoda

3187 Nógrádszakál, Dózsa György út 18.

2018. 09. 27-28.

1. Nap
A program első napján a Magyar népmesék című sorozat dallama hívja az ovisokat a rögtönzött mesebirodalomba, aminek a Szivárvány Gyerekház ad otthont.Ezen a napon még a lehetetlen is megtörténhet: életre kelnek a mesék szereplői először egy kivetítő segítségével, amin Mátyás királyról szóló mesét nézhetünk meg, majd a pedagógus ok által készített síkbábok segítségével, akik elmesélik kalandjaikat, megpróbáltatásaikat.

2. Nap
Egy királyi udvarház forgatagába kerülhet az, aki ellátogat hozzánk. Minden óvodás meseszereplőnek vagy királylánynak öltözhet és középkori zenére táncol járhat ovis társaival, óvónénijével.A mulatságra várjuk a nógrádszakáli Szivárvány Gyerekház minden tagját és gyümölcs lakomával vendégeljük meg őket.

Kapcsolat: Kovács Bernadett - nszkovi[kuckuc]gmail.com


Patak Község Önkormányzati Hivatal
2648 Patak, Kossuth út. 6.

2018.09.28.

Esemény helyszíne:
Könyvtár, Információs és Közösségi Hely, Patak

Mátyás király mesék
A Magyar népmese napja alkalmából a helyi könyvtárban délelőtti órákban szeretettel várjuk azokat akik részt kívánnak venni ezen eseményen. A helyszínen a helyi óvodásoknak lesz mese vetítés illetve olvasás.
- Egyszer volt Budán kutyavásár
- Mátyás király és Kinizsi, Zotmund, Zsigmond király trónra lép

Kapcsolat: Kotsis Réka - kotsis.rekaa[kuckuc]gmail.com


SOMOGY MEGYE


Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház
8600 Siófok, Fő tér 2/A.

2018. 09. 28. (péntek) 10 -16; 09. 29. (szombat) 9-12.30
Könyvtári alvásos Népmesei Éjszaka: 2018. 09. 28 (péntek) este 20 - 2018. 09. 29. reggel 7.00

Népmese Nappal - Népmese Éjszaka

  • Meserózsa készítése Népmesékből!
  • Népmesékből, nép rigmusokból és meseszereplőkből állítódik össze a rózsa. A rózsa szirmainak tartalma a csoportok életkora, összetétele alapján módosul. A csoportok egy nagy közös MeseRózsát készítenek.
  • Kiegészítő tevékenység az egyéni kézműves foglalkozás, kisebb méretű, színes(piros-fehér-zöld) meserózsa készül.
  • Az éjszakai program alaptevékenysége szintén a Meserózsa készítése. Ez kiegészül diafilm vetítéssel és a "mesebeli" reggelivel.

Kapcsolat: Laki Judit - igazgato.lakijudit[kuckuc]konyvtar-siofok.huTókáné Rózsa Andrea - gyermekkvt[kuckuc]konyvtar-siofok.hu


Jálics Ernő Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
7530 Kadarkút, Fő u. 1.

2018. 09. 24-28.

Ebben a tanévben is mesemondó versenyt hirdettünk (2018. szeptember 28.), a Mátyás király emlékévhez kapcsolódva Mátyás királyról szóló meséket is mondhatnak a gyerekek. A mesemondó verseny hetében az alsó tagozatos osztályok készíthetnek egymásnak mesetarisznyát (mit ajánlanak a másik osztálynak olvasásra). Idén lesz is 7 próba - ki tud többet a népmesékről vetélkedő és mesevetítés, felolvasás a könyvtárban.

Kapcsolat: Pandur Emese - jalicskonyvtar[kuckuc]gmail.com


SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE


Bátorliget IKSZT
4343 Bátorliget Szabadság tér 2.

2018. 09. 28., 10:00 - óvodások, 14:00 - felső osztályosok

A magyar népmese napjára emlékezünk 2018.09.28.-án egy egynapos projekt keretében. A településünkön az IKSZT épületében első alkalommal kerül megrendezésre.
Délelőtt a helyi óvodásoknak mesefilm vetítés, délután a felső osztályosok 5.-8.-ig népmesét olvasnak fel egymásnak, így emlékezünk a népmese napjára.
Programok

Óvodásoknak

Az égig érő fa
Hetet egy csapásra
Székely asszony és az ördög
Nyakigláb, Csupahály és Málészály
Szállást kérő róka
Két koma
Koplaló Mátyás

Felsősöknek

A döglött egerek
A csúnya királyfi és a szép királykisasszony
A csodaóra
A szamárrá változott barát
Mátyás király meg az öregember
Mátyás király és az igazmondó juhász
Nyakigláb, Csupaháj és Málészáj
A róka és a farkas a lakodalomban
A legerősebb állat
A farkas mulatni megy, aztán szállni tanul

Kapcsolat: Szabó Zoltánné - Tel: 06 20 /378 6535 , Email cím: szabone.nora67[kuckuc]gmail.com


Bátorliget Könyvtári, Információs és Közösségi Hely
4343 Bátorliget, Szabadság tér 2.

2018. 09. 28.

A Magyar Népmese napja alkalmából a Görömbő Kompánia zenés meseelőadását tekinthetik meg az óvodások. Közelebbről ismerkednek meg a népi hangzásvilággal.

Kapcsolat: Szabó Zoltán Gyuláné - szabone.nora67[kuckuc]gmail.com


Berkesz, Könyvtári, Információs és Közösségi Hely
4521 Berkesz, Rákóczi u. 5.

2018. 09. 28.

A Magyar Népmese napja alkalmából a Görömbő Kompánia zenés meseelőadását tekinthetik meg kicsik és nagyok.

Kapcsolat: Ballai Lászlóné - E-mail: ballaineerika[kuckuc]gmail.com


Bessenyei György Községi Könyvtár
4474 Tiszabercel, Vásártér út 9.

2018. 09. 28.

Tervezett programunk: Szeptember 28-án A Sün című mese előadása 40 óvódás gyermeknek. Ezt saját készítésű bábokkal, rajzokkal kivitelezem.

Kapcsolat: Hullárné Marika - hullarnemarika[kuckuc]gmail.com


Buj Könyvtár, Információs és Közösségi Tér
4483 Buj, Rákóczi u. 6.

2018. 10. 03., 13:00 

A Magyar Népmese napja alkalmából a Görömbő Kompánia zenés meseelőadását tekinthetik meg kicsik és nagyok.

Kapcsolat: Árvai Csilla könyvtárostanár - arvai.csilla02[kuckuc]gmail.com


Cégénydányádi Általános Iskola
4732 Cégénydányád, Zrínyi u. 1.

2018. 09. 28.

A Népmese napi programon az alsó tagozatos tanulók megemlékeznek Benedek Elekről, életéről. Az 1.o. tanulók Benedek Elek egyik kedves meséjét hallgatják meg. A 2.o. tanulók egy Mátyás király mesét dolgoznak fel, kooperatív technikával. A 3.o. tanulók egy Mátyás király mese meghallgatása után, illusztrációt készítenek, szabadon választott technikával. A 4.o. tanulók pedig Mátyás király mese meghallgatása után bábot készítenek közösen, csoportmunkával.

Kapcsolat: Veress Róbertné - 0630 7461810 , veressrobi77[kuckuc]freemail.hu


Cégénydányádi Átalános Iskola Szamossályi Tagintézménye
4735 Szamossályi Béke u. 1-3.

2018. 09. 25-28.

Intézményünkben minden évben megemlékezünk Benedek Elek, a nagy mesemondó születésnapjáról. A népmese napja alkalmából népmeséket adunk elő. Rávilágítunk arra, hogy egy-egy mesének több változata ismert, ezzel utalva a népmesék egyik sajátosságára.
Az erre való felkészülést beleépítjük a tananyagba technika órán síkbábok készítésével, dráma és tánc órán dramatizálással. Egy délutáni foglalkozáson a csoportok összehasonlítják a mesék különböző változatait. Bábelőadás és közös dramatizálás zárja a programot.

Kapcsolat: Almásiné Soós Mariann - 06703978308 , iskola.salyi[kuckuc]gmail.com


Dr. Erdész Sándor könyvtár
4324 Kállósemjén, Kossuth út 98.

2018. 09. 28. 14 óra
Népmese vetélkedő

A 3-4. évfolyamos tanulóknak hirdetjük meg. Három fős csapatokkal lehet nevezni. A csapatok egy „mesebeli” nevet választanak maguknak. A vetélkedő előtt egy héttel népmese totóval választjuk ki a vetélkedőn résztvevő 5-6 csapatot.
A vetélkedőre két népmese elolvasásával lehet felkészülni.

    • 1. Névadónk, Erdész Sándor néprajzkutató Ámi Lajos szamosszegi cigánykovács 262 meséjét gyűjtötte össze, amiből Lázár Ervin 9 mesét dolgozott át a mesekedvelő gyerekek számára . A mesekönyv címe: Az aranyifjítószóló madár. Az első mesét ebből a könyvből választjuk.
    • 2. A második egy Mátyás királyról szóló népmese lesz.

A vetélkedő a korábbi években bevált „hétpróba lesz. A mesékre épülő változatos feladatok megoldásával lehet a hétpróbát teljesíteni. A feladatok között természetesen mozgásos feladatok is lesznek.
Az eredményhirdetést követően a csapatokat megvendégeljük.

Kapcsolat: Hollósi Istvánné - hollosine[kuckuc]freemail.hu 06/42-255-355 ; Blazsán Péterné - blazsanpeterne[kuckuc]freemail.hu 06/42-255-355


Encsencs Könyvtári, Információs és Közösségi Hely
4374 Encsencs, Fő u. 68.

2018. 09. 28.

A Népmese napja alkalmából a kisiskolások népmesét fognak meghallgatni, melyet a pedagógus olvas fel.
A nagyobbak csapatokba rendeződve egy mese történetét fogják megírni előre megadott szavak segítségével úgy, hogy csak a mese elejét és végét ismerik.
Egy másik osztály pedig az így kitalált mesékhez fog plakátot terveznek kisebb csapatokban.

Kapcsolat: Fehérvári Lászlóné - fehervarilaszlone1954[kuckuc]gmail.com


Fábiánháza Könyvtári, Információs és Közösségi Hely
4354 Fábiánháza, Kossuth u. 47.

2018. 09. 28.

A Magyar Népmese napja alkalmából a Görömbő Kompánia zenés meseelőadását tekinthetik meg az iskolások. Közelebbről ismerkednek meg a népi hangzásvilággal.

Kapcsolat: Pelyvás Lajosné - lajonepelyvas[kuckuc]gmail.com


Géberjén Községi Könyvtár
4754 Géberjén Dózsa György u. 5.

2018. 09. 24. - 09. 28.

Mesehét néven intézményünk mesekönyv kiállítással szeretné népszerüsíteni a népmese napját, amely egy tejes hétig lesz megtekinthető a Géberjéni könyvtáraban.
2018. 09. 26 Mese olvasás felnőttektől gyerekeknek és mini mese mozi a Géberjéni Örökzöld ovoda gyerekeinek.

Kapcsolat: Máté Richárd - +3670 4529064 , mricsy[kuckuc]gmail.com


Gyulaháza, Könyvtári, Információs és Közösségi Hely
4545 Gyulaháza, Petőfi u. 62.

2018. 09. 28.

A Magyar Népmese napja alkalmából a Görömbő Kompánia zenés meseelőadását tekinthetik meg kicsik és nagyok.

Kapcsolat: daniel.szecsitisza[kuckuc]gmail.com


Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola
4244 Újfehértó, Széchenyi u. 3.

2018. 09. 19-20., 09. 25-27.

Három kívánság című mese feldolgozása könyvtári órákon az 1-3. osztállyal.

Kapcsolat: Polgári Lászlóné iskolai könyvtáros - polgarimart[kuckuc]gmail.com


Képes Géza Városi Könyvtár
4700 Mátészalka, Bajcsy-Zsilinszky u. 22.

2018. 09. 28. és 10. 03.

Szeptember 28.: Mesélek neked! Egész napos meseolvasás a gyermekkönyvtárban nyitástól zárásig az általános iskolás alsó tagozatos diákjainak bevonásával.
Otktóber 03.: 10.30-tól Boldogságcseppek: mesedélelőtt Hajdú Katával.

Kapcsolat: Horváthné Lukács Mária - hlm1966[kuckuc]gmail.com


Kispaládi Napközi Otthonos Óvoda és Konya
4956 Kispalád, Fő utca 20.

2018. 09. 28., 10:30 óra
"A bűvös hármas"

A három kismalac című mese megjelenítése, dramatizálása. A szereplők karaktereinek megjelenítése saját készítésű eszközökkel. A természetben található anyagokból a kismalacok házának elkészítése barkácsolás során, továbbá az anyagok tulajdonságainak felelevenítése. Az érzelmi és tanító szándék megerősítése.

Kapcsolat: Salagvárdi Ilona - salagvardi.ilona[kuckuc]freemail.hu


Kocsord Könyvtári, Információs és Közösségi Hely
4751 Kocsord, Jókai u. 14.

2018. 09. 28.

A Népmese napja alkalmából egy Mátyás király mese vetítése, mely után a gyerekek lapozgathatják a mesekönyveket.

Kapcsolat: Harsányiné Ricsey Boglárka - ricsibogi[kuckuc]gmail.com


Könyvtár, Információs és Közösségi Hely
4467 Szabolcs, Petőfi út 6.

2018. 09. 28., 15.00 óra

"Te is tudod, mint forog a világ" címmel az idei évben - elöregedő településként - elsősorban az idősek számára szervezünk programokat. A szépkorúak számára mesemondással, régi fotókkal, szőttesekkel, gyógynövényekből készült mézes teával készülünk.

Kapcsolattartó: Szolnok Zsuzsa - 30/945-5851


Könyvtár, Információs és Közösségi Hely
4475 Paszab, Rákóczi u. 2.

2018. 09. 28., 13.00 óra

"Így mesélnek a vének..." címmel rendezzük meg idei népmese napi programjainkat. Sok-sok érdekes, a felnőttek és gyerekek számára is szívet, lelket melengető eseménnyel készülünk. Lesz papírszínház (népmesékre átdolgozva), interaktív mesemondás, őszi termésekből kézműveskedés. S hogy a test se maradjon éhen, a vendégeket hamuba sült pogácsa várja.

Kapcsolat: Tajthyné Csombók Ágnes - 70/945-9264


Könyvtár, Információs és Közösségi Hely
4554 Nyírtét, Szabadság u. 73.

2018. 09.28.

A népmese napja alkalmából Mátyás király nevéhez fűződő meséket olvasunk fel és tekintünk meg az internet segítségével a községi könyvtárban.
Kézműves foglalkozás keretében lehetőség nyílik a mesék szereplőinek színezésére,rajzolására és puzzle kirakására képkockákból.
Népmesés kötetekből álló könyvkiállítás is megtekinthető lesz,a könyvek igény szerint kölcsönözhetőek.

Kapcsolat: Tudlik Andrea - tudlik.andrea[kuckuc]gmail.com


Könyvtár, Információs és Közösségi Hely
4844 Csaroda, Beregszászi u. 12.

2018. szeptember 28. 13:30 -14:30

A helyi általános iskola alsós napközis tanulói látogatnak el könyvtárunkba e jeles nap alkalmából. A gyerekek egy óriás társasjátékon mérhetik fel tudásukat, hogy mennyire járatosak a magyar népmese világában. Utána könyvbemutató a legújabb és legnépszerűbb meséskönyvekből.

Kapcsolat: Bakó Attiláné könyvtáros - 06 20 432 0793, kunzsu22[kuckuc]citromail.hu


meghívó-page-001Könyvtár Információs és Közösségi Szolgáltatóhely
4752 Győrtelek, Kossuth utca 76.

2018. 09. 26., 14:30

Könyvtári foglalkozás a népmese napja alkalmából
- Mátyás vetélkedő
- Népmese vetítés ( Eb, aki a kanalát meg nem eszi)
- Kézműves foglalkozás ( A gyerekek elkészítik saját lovagi pajzsukat vagy címerüket)

Kapcsolat: Bulyáki Annamária - bulyaki.a84[kuckuc]gmail.com


Községi Könyvtár
4341 Nyírvasvári, Kossuth u. 1-3.

2018.09.25. (kedd) 9:00 óra

Felolvasásra kerül "A király, aki nem akarta férjhez adni a leányát" című mese, majd ezt követően kézműves foglalkozásra kerül sor az elhangzott mese feldogozása céljából.
A programunk megvalósításában a helyi általános iskola pedagógusai és diákjai fognak közreműködni.

Kapcsolat: Sivadó Tünde - titkarsag[kuckuc]nyirvasvari.hu


Magosligeti Napközi Otthonos Óvoda
4953 Magosliget, Fő utca 79.

2018. 09. 28.

A napi program terve óvodánkban:

    • reggel, a gyermekek érkezése után közös bábkészítés (síkbábok) "Az aranytulipán" című Benedek Elek meséhez.
    • a mese bábelőadása az óvodapedagógusok együttműködésével,
    • ezt követően lehetőséget biztosítunk a gyermekeknek is a mese bábokkal történő eljátszására.

Ezen kívül délelőtt folyamatos mondókázás, verselés.

Kapcsolat: Sajóné Thuri Lívia - livilivi[kuckuc]indamail.hu 


Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 2.

2018. 09. 28. (péntek), 9.00-17.00 óra
A Népmese Napja

Ünnepélyes megnyitó után folyamatos meseolvasás a könyvtár kamaratermében. Vendégeink lesznek: Kóka Rozália mesemondó, népdal- és népmesegyűjtő, valamint Hajdú Ágota mesemondó népzenész. Kísérő programként a könyvtár előtti téren népi játszótér várja a gyerekeket.

Kapcsolat: Uray Melinda és Tóthné Szomolya Ágnes gyermekkönyvtárosok - 42/598-881, gyermekkonyvtar[kuckuc]mzsk.hu


Bábozz Velünk - Nagyari Könyvtár-page-001Nagyar Könyvtári Információs és Közösségi Hely
4922 Nagyar, Petőfi út 7.

2018. 09. 28., 10:00

Könyvtárunk 10 órai kezdettel a Mátyás Király mesék - A bíró okos lánya című mese bábfeldolgozását adná elő.
A bábjáték után a gyerekek is kipróbálhatnák magukat a bábokkal, Lázár Ervin A három nyúl irányított bábjátékával.Később elkészítenénk a megjelentekkel az őszanyót is, falevelekből és előre nyomtatott sablonból. Közben megtanulnánk Tarbay Ede: Ősz-anyó kis versét.

Kapcsolat: Fekete Éva Gabriella - konyvtarnagyar[kuckuc]gmail.com


Napközi Otthonos Óvoda
4974 Zajta Petőfi utca 1.

2018. 09. 28.

Szülők meseolvasása: Az aranyszőrű bárány, Gergő juhász kanala, Az okos lány

Mátyás tölgy és babérkoszorús fejdíszének elkészítése király választással, majd palástot és a koszorút is feladjuk a királyra.
Mesedramatizálás a választott király és a csoport eljátsszuk a Gergő juhász kanala című mesét.
Aki szeretne színezhet Mátyás korabeli képeket.

Kapcsolat: Krakkó Béláné - 06/30 4560654 email: krakko63[kuckuc]gmail.com


Nyírkátai Bajza József Óvoda Könyvtár és Művelődési Ház
4333 Nyírkáta, Hodászi u. 7-9.

2018. 09. 26.
"Keltsük életre a meséket! "

Könyvtárunkban idén is megrendezésre kerül ,a Magyar Népmesék napja.
Szeretettel hívunk és várunk benneteket egy vidám kézműves foglalkozásra.
Közösen készítsük el a mesék főbb szereplőit:
- a ti fantáziátokra lesz bízva, hogy a Legkisebb királyfit vagy a rabságban lévő Királylányt fogjátok életre kelteni
- A mesék többi szereplőiről sem feledkezzünk el: nem mese a mese a hétfejű sárkány nélkül sem.
A lányok királynői ékszereket is készíthetnek maguknak a fiúk pedig a táltos paripát készíthetik el.
A részvétel ingyenes.

Kapcsolat: Cselenyák Tímea - cselenyaktimea91[kuckuc]gmail.com , 06-70-215-26-08


Nyírlugos Könyvtári, Információs és Közösségi Hely
4371 Nyírlugos, Szabadság tér 1.

2018. 09. 28.

A Magyar Népmese napja alkalmából a Görömbő Kompánia zenés meseelőadását tekinthetik meg az iskolások. Közelebbről ismerkednek meg a népi hangzásvilággal.

Kapcsolat: Kubicza Jánosné - telehaz.lugos[kuckuc]gmail.com


Nyírmihálydi Könyvtár
4363 Nyírmihálydi, Postakör u. 4.

2018. 09. 29., 10:00

Meseolvasó program gyerekek és felnőttek részvételével.

Kapcsolat: Grecula Lászlóné könyvtáros - greculane96[kuckuc]gmail.com


Népmese napja 2018Nyírpazony Könyvtár
4531 Nyírpazony, Arany János út 48.

2018. 09. 28., 11:00

A nyírpazonyi könyvtár vetítéssel, és hozzá kapcsolódó Mátyás király kvízzel ünnepli a népmese napját!

Kapcsolat: Kapu Zoltánné - zoltannekapu[kuckuc]gmail.com


Népmese-napja-2018-plakátPusztadobos Könyvtár Információs és Közösségi Hely
4565 Pusztadobos, Petőfi S. u. 48.

2018. 09. 28., 10 óra

A könyvtárunk a magyar népmese napja alkalmából Magyar népmesék- "Kacor király" című könyvtármozis mesevetítést és mesevetélkedőt szervez a 3. és 4. osztályos tanulóknak.

Kapcsolat: Jurkinya Krisztina könyvtáros - konyvtar.puszta[kuckuc]gmail.com


Szabolcsbáka, Könyvtári, Információs és Közösségi Hely
4547 Szabolcsbáka, Kossuth u. 55.

2018. 09. 28.

A Magyar Népmese napja alkalmából a Görömbő Kompánia zenés meseelőadását tekinthetik meg kicsik és nagyok.

Kapcsolat: Stefánné Potyók Enikő - E-mail: stefanne.eniko[kuckuc]freemail.hu


Szamossályi Bóbita Óvoda
4735 Szamossályi Kossuth L. u. 40.

2018. 09. 28., 9-12 óráig

Meseolvasás Mátyás király meséiből a gyerekeknek. Ezután kiválasztjuk azt a mesét amelyik a legjobban tetszett a gyerekeknek. Közös kézműves tevékenység közben elkészítjük a mese szereplőit, majd az óvónők elmesélik a gyerekeknek a mesét az elkészült báb eszközökkel.

Kapcsolat: Bélteki Tiborné - 06-70-5850603, erzsebet0065[kuckuc]freemail.hu


Tiszadob, Könyvtári, Információs és Közösségi Hely
4456 Tiszadob, Károlyi M. u. 9.

2018. 09. 28. péntek
„MESE, MESE, MÁR MA!"

Meseolvasási verseny alsó tagozatos kisdiákok részére, Benedek Elek nagyapó születésnapján. Három évfolyam tanulói mutatják meg hangos olvasási tudományukat a nagyérdemű zsűritagok és társaik előtt. Mézeskalács, hamuban sült pogácsa, szóló-szőlő is szolgáltat energiát a versenyzőknek, a felnőttek pedig egy különleges Mesebort is kóstolhatnak. Az évben az 575 éve született és 560 évvel ezelőtt megkoronázott Mátyás királyunkról fennmaradt ezernyi mese közül választunk, így adózva örök emléke, és messze földön híres könyvszeretete előtt.

Kapcsolat:  Fábriné Somlyai Beáta könyvtáros - fabrinebetti[kuckuc]gmail.com


Népmese Napja 2018-page-001Tiszavasvári Városi Könyvtár
4440 Tiszavasvári, Szabadság tér 1.

2018. 09. 27.

Évek óta szeptember végén, Benedek Elek születésnapjára emlékezve interaktív könyvtári foglalkozást szervezünk gyerekek, családok részére.
Ebben az évben 2018. szeptember 27-én 10 órától kezdődik a program a Városi Könyvtár Gyermek részlegében.

Kapcsolat: Kulcsár Lászlóné könyvtárvezető - vktiszavasvari[kuckuc]gmail.com


Tyukod Könyvtári, Információs és Közösségi Hely
4762 Tyukod, Árpád u. 22.

2018. 09. 28.

A Népmese napja alkalmából egy rajzversenyre kerül sor a 9-10 éves korosztály bevonásával. A három legkreatívabb alkotó gyerek könyvjutalomban részesül.

Kapcsolat: Kiss Gabriella - k.gabica94[kuckuc]gmail.com


Vasmegyer Könyvtár, Információs és Közösségi Hely
4502 Vasmegyer, Kossuth u. 141.

2018. 09. 27.

A népmese napjáról könyvtárunkban egy csapatverseny formájában megrendezett programmal szeretnénk megemlékezni, amely játékos vetélkedőbe nemcsak a gyerekeket, de az idősebb korosztályt is be kívánom vonni. A feladatokat tekintve lesznek a mesék világához kapcsolódó mozgásos, logikai és ügyességi feladatok is, remélve, hogy ezzel méltó módon sikerül majd feleleveníteni a népmesék világát ezen a jeles napon.

Kapcsolat: Szücs Anikó - anikoszucs79[kuckuck]gmail.com


TOLNA MEGYE


Kínálgató Iskolai és Gyermekkönyvtár
7030 Paks, Ifjúság útja 2.

2018. 09. 25. 9, 10, 11 óra

A magyar népmese napja alkalmából könyvtárunk vendége lesz az Álomzug Társulás. Tagjaik 3 foglalkozás keretében bábozzák el a Szépen szóló fütyöri című népmesét iskolánk alsó tagozatos diákjainak.

Kapcsolat: Pétersz Mária - rakoczi.konyvtar[kuckuck]paks.hu


Koppányszántó Könyvtár, Információs és Közösségi Hely
7094 Koppányszántó, Fő u. 167.

2018. 10. 04., 09:45
Mesélj nekem!

Benedek Elekre emlékezünk. A magyar Népmese Napja megünneplése közös meséléssel, kézműves foglalkozással.

Kapcsolat: Orsós Györgyné Ildikó könyvtárvezető - koppanyszantokonyvtar[kuckuc]gmail.com


Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár Kincskereső Gyermekkönyvtár
7030 Paks, Dózsa Gy. u. 20.

2018. szeptember 24-28.

Könyvtárunkban szeptember 24-28. a népmesét ünnepeljük Az Üveghegyen innen és túl elnevezésű mesés hétpróbánkkal, melyre általános iskolai osztályokat várunk. A próbák mindegyike egy-egy népmeséhez kapcsolódik, melyek teljesítése során a gyerekek számot adhatnak ügyességükről, leleményességükről, gyorsaságukról...

Szeptember 26-án alsó tagozatos osztályokkal barangolunk a mesék világában a Tekergő Meseösvény Egyesület előadóinak közreműködésével.

Szeptember 26-án 16:30-kor a Tekergő Meseösvény Egyesület két előadója, Hajós Erika és Gregus László Mesetekergő, népmesékkel Hetedhét országon is túl című előadására várjuk a meseszerető családokat.

Kapcsolat: Bodor Éva - 75/830-360 , kincskereso[kuckuck]paks.hu


Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda Kertvárosi Intézmény
7100 Szekszárd, Szent-Györgyi Albert utca 11.

2018. 09. 28. 8-12 óráig

8:00 kor : Óvónénik mesélnek a gyerekeknek népmeséket a csoportokban, a meséhez kapcsolódó népmesei színezőket kapnak a gyerekek.
10:00 kor : az Óvónénik előadják az Aranyszőrű bárány című népmesét.
Ezt követően pedig közösen készítjük el a mesés alkotásokat (bábokat, fejdíszeket) a gyerekekkel.

Kapcsolat: Rikkers Katalin - 0670-6333930 , rikkerskata[kuckuck]gmail.com


Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár gyermekkönyvtár
7100 Szekszárd, Széchenyi u. 51.
7100 Szekszárd, Augusz Imre utca

2018. 10. 01., 13.30

13.30: Megemlékezés a Benedek Elek emlékfánál a főkönyvtár udvarán
14.00: Tündérszép Ilona és Árgyélus - Rubányi Anita előadóművész bábelőadása

Kapcsolat: Nemes Rita - rita.nemes[kuckuc]gmail.com, 74/312-209


VAS MEGYE


Berzsenyi Dániel Könyvtár
9700 Szombathely, Dr. Antall J. tér 1.

2018. 10. 02-tól folyamatosan fogadunk csoportokat előre egyeztetett időpontok szerint

A cinkotai kántor – Mátyás mese foglalkozás óvodásoknak és kisiskolásoknak
A gyermekkönyvtárunkba érkező csoportok meghallgatják a könyvtáros előadásában A cinkotai kántor című mesét. A gyerekek a mesehallgatást követően a meséhez kapcsolódó kézműves foglalkozáson vesznek részt, az elkészített „királyos” könyvjelzőt természetesen a foglalkozást követően magukkal is vihetik.

Kapcsolat: Komondi Gabriella - 94/513-544, gykvt[kuckuc]bdmk.hu


Szombathelyi Neumann János Általános Iskola
9700 Szombathely, Losonc u. 1.

2018. 10. 01-05.

Október 1-jén mesekuckóvá alakul a könyvtár, ahova az idén egy mesemondót várunk. Tőle hallhatják a gyerekek a népmeséket. Egész héten Mátyás király mesékkel kapcsolatos kvízeket és játékos feladatokat kapnak a vállalkozó kedvű gyerekek.

Kapcsolat: Kajtárné Tancsics Hajnalka - kthajni[kuckuc]t-online.hu


Vasi Skanzen, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum intézménye
9700 Szombathely, Árpád út 30.

2018. 09. 17. és 10. 03-04.
SZÁRNYALUNK...

Állatok Világnap és a Mese Napja 2018. 09. 17. – VASI SKANZEN

  • mesemondás árnyjátékkal (szárnyasokkal kapcsolatos és Mátyás királyról szóló népmesék a Mese Világnapja alkalmából)
  • Röpde - különféle házi szárnyasok megtekintése
  • galambászat
  • rigászat
  • madárháló, gyűrűzés
  • halászat
  • méhészet
  • tejudvar
  • 9 magyar kutyafajta játék
  • biotermékek bemutatója
  • népi hangszerekkel ismerkedés, "madaras" népdalok
  • disznók, birkák, lovak és szamár testközelben

10. 03-án délelőtt Lóki György solymász bemutatója

10. 04-én délelőtt a Bechtold Madármentő Állomás sérült madaraival való ismerkedés

Kapcsolat: dr. Horváth Sándor intézményvezető - 20/572-8093, horvath.sandor[kuckuc]savariamuseum.hu


VESZPRÉM MEGYE


LEADER Hagyományőrző Kultúrközpont
8220 Balatonalmádi-Vörösberény, Ady E. u. 2-6.

2018. 09. 17. és 10. 15., 18.30 óra

Parapács Balatoni Mesekör - Mese felnőtteknek – Mátyás király történetek szájról-szájra
2018-ban a Népmese Napját közrefogó két időpontunkban szólnak a Mátyás mesék és történetek tréfákról, bölcsességről, bátorságról, igazságról és igazmondásról.

Kapcsolat: Molnár Enikő - enikomolnar525[kuckuc]gmail.com


Monostorapáti Község Önkormányzata
8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123.

2018. 09. 28.

A Népmese napi programon az alsó tagozatos tanulók megemlékeznek Benedek Elekről, életéről. Az 1.o. tanulók Benedek Elek versét mondják el közösen. Délelőtt meseolvasás, Benedek Elek könyveivel ismerkedés. Rajzkészítés Egyszer egy királyfi c. dalról, meséről, a készített rajzokból kiállítás a könyvtárban.

Kapcsolat: Stiglicz Rita - 06/30-469-0263


népmese2018 plakátWass Albert Könyvtár és Múzeum Gyermekrészlege
8300 Tapolca, Batsányi u. 1., 2. em.

2018. 09. 24-28.

Ezeken a napokon szívesen látunk és várunk minden mesélni szerető és mesét hallgatni vágyó felnőttet és gyereket.
Cél: A közös mesélés, mesehallgatás öröme.
Az idei esztendőben az igazság megtestesítőit: bírókat és rendőröket kértünk fel, hogy meséljenek a gyerekeknek. (Az önkéntes mesélőkön túl..)

Kapcsolat: Vasáros Ferencné - vasarosne[kuckuc]vktapolca.hu, vasaros64[kuckuc]gmail.com, 87/412/328- 12 mellék


ZALA MEGYE


Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár
8900 Zalaegerszeg, Deák Ferenc tér 6.

2018. 09. 25., 14.00

" A sárkányok köztünk élnek" Népmese napi író olvasó találkozó M. Kácsor Zoltán kortárs meseíróval.

Kapcsolat: Tóth Renáta - 06302749723, tothrenataster[kuckuc]gmail.com


DFMVK Apáczai Csere János Tagkönyvtár
8900 Zalaegerszeg, Apáczai Csere János tér 5.

2018. 09. 26.

M.Kácsor Zoltán és a mesék világa – Író olvasó találkozó az Apáczai Tagkönyvtárban, és a Csácsbozsoki fiókkönyvtárban.

Kapcsolat: Jasztrab Istvánné tagkönyvtár-csoportvezető - jasztrabne.erika[kuckuc]gmail.com


Népmese napja 2018-1Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár József Attila Városi Tagkönyvtár
8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21.

2018. 09. 28., 9.00-13.00

"Mese, mese meskete, minden napra egy mese" címmel felolvasónapot tartunk óvodás csoportok és kisiskolás osztályok részvételével 30 perces váltásokkal a gyermekkönyvtárban. A megnyító vendége Szakácsné Szentgróti Ágota óvódai szakreferens.

Kapcsolat: Horváthné Jóna Mária - gyjavtk[kuckuc]dfmk.hu


Művelődési Ház és Könyvtár Vonyarcvashegy
8314 Vonyarcvashegy, Fő utca 64.

2018. 10. 01., 11.00

Bolondoci Boldizsár : Mesejáték Mátyás király udvarából:
óvodások és alsó tagozatos gyermekek részére

Kapcsolat: Csudai Zoltánné könyvtáros - Tf.: 06/30/912 2751


Zalaapáti Gábor Áron Általános Iskola
8741 Zalaapáti, Deák Ferenc u. 2.

2018. 09. 28.

Egy magyar népmese és egy más népek meséiből választott mese megismerése után szeptember közepén rajzversenyt hirdettünk, melyre nagy lelkesedéssel rajzoltak a gyerekek. Az elkészült alkotásokat iskolánk aulájában állítottuk ki. A szeptember 28-án megrendezésre kerülő vetélkedőn vegyes csapatok vesznek részt, minden osztályból néhány tanuló. A csapatok vezetői már elkészítették a menetleveleket, nevet választottak maguknak. Péntek délután aztán elindulnak a vándorútra, melynek során bejárják az iskolát, valamint az alsó és felső udvart is, hogy kiállják a 7 próbát. A különböző helyszíneken titkosírást fejtenek meg, „aranygyűrűket” keresnek, ÖKO játékkal halásznak, festenek, a mesékhez kapcsolódó kérdésekre válaszolnak, közmondásokat és szólásokat magyaráznak, valamint szétválogatják és sorba rendezik a két mese megadott mondatait. A vidám pillanatokkal teli délután végén a közel 60 kisgyerek elnyeri méltó jutalmát.

Kapcsolat: Németh Gabriella - nemeth.cs[kuckuc]t-online.hu


HATÁRON TÚLI INTÉZMÉNYEK


10-es Számú Általános Iskola
Szatmárnémeti, Ana Ipatescu utca, 8. szám, 440020, Románia

2018. 10. 01.

A tavalyi év hagyományait folytatva , egész napos programot szervezünk. A gyerekek egy általuk kiválasztott népmesei hős bőrébe bújnak, s ennek megfelelő jelmezbe érkeznek reggel. Egyes foglalkozások osztályszinten zajlanak, mások pedig közösen, az iskola udvarán. A programban szerepelnek :vetélkedők, meseolvasás, a nagyobb osztályok népmesét adnak elő a kisebbeknek, népi mondókák, népi gyermekjátékok, rajzok készítése, égig érő fa készítése tenyérlenyomatokból. A közös tevékenység során három próbát kell kiállniuk, hogy közös erővel kiszabadíthassák Mátyás király egyik udvarhölgyét, akit a sárkány rabolt el. Az akadályok sikeres legyőzése után, királyi bállal ünneplik meg a győzelmet, ahol reneszánsz táncot táncolnak, s hamuba sült pogácsával csillapítják éhségüket.

Kapcsolat: Mihály Adél - adelmihaly[kuckuc]yahoo.com, 0040761676810


15-ös Általános Gimnázium, Brassó
Mihai Viteazul utca 100 szám, 500187, Brassó, Románia

2018. 09. 28-án: 8-12 óra és 09. 29-én: 9-16 óra

09.28:
mesemondás: Csalimese, Az okos leány, Babszem Jankó
bábos dramatizálás
illusztrálás
értékelés

09.29:
kirandulás és mesehallgatás Kisbaconban, a Benedek Elek emlékháznál

Kapcsolat: Szász Edit - szaszedit2007[kuckuc]yahoo.com , Ferencz-Nagy Má%20var%20addy47135%20=%20%27ria-ferencz.marika%27%20+%20%27@%27;%20addy47135%20=%20addy47135%20+%20%27yahoo%27%20+%20%27.%27%20+%20%27com%27;%20document.write%28%20%27%3Ca%20%27%20+%20path%20+%20%27/%27%27%20+%20prefix%20+%20addy47135%20+%20suffix%20+%20%27/%27%27%20+%20attribs%20+%20%27%3E%27%20%29;%20document.write%28%20addy47135%20%29;%20document.write%28%20%27%3C//a%3E%27%20%29;%20//--%3E%20%3C/script%3E%3Cscript%20language=%27JavaScript%27%20type=%27text/javascript%27%3E%20%3C%21--%20document.write%28%20%27%3Cspan%20style=/%27display:%20none;/%27%3E%27%20%29;%20//--%3E%20%3C/script%3EEzt%20a%20c%C3%ADmet%20a%20spamrobotok%20ellen%20v%C3%A9dj%C3%BCk.%20Enged%C3%A9lyezze%20a%20Javascript%20haszn%C3%A1lat%C3%A1t,%20hogy%20megtekinthesse.%20%3Cscript%20language=%27JavaScript%27%20type=%27text/javascript%27%3E%20%3C%21--%20document.write%28%20%27%3C/%27%20%29;%20document.write%28%20%27span%3E%27%20%29;%20//--%3E%20%3C/script%3E" style="font-size: 12.16px;">ria - ferencz.marika[kuckuc]yahoo.com , Bükkösi Emőke - benoke03[kuckuc]yahoo.com , Bonczidai Lilla - bonczilil[kuckuc]yahoo.com , Dénes Csilla - csilla.denes[kuckuc]yahoo.com


Page1 from MAGYARnEPMESEnAPJA-page-001Apáczai Csere János Pedagógusok Háza Könyvtára és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Könyvtára
530210 Csíkszereda, Taploca u. 20 sz.

2018. szeptember 27.

A Magyar Népmese Napja az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában. Csíkszereda és Csík környék kisiskolásai Benedek Elek ,,Székely népmesék,, kötetek bemutatásán vesznek részt (amelyek a ,,Székely Könyvtár,, könyvsorozat kötetei), ezután meseolvasás is lesz, interaktív foglalkozások, rajzfilm vetítés, de az ünnepi program része lesz a ,,Bábránd,, bábcsoport ,,Mese a három kismalackáról,, (Benedek Elek nyomán) előadása is, és Bende Zsuzsanna bábszínész ,,A hétlábú paripa,, meseprodukciója is.

Ünnepi programok plakátja itt érhető el!

Kapcsolat: Márdirosz Ajka-Klára könyvtáros (ajka.mardirosz[kuckuc]ccd.eduhr.ro), Burus Siklódi Anikó könyvtáros (bsa[kuckuc]rmpsz.ro)


Áprily Lajos Általános Iskola
Parajd, 421, 537240

2018. 09. 25-28.

szeptember 25-én Alsósófalván ( IV. osztályos tanulók)
szeptember 26-án Felsősófalván ( IV. osztályos tanulók)
szeptember 28-án Parajdon ( III. osztályos tanulók)
Röviden ismertettem az író életét, majd felolvasom "Az égig érő fa " című mesét. Kérdések segítségével feldolgozzuk, majd rajzokat készítenek, amelyekből kiállítást rendezzünk a könyvtárba.
Minden tanuló mézeskalácsot kap emlékbe.

Kapcsolat: Kelemen Rebeka könyvtáros - kelemenrebeka[kuckuc]yahoo.com , 0722718332


Benedek Elek Elemi Iskola
Csatószeg 38 szám, 537286

2018. 09. 28.

Tevékenységek az iskolában:
-a tanórákat a népmese témakörben tartjuk: (mesefeldolgozás,mesealkotás és bemutatás, mesés matematika, mesehősök apróhirdetést írnak)
-11 órától meglátogatjuk a Csíkszentsimoni Községi Könyvtárat ahol a III.-IV. osztályosok meseolvasási maratont tartanak, a kisebb osztályokban a tanítónéni mesél, majd lerajzolják a kedvenc mesejelenetüket

Kapcsolat: Boér Irma tanító néni - tel. +40724763350, email. boerirma[kuckuc]gmail.com


Bethlen Gábor Kollégium
Nagyenyed, Bethlen Gábor utca, 1. szám
515200, Fehér megye, Románia

2018. 09. 24-28.

Benedek Elekre, a nagy mesemondóra emlékezve, a népmeséket iskolánkban idén is különböző tevékenységekkel, foglalkozásokkal ünnepeljük:

    • népmesék felolvasása, mesefeldolgozás, mesehősök megszemélyesítése;
    • Mátyás királyról szóló mesék, mondák, anekdoták felolvasása, dramatizálása;
    • rajzkiállítás: téma 1. Mátyás király koronája
    • 2. Kedvenc népmesém: meseillusztráció

- egész héten tartó népmesés és Mátyás királyról szóló könyvek kiállítása a könyvtárban;

Részt vesznek a III, IV, V, X.B. és XII.B. osztályos diákok és tanítóik, tanáraik: Alexa Mária, Szakács Ildikó, Kerekes Erika, Deák Rodica.

Kapcsolat: Ercsey Etelka könyvtáros - eercsey[kuckuc]yahoo.com


Bihardiószegi 1- es számú Általános Iskola
Livezilor utca, 53 szám, Bihardiószeg, Irányítószám: 417235, Románia

2018. 09. 28. - 10. 01.

Iskolánk negyedik éve csatlakozik a " A népmese napja" mozgalomhoz, kisiskolásoktól a gimnáziumi osztályokig, magyar és román tagozatos osztályokkal egyaránt.
Az alsó tagozatos gyerekek mesét olvasnak és mesélnek, kedvenc meséjüket mutatják be, dramatizálnak, mese kirakósoznak, lerajzolják a kedvenc részletüket, a meséhez kapcsolódó mondókákkal és énekekkel ismerkednek meg.
A felső tagozatos diákok programja a következő:

    • bevezető, előadás a mese világából
    • mese vetítés
    • kvíz kérdések
    • mese megelevenítése a gyerekek részéről

Minden résztvevő egy-egy könyvjelzőt kap ajándékba.

Kapcsolat: Durkó Irén könyvtáros - irinadurko[kuckuc]yahoo.com


Bögözi Általános Iskola
Bögöz, Fő u. 166., 537205
Hargita megye, Románia

2018. 09. 28.
Mesedélelőtt

A nap a pedagógusok bábjátékával kezdődne, majd népmese feldolgozásra kerül sor interaktív módon, játékkal mesével, majd egy mesés könyvjelzőt készítünk.

Kapcsolat: Csomor Emőke - 0040747911429, emo99[kuckuc]freemail.hu


Constantin Șerban Elméleti Líceum - Élesd
cart. Șoimul nr. 1/bis jud. Bihor loc: Aleșd cod: 415100 România

2018. szeptember 30., 10-14 óra

Kedvenc népmese hősöm bőrében (Aznap zárjuk a Népmese projektet: népmesék felolvasása, interaktív játékok a tartalmak feldolgozására, rajzkiállítás és bábelőadás szervezése)

Kapcsolat: Ciavoi Andrea Hajnalka, tanító - 0040726843616, ciavoi_andrea[kuckuc]yahoo.com


Disznajói Elemi Iskola előkészítő - IV. osztálya 
Disznajó, Főút, 331, 547134
Maros megye, Románia

2018. 09. 28.
Mese, mese, mátka...

* népmesevetítés
* a III-IV osztályos tanulók felolvassák kedvenc népmeséjüket
* Ha én lennék a varázsló / óriás/ tündér mit tennék? címmel meseszövés
* kedvenc mesehős lerajzolása
* bábozás - belebújunk a mesehősök bőrébe

Kapcsolat: Vita Piroska - piroskavita[kuckuc]freemail.hu


Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum
Szatmárnémeti, 440010 Decembrie 1918, 2 sz. 

2018. 09. 24-27.

Iskolánk elemi osztályaiban fontosnak tartjuk, hogy a népmesék világa a gyermekek életének része legyen.
Nem kellett sokat biztatni őket, hogy ezen a napon a mesehősök útját járjuk. Egy napra igazi hősökké válhattunk. Minden osztályban a diákok ma királylányok, hercegek, szerencsét próbáló legények voltak. A színpad megtelt mesehősökkel, akik egy egész iskolát mosolyra derítettek. Többen népmesét meséltek, kedvenc meséjüket rajzolták le, amiből kiállítás készült vagy egy rajzos mesekönyv. Az osztálytermek a drámajátékoktól, bábozástól voltak hangosak. A színpadon több mese is életre kelt. A kisebbek puzzle darabokból meseképeket raktak ki.

A hárompróbás történetek, a mesék színes, nyüzsgő világa, nagy élmény volt ma mindenki számára. A gyermekek énekelve vonultak végig az iskola folyosóján, hogy mások is részesüljenek a kincsekkel teli tarisznya tartalmából. Az udvaron a világra szóló lakodalom zárta az ünnepet és, hogy ne feledjék e napot minden diák emléklappal és könyvjelzővel térhetet haza.
Kapcsolattartó neve, elérhetősége (telefon és/vagy e-mail):

Kapcsolat: - Leiti Mónika tanítónő - monika.leiti[kuckuc]yahoo.com, 0040740149761


Horváth János Elméleti Líceum - II. osztálya
1 Decembrie , nr. 5, 415300, Marghita, Bihor

Korvinák készítése, a Mátyás királyról kiadott gyűjtemény bemutatása az osztályban, amelyben a tanító és szülei által gyűjtött Mátyás király mesék is megtalálhatók, rajzkiállítás a mesékhez. Mátyás királyról szóló versek dramatizálása, szobor készítése stb.

Kapcsolat: Fügedy Anikó Erzsébet - 0745341083


nepmese2018 1-page-001Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület
Nádor utca 13
945 01 Komárno, Szlovákia

2018. 10. 01. - 16.00 Kossuth tér, Révkomárom

Hatodik alkalommal rendezzük meg a Magyar Népmese Napján a városi ünnepet. Minden évben egy iskola adja a műsort - idén a Jókai Mór Alapiskola, majd meseolvasásra kerül sor. A gyerekek meserajzokat hoznak - ebből választjuk ki a következő év meghívóját - s a rajzkészítők közül  sorsolás után 10 óvodás és 10 iskolás könyvjutalomban részesül. Minden résztvevő ajándékot kap. A rendezvény szabadtéri. Egyúttal erre a napra közös egy időben történő mesélésre kérjük az iskolákat és óvodákat. A Mátyás király - emlékévre is felhívjuk a figyelmet.

Felhívás a csatlakozásra

Kapcsolat: Dr. Keszegh Margit, elnök - telefon: 00421 908 784 494


"Jósika Miklós" Elméleti Líceum Torda
401154 Torda, Kolozs megye, B.P. Hasdeu u. 4. sz

2018. 09. 28., 11-13. óra

Elek apóra emlékezünk
Benedek Elek életéről dióhéjban
néhány Benedek Elek vers felolvasása
mesehallgatás: középiskolás mesemondó versenyek résztvevői, díjazott tanulói mesélnek társaiknak
mesefilm vetítése a Magyar népmesék sorozatból
meseillusztráció készítése szabadon választott technikával

Kapcsolat: Fina Enikő-Júlia tanítónő - 0740872019, finaeniko[kuckuc]yahoo.com


Kallós Zoltán Alapítvány
407107 Răscruci, Kolozs megye, Str. Principala Nr.7,  Románia

2018. 09. 27.

Szeptember 27-én házi verseny keretében mérték össze a tudásukat az elemi iskolások, vegyes csapatokban. A Kőleves című mese meghallgatása után 6 állomáson kellett meséhez tartozó feladatokat megoldani. A győztes csapatokat oklevéllel, kisebb jutalommal díjaztuk. A feladatokat Maróti Orsolya: Balassi füzetek: Mesélj nekem! könyvéből emeltem ki.

Kapcsolat: Hrágyel Dóra - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Kémeri 1-es Számú Gimnázium
Camăr, str. Principală, nr. 273, cod. 457060, jud. Sălaj

2018. 09. 28., 12-14 óra
Mátyás, az igazságos

Kedvenc népmesém Mátyás királyról - a tanulók által választott népmesék előadása(4-5. osztály)
Mátyás király udvara- korabeli szokások bemutatása krónikák alapján (6-7. osztály)
Mátyás alakja a történelemben és a népmesékben - feldogozás Power Pointban (8. osztály)

Kapcsolat: Fazekas Éva, magyartanár - fazekase81[kuckuc]yahoo.com


Márton Áron Általános Iskola - Sárosúti Elemi Iskola
Sárosút
Csíkszentdomokos, 1920 szám
Hargita megye, 537275

2018. 09. 28.

2018 - Mátyás Király emlékév kapcsán, Mátyás király születésének 575., királlyá válsztásának 560. évfordulója alkalmából, a csíkszentdomokosi Községi Könyvtár szervezésében zajló projektben több rendezvénysorozaton vettek részt már iskolánk tanulói.
Ezért az idei Népmese napja is iskolánkban Mátyás király történeteit öleli fel
Mesedramatizálás : A névnapi jóslat - III. osztály
Mesemondás: A kolozsvári bíró - Kedves Ármin - I.osztály
Mesék olvasása, illusztrálása különböző technikákkal.

Kapcsolat: Miklós Beáta - Tel: 0040740761650 , kosa.beata[kuckuc]gmail.com


Mesevár Óvoda
Csatószeg 42 szám 537286

2018. 09. 28.

Tevékenységek az óvodában:
-Óvónéni mesél,
- meseszereplők színezése,
-dramatizálás,
-magyar népmesék vetítése.

Kapcsolat: Szép Katalin óvónéni - tel. +40729855670 , email.kovacskati72[kuckuc]freemail.hu


Mikes Kelemen Elméleti Líceum
Sepsiszentgyörgy, Kriza János u. 1-3, Háromszék, Románia, 520023

2018. 10. 02., 9 óra

Meseforrás - Krea-tó
1. ,,Csak tiszta forrásból", mesemondás - az előadók III. osztályos gyerekek
2. ,,Babszem Jankó, amúgy székelyesen", Benedek Elek gyűjtéséből, a könyvtáros tálalásában
3. ,,Krea-tó", bábszínház, a gyerekek által választott játékok és tárgyak segítségével

Kapcsolat: Kiss László könyvtáros - kkisslaci[kuckuc]yahoo.com , 0774481922


Mircea Eliade Általános Iskola
Szatmárnémeti, M.Eliade utca, 3 szám

2018. 09. 28.

Az iskolánk alsósai (előkészítő, I., II., III., IV. osztályosai) illetve a VI. osztály vesznek részt a tevékenységben. A gyerekekkel előző héten megbeszéljük ennek a napnak a ,,forgatókönyvét'' és lehetőséget adunk nekik,hogy jelmezbe öltözve jöjjenek,valamelyik általuk ismert Mátyás királyos mesehősnek öltözve.
A hatodikosok tartanak egy rövid ppt. bemutatót a népmeséről, illetve Mátyás királyról.
Ezután levetítjük A Mátyás király szolgái című mesét. Megbeszéljük a mese mondandóját (mire kell odafigyelnünk nekünk a mindennapi életben,viselkedés,étkezési szokás...) majd megtanuljuk a Mátyás királyos mesék főcímdalát és ezután erre felvonulunk a színpadon és bemutatkoznak a jelmezesek.
Ezután mindenki a saját osztályában eldramatizálja, illetve elbábozzák a kiválasztott, vagy ,,életre keltett'' mesét, valamint készítenek egy-egy Mátyás címert.

Kapcsolat: Kováts Éva - 0741420889, kovats_e[kuckuc]yahoo.com


“Nagy Imre”Általános Iskola
Csíkszereda, Decemberi forradalom utca 6 szám, 530223, RO

2018. 09. 24. - 10. 01.

Az egy hetet tartó programsorozat célja, hogy a pedagógusok és a meseszerető gyerekek és felnőttek, ezekben a napokban megkülönböztetett tisztelettel forduljanak a magyar és más népek meséi felé.
Helyszín az iskola könyvtára, résztvevők az 1-4. osztályos tanulók:
A programban: meseolvasás, mesemondás, vetítés, illusztráció készítés, könyvkiállítás, mesék eljátszása, jelenetek, fotók otthoni meseolvasásról

Kapcsolat: Bölöny Melinda iskolai könyvtáros - bolonymelinda[kuckuc]gmail.com , tel. 0740940074


Református Kollégium, 2-es Óvoda,
Kézdivásárhely, Iskola utca 6, 525400

2018. 09. 28.

Szeptember 28-án mese napot tartunk. Szabad tevékenység idején Benedek Elek mesés könyveket nézegetünk. A megszokott napi rituálé szerint elmesélem az " Egyszer volt Budán kutyavásár"  mesét. A gyerekekkel közösen dramatizáljuk, majd a kedvenc jeleneteket lerajzolják. A rajzokat kiállítjuk az előtérben, hogy a szülők megnézhessék. 

Kapcsolat: Trufasu Beáta - beacska96[kuckuc]yahoo.com, 0746204231


Református Kollégium, Sepsiszentgyörgy
Sepsiszentgyörgy, gróf Mikó Imre utca, 1. szám, irányítószám: 520003

2018. 09. 11-28.

A Magyar Népmese Napját a 2018-19-es tanévben a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium V.R osztályos tanulói is megünneplik három hetes projekt keretében. A projekt központi meséje: Benedek Elek A tűzmadár, a projektbe épített mesék: Az égig érő fa, Aranymadár, Tündérszép Ilona és Árgyélus.

Tervezett programok:

    • meseillusztrálás
    • szóbeli és írásbeli szövegalkotás
    • meserészlet dramatizálása Benedek Elek tűzmadár című meséjéből, díszletekkel, kellékekkel, jelmezekkel
    • anyanyelvi óra a Bod Péter Megyei Könyvtárban

Kapcsolat: Bede Erika magyartanár - bedeerika[kuckuc]gmail.com


Szalárdi János Általános Iskola
Szalárd, 430 sz., Bihar megye, 417450. Románia

2018. 09. 28.
A mese mindenkié

A negyedikes gyerekek Mátyás királyról szóló meséket olvasnak a kicsiknek. Mesefeldolgozás: A kedvenc mese kiválasztása és eldramatizálása . A szerepeket kiolvasó mondókákkal számoljuk ki.
Majd csoportmunka zárja a tevékenységet: Együtt a kicsikkel rajzokat készítenek egy kiválasztott meséről, és bemutatják társaiknak az elkészült alkotásokat.

Kapcsolat: Kőrösi Mária tanítónő - 0040743618448, korosi.maria[kuckuc]yahoo.com


Szentiváni Mihály Általános Iskola
Nyárádgálfalva (Galesti), str. Principala, nr. 77, Maros megye, Románia

2018. 09. 28.
Értékeink a hagyományok

Az esemény megszervezésével az volt a célunk, hogy a mai gyerekek- és nemcsak figyelmét ráirányítsuk őseinktől ránk maradt drága kincseinkre, a népköltészeti alkotásokra, a népszokásokra ezáltal fejlesztvén és erősítvén fiataljaink identitástudatát.Erre az ünnepre meghívtuk a Szentháromsági Általános Iskola, A Koronka-i Tholdalaghi Mihály Általános Iskola, valamint a Backamadarasi Kiss Gergely Általános Iskola tanulóit és pedagógusait. Arra gondoltunk, jó lesz megismerni egymás közösségét, jellegzetesebb népszokásait, amelyet a diákok mutatnak be, ismerkedni az általuk előadott népdalokkal, népmesékkel, mondákkal, együtt kézműveskedni, majd este a fellépő néptánccsoportokat megnézni.

MEGHÍVÓ

Kapcsolat: Gáspár Ildikó - ildikogaspar74[kuckuc]yahoo.com


Zelk Zoltán Általános Iskola Step by Step osztályai
Románia, Bihar megye, 415700, Érmihályfalva, Ady Endre utca 16 szám

2018. 10. 01-05.

Egy egész hetet szentelünk Mátyás király korának, személyének, a róla szóló meséknek, mondáknak a megismerésére. Változatos feladatokkal tesszük színesebbé a hetet: titkosírás megfejtése, iniciálé készítése, drámajátékok, családfa és jellemtérkép készítése, "udvari" lakoma, illusztrációkészítés, kiállítás, közös vetélkedő és "udvari" játékok.

Kapcsolat: Molnár Lilla tanítónő - molnar_lilla[kuckuc]freemail.hu


MAGÁNSZEMÉLYEK


Utasi Hajnalka - költő, író, meseíró
5100 Jászberény, Réz Kálmán út 4/A.

Programok helyszíne: Városi Könyvtár Jászárokszállás - MEGHÍVÓ
5123 Jászárokszállás, Köztársaság tér 1.
Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium
- MEGHÍVÓ
5100 Jászberény, Sportpálya utca 1.

2018. 09. 28. - 10. 04.

Dióhéjban az idei népmesés "tervek":
- családról szóló népmesék felelevenítése (pl. Jakab meg az apja, A három kívánság, stb.),
- az írónő által írt kiegészíthető népmese, hazugság mese, melyet a gyerekek töltenek meg fantáziával, /vicces lesz:-)/
- ez kiegészítve a saját gondolataival is,
+ népmese totó és népmese kvíz.

Farkas Edit és Kerekné Mihalik Judit képzőművészek kézműves foglalkozással is bekapcsolódnak a programokba.

Kapcsolat: Utasi Hajnalka - 30 479 5441


 

›› ÖSSZESÍTÉS (LETÖLTÉS PDF-BEN)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Dr. Vraukóné Lukács Ilona, elnök
Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 2.

Tagfelvétel és tagmegújítás
Amennyiben a Magyar Olvasástársaság tagja kíván lenni vagy tagságát szeretné megújítani kérem regisztráljon vagy jelentkezzen be az online tagnyilvántartó rendszerbe!
Olvaso tars LOGO2 kicsi
olvassel logo

BANNER SZIG kicsi
 
KE

Vonalban

Oldalainkat 521 vendég és 0 tag böngészi