HUNRA Körlevél - 2011. május (2011-05-04 22:05:22)

Nyomtatás
 

HUNRA Körlevél - 2011. május

 

 
---
banner
---
 

Kedves Kollégák!

A Magyar Olvasástársaság (HUNRA) a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központtal, a Berzsenyi Dániel Könyvtárral, a SEK Egyetemi Könyvtárával, a Könyvtárostanárok Egyesületével összefogva „Az olvasás össztantárgyi feladat” címmel 2011. május 13-14-én országos szakmai konferenciát szervez Szombathelyen, a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

A közhiedelemben (de még a pedagógusok körében is) elterjedt nézet, hogy az olvasás fejlesztése szinte kizárólag a szépirodalmi művek olvasását, olvastatását jelenti. Az olvasásfejlesztés ennél valójában jóval tágabb tevékenységi kört ölel fel. A különféle szaktárgyakban kiadott olvasási feladatok elvégeztetésével a szövegértés legalább olyan hatékonyan fejleszthető, mint a magyarórán. Az olvasásfejlesztés tehát a tantestület egészének felelőssége!

A pedagógusok, a pedagógusképző intézmények oktatói és hallgatói, valamint a könyvtárosok számára szeretnénk jó példák sorával bizonyítani, hogy az olvasási készségek fejlesztése korántsem csak a tanítók vagy a magyartanárok felelőssége. Ezért ezúttal nem a szépirodalom oktatása lesz a központi téma - bár természetesen ez is szóba kerül majd -, hanem minden más: a természettudományoktól a testnevelésig, a társadalomtudománytól a vizuális kultúráig. Vagyis a konferenciánk éppen a szépirodalmon kívüli területek olvasásfejlesztő hatására, a felfedező, információszerző olvasási stratégiákra, s azon belül is a főként természet- és társadalomtudományi tantárgyak ilyen jellegű szerepére koncentrál. Reményeink szerint a gyakorlatban bevált módszerek bemutatásával a konferencia hatékonyan hozzájárul majd a pedagógus-, valamint könyvtárosképzések és –továbbképzések szellemének megújításához is.

Részvételi szándékát kérjük, 2011. május 9-ig jelezze a konferencia honlapján kitöltött jelentkezési lap beküldésével! A rendezvényen való részvétel ingyenes, de a férőhelyek korlátozott száma miatt a jelentkezések elfogadása beérkezésük sorrendjében történik.

További információk és program a konferencia honlapján:

https://sites.google.com/site/hunrakonferencia2011/

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 
--
www.hunra.hu | Magyar Olvasástársaság a Facebookon is!
--