Az olvasással kapcsolatos szakirodalom egyidős a könyvtárakkal, még akkor is, ha a könyvtártudomány látókörébe csak a modern időkben került bele igazán e téma. Az összegyűjtött írásos emlékek mindig is megőrzésre és kisebb-nagyobb kör használatára, olvasásra rendeltettek. Mindazonáltal Tóth Gyula frappáns terminológiájával élve az írásbeliség és „olvasásbeliség” közel sem mindig voltak egymástól elválaszthatatlanul összetartozó fogalmak; nem minden írott forrás címzettje volt az ember, sokszor inkább az istenek számára készültek a textusok, de az írni és az olvasni tudás sem mindenkor volt egyazon személy sajátja.

›› Folytatás

Megjelent: a Könyvtári Figyelő 2014/4. (543-547. oldal)