„Gondoltad, volna, hogy így megdolgoztat minket ez a Benedek Elek?” – kérdezte Berecz András Agócs Gergelytől három évvel ezelőtt, szeptember 30-án.
2005 óta, amióta megünnepeljük A népmese napját, minden „mesélő ember” külön év-szaknak tartja ezt az időszakot.
Az idén, 2012-ben nyolcadik alkalommal rendezi meg a Magyar Olvasástársaság A népmese napját. 
A Magyar Olvasástársaság az olvasáson túl fontosnak tartja a szóbeli kultúra színvonalának emelését is, és a népmesével foglalkozó szakmaközi tevékenységek összefogása is célunk.
A népmese-konferenciák célja a népmesével foglalkozó intézmények és magánemberek fórumának létrehozása azzal a céllal, hogy egymást tiszteletben tartva megismerjük, meghallgassuk egymást. Mindannyian azért dolgozunk, hogy a magyar mesekincs közkinccsé váljon, beépüljön mindennapjainkba.
2012-ben a konferenciával párhuzamosan, kerül sor a népmesemondók első országos találkozójára.
 
I. Országos népmesemondó-találkozó – Kaposvár 2012. szeptember 29. 
Szervező: Kovács Marianna
A találkozó célja: mesemondók találkozása, abban a reményben, hogy egymás támogatói, segítői lehetünk.
Ebben az évben kaptuk azt a szomorú hírt, hogy, PÁPAI ISTVÁNNÉ PÁHI EMMA karcsai mesemondó asszony, a Népművészet Mestere, életének 80. évében, 2012. január 3-án eltávozott közülünk. 
Sok ifjabb mesemondó soha nem találkozatott vele, és csak magunkat hibáztathatjuk, ha mesterinktől úgy kell búcsúznunk, hogy nem teremtettünk arra alkalmat, hogy fiataljaink tanuljanak Tőlük.
 
A tervezett kaposvári program:
I. Országos népmesemondó-találkozó Kaposvár 2012. szeptember 29. 
9:00–15:00 Mesemondók találkozója
9:00–12:00-ig a program zártkörű
12:00–15:00 a program nyitott, ekkor mesélnek a mesemondó találkozó résztvevői.
 
A zártkörű program előzetes jelentkezéshez kötött. 
A program elején meghívott szakemberek szólalnak meg, a részletekről folyamatosan olvashatnak honlapunkon. 
A program második felére várjuk mesemondók, mesemondással foglalkozó társulások jelentkezését, akik maximum 10 perces előadás keretében bemutatják tevékenységüket, céljaikat, 10 perc keretében az előadó a hozzá intézet kérdésekre válaszol. Jelentkezni rövid 15-20 mondatos bemutatkozással lehet itt: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..
 
11:30-tól A találkozó összegzése
12:00–15-ig Mesemondás. Kérjük, jelezze, aki ezen a programon részt tud venni!
 

You have no rights to post comments

HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 104 vendég és 1 tag böngészi