Augusztus 4-én, pénteken, 17 órától a sződemeteri református templom udvarában rendezte meg a XXVIII. Kölcsey-megemlékezést az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Szatmár Megyei Szervezete) a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Szatmár Megyei Központ, melyen Vraukóné Lukács Ilona mkl (Magyar Kultúra Lovagja) képvislte a Magyar Olvasástársaságot, a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítványt és a Falvak Kultúrájáért Alapítványt. A három civil szervezet nevében köszöntötte az ünnepségen megjelenteket és koszorút helyezett el a jelenleg felújítás alatt álló templom udvarán, a  Kő Pál alkotta Kölcsey szobornál. (A szobor a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban álló szobor másolata)

http://www.frissujsag.ro/irodalmi-tortenelmi-kirandulas/

 

Program:

Kölcsey Ferenc Hymnus című költeményét szavalta:
Varga Sándor, a szatmári Harag György Társulat színművésze

A résztvevőket köszöntötte:
Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa
Pakulár István református lelkipásztor
Gheorghe Marian, Sződemeter polgármestere
A rendezvény fővédnökeiként a résztvevőket üdvözölte::
Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke
Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei ÖK elnöke

„Kölcsey Tengeren innen és túl”
A kanadai magyarok nevében szólt:
Szenthe Anna, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnöke és a Diaszpóra Tanács társelnöke
A Falvak Kultúrájáért Alapítvány, a Magyar Olvasástársaság és a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány nevébenköszöntőtmondott:
Dr Vraukóné Lukács Ilona mkl

Vallomások Kölcsey Ferencről
Nagy Zsuka költő, a Kölcsey Társaság elnökségi tagja (Nyíregyháza)
Tar Károly író, a skandináviai Ághegy irodalmi és a Magyar Liget családi lap főszerkesztője,  a Román-, a Magyar- és a Svéd Írószövetség tagja
Kondor Katalin rádióriporter, a Magyar Rádió volt elnöke (Budapest)

A műsorban közreműködött diákok:
Bartha Máté, László István (Nagykároly)  
Ombodi Dominik (Szatmárcseke)
Bendel Krisztina, Bihari Renáta (Tasnád)
Kölcsey szobránál díszőrséget álltak:
a szatmárnémeti Dsida Jenő, a nagykárolyi Gr. Károlyi Gyula és a szilágysomlyói Báthory István cserkészcsapatok tagjai.

https://anziksz.com/2017/08/04/tengeren-innen-es-tul/#more-58620

http://www.karolyirefegyhazmegye.ro/archivum/32570

http://www.frissujsag.ro/tisztelges-kolcsey-emleke-elott/

https://www.facebook.com/NagykarolyiAnziksz/?hc_ref=ARRudvLQU9w8ikLMFlIm9heAx_ev27YgumbA4HfqwaVyzAOKINBNJWtCDq4ZWTLkCnE&fref=nf

https://anziksz.com/2017/08/06/fiataloknak-a-fohajtasrol/


›› GALÉRIA

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Dr. Vraukóné Lukács Ilona, elnök
Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 2.

Tagfelvétel és tagmegújítás
Amennyiben a Magyar Olvasástársaság tagja kíván lenni vagy tagságát szeretné megújítani kérem regisztráljon vagy jelentkezzen be az online tagnyilvántartó rendszerbe!
Olvaso tars LOGO2 kicsi
olvassel logo

BANNER SZIG kicsi
 
KE

Vonalban

Oldalainkat 249 vendég és 0 tag böngészi