2013. 11. 29.

Több olvasás – boldogabb élet?

Érdekes felmérést tett közé nemrégiben National Reading Campaign, amely többek között arról kérdezte országa polgárait, hogy mennyit olvasnak „csak úgy”, kedvtelésből.
Az eredmények biztatóak, ahogy az is, hogy a megkérdezettek közül azok érezték boldogabbnak az életüket, azok voltak elégedettebbek, akik rendszeresen olvasnak...
Részletesebb eredmények a KIT Hírlevélben olvashatók:
http://www.kithirlevel.hu/#a16339

2013. 11. 29.

Gyermekirodalmi adatbázis: 1155!

Kedves Szülők, Nagyszülők, Pedagógusok, Könyvtárosok!
Szeretnék, ha egyáltalán olvasnának, több, jobb, szebb könyv kerülne gyerekeink, tanítványaink kezébe? Ebben kívánunk segítségükre lenni, amikor honlapunk fejlécén meglátja a „Gyermekirodalmi adatbázis” címkét. Társaságunk megalakulásának pillanatától kezdődően (1991. okt. 31.) a gyerekek olvasási kultúrájának javítását tartottuk legfontosabb célunknak. Könyvesboltokban, néha még könyvtárainkban is zavarba ejtő a választék! Hogyan is kezdjünk a válogatáshoz? Ezen a ponton szeretnénk az Önök feladatát, munkáját megkönnyíteni. Immár 1155 féle – szakemberek közreműködésével, minőségi szempontok szerint szelektált – címből válogathatnak percek alatt. Nem kell elejétől a végéig egyenként böngészni, hiszen a könyv legfontosabb adatai mellett (szerző, cím, kiadás éve, helye stb.) néhány soros ismertetőt is talál a műről, de még ennél is pontosabb, hogy 1-1 kattintással Önök választhatnak fiúknak vagy lányoknak, életkori és tematikus csoportosításban. Továbbá néhány hónapja az adatbázis fejlécén szereplő „kezdőoldal” kulcsszóra kattintva az éppen legfrissebben megjelent művek 10-es listája lesz olvashatóvá. Szerző, cím, megjelenés, kiadó, valamint a szokásos rövid ismertető szöveggel! Most csak éppen a mai (2013. 11. 29.) szerzők és címek sora: Lacor, Agnés (1960) : Lili,  Családi kör,  Varró Dániel (1977): Nem, nem, hanem,  Molnár Edit, L.: Csika Manó otthonra lel,  Berg Judit (1974): Lengemesék. 2. Nádtengeri nyár, Tamás Zsuzsa (1978): Macskakirálylány,  Dóka Péter (1974): A kék hajú lány,  Szegedi Katalin (1963): Palkó, Parvela, Timo (1964): Szerencsekerék,  Erdős István: Aprótörpe indiánok. A vándor varázsló. Minden menü-pont kínál érdekességet, de talán a „Top 50” vagyis a honlapunkat látogató, ajánlásaink, olvasmányaik alapján az adott műveket minősítők ítélete nyomán összeálló népszerűségi rangsor adhat további tájékozódási segítséget az érdeklődők számára.
A szerkesztő, válogató, ajánlásokat megfogalmazó kedves munkatársak Kiss Klára és Tóth Andrea fáradozását ismételten megköszönve kívánunk örömteli olvasgatást, eredményes böngészést, választást minden kedves érdeklődőnek!


2013. 11. 28.

Mesemondók versenye az ELTE-n

Immár hatodik alkalommal találkoztak az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán olyan főiskolások és egyetemisták, akik a mesék szerelmeseinek vallhatják magukat. A nemes viadalról, a mese e különleges ünnepéről a meseutca oldalán olvashatnak tartalmas, színes beszámolót: http://meseutca.hu/2013/11/28/ha-te-tudnad-hogy-hol-jartam-november-22-en/

2013. 11. 27.

Jobb szövegértést!

Nemzetközi projekt indul azért, hogy az Európai Unió polgárai előbbre lépjenek a szövegértés terén.
A program egyik legfontosabb eleme a pedagógusképzésre fókuszál, a kidolgozásban magyar (kecskeméti) kollégák is részt vettek, részt vesznek.
Részletesebben az OFI honlapján olvashatnak erről:
http://www.ofi.hu/hirek-aktualitasok/nemzetkozi-projekt


2013. 11. 14.

Versenyfelhívás mesemondóknak

NÉPEK MESÉI
 
VI. Országos egyetemi és főiskolai mesemondó verseny
 
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke és a Könyvtár mesemondó versenyt rendez NÉPEK MESÉI címmel a felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók részére.
 
A versenyzőknek egy szabadon választott népmesét kell elmondaniuk kívülről. A választott mese időtartama nem haladhatja meg a 10 percet. Az elmondandó szöveget a jelentkezési lappal együtt kérjük elektronikus úton és levélben elküldeni a forrás (a mese származási helye [pl. portugál, japán stb. népmese] kötetcím, a kiadó neve, a kiadás éve, az oldalszám) pontos megjelölésével.
Intézményenként maximum két fő jelentkezését várjuk.
A jelentkezőknek igény szerint ajánló bibliográfiát küldünk, ezzel is segítve a meseválasztást.
 
Helyszín: ELTE Tanító- és Óvóképző Kar 
1126 Budapest Kiss János alt. u. 40.
 
Időpont: 2013. november 22.
Regisztráció: 8-tól 9.45-ig
A verseny 10 órakor kezdődik.
 
Részvételi díj: 8000 Ft
 
Jelentkezési határidő: 2013. november 18.

Befizetési határidő: 2013. november 19.
 
Jelentkezés: A jelentkezési lapot levélben a fenti postacímre és a farkas.tunde kukac tok.elte.hu e-mail címre küldhetik el. Postán mindenképpen várjuk a kitöltött, cégszerű aláírással aláírt jelentkezési lapokat!
Koordinátor: Bereczkiné dr. Záluszki Anna adjunktus ( e-mail: annabereczki kukac aol.com )
A jelentkezéssel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal a 06 1 487 81 21 telefonszámon Farkas Tünde tanszéki ügyintézőhöz fordulhatnak.

2013. 09. 01.

Olvasó Dél-Alföd

A Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár olvasásnépszerűsítő
programsorozatot indított 2013 februárjában Olvasó Dél-Alföld – Olvasás
(megye)határok nélkül címmel. Az olvasáskultúra fejlesztő kampány
megvalósítását egy TÁMOP-pályázat tette lehetővé. Az ebben megfogalmazott
fejlesztés egyik fő célja az oktatás támogatása az olvasáskultúra
fejlesztésével.

Ennek keretében a könyvtár együttműködő partnereivel (a kecskeméti
Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárral és a békéscsabai Békés Megyei
Könyvtárral) regionális olvasási/irodalmi vetélkedőt hirdetett meg A
Dél-Alföld legtöbbet olvasó települése címmel. A nagy sikerű vetélkedő augusztus 31-én ért véget.
További részletek olvashatók itt:
http://olvasodelalfold.sk-szeged.hu/

2013. 08. 08.

Olvasó-tábor Erdélyben

A HUNRA tagjai is ott voltak július végén abban a táborban, amelyben 18 háromszéki felsős diákot láttak vendégül a szervezők, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár meghívásának köszönhetően. A pályázaton nyert, ingyenes tábor helyszíne a csodálatos alsócsernátoni múzeum (skanzen) volt, ahol festői környezetben játszottak irodalommal, dolgoztak fel szövegeket a gyerekek. Emellett kézműveskedés és közös filmnézés is színesítette a programot, de zenés műsort adott Orbán Ferenc, és bemutatkozott a gyerekeknek a Cimbora, illetve a Székelyföld című folyóirat szerkesztőgárdája is. (A tábor a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósulhatott meg.)

Érdekes, hogy először debütált „tábori körülmények” között a Dobj el mindent, és olvass! program – óriási sikerrel. A képek önmagukért beszélnek, még a pulykák is a könyvekhez vonzódtak…

 


2013. 08. 08.

Önkéntes meseolvasókat keresnek kórházakba

A Magyar Olvasástársaság Olvasó-társ nevű programjához hasonló kezdeményezéshez keres segítőket, önkénteseket a gyógyvarázs mesedoktorok programja. A nagyszabású kezdeményezés keretében korábban orvosi műszereket, pénzt és programokat is eljuttattak már a kórházakba, remélhetőleg, mesemondókban sem lesz hiány. A részletekről itt olvashatnak: http://konyv7.hu/magyar/menupontok/felso-menusor/online/meseolvaso-onkenteseket-keresnek-korhazban-fekvo-gyerekek-melle

2013. 06. 27.

Meghívó a Sztáray Zoltán emlékkonferenciára

„Ám görgessük a sziklát. Ne hagyjunk soha semmit abba. Nézzük az ország érdekét.”

Meghívó

Az Ezerkilencszáznegyvenöt Alapítvány tisztelettel meghívja Önt, családtagjait és barátait

a Sztáray Zoltán emlékkonferenciára

A konferencia időpontja: 2013. június 27. (csütörtök) 9.00–13.30 óra.

A konferencia helyszíne: Petőfi Irodalmi Múzeum (Budapest, Károlyi Mihály utca 16.)

A konferencia tervezett programja:

I. rész (9:00-11:00)
– Bevezetés, vendégek köszöntése (Hegedüs Gyula történész).
– Sztáray Zoltán rövid életrajza 1948-ig – prezentáció (Hegedüs Gyula).
– Internálás, Buda-Dél, Kistarcsa, Recsk – prezentáció (Bank Barbara történész).
– A forradalom és az emigráció első évei – kerekasztal-beszélgetés (Horváth János, Nagy Balázs író, Bíró András újságíró).
– Sztáray Zoltán, Recsk emlékének ébren tartója – előadás (M. Kiss Sándor történész).
– Részlet a Recsk 1950–53 című filmből (bevezeti Gyarmathy Lívia filmrendező).
–  A fatörzs világa című elbeszélés hangszalagról, Sztáray Zoltán előadásában.

Kávészünet

II. rész (11:30-13:00)
– Sztáray Zoltán és az Új Látóhatár – előadás (Borbándi Gyula író).
– Sztáray Zoltán, az irodalmár – prezentáció (Hegedüs Gyula).
– Sztáray Zoltán, a tudós – előadás (Kubassek János geográfus).
– „A San Bernardinó-i remete” – kerekasztal-beszélgetés (Kodolányi Gyula költő, Illyés Mária művészettörténész, Csorba László történész, Mester Zoltán kémikus).
– Sztáray Zoltán öröksége – előadás (Horváth János).
Szívélyes üdvözlettel:
                                                                                       
Prof. Dr. Horváth János
az Országgyűlés korelnöke
az Ezerkilencszáznegyvenöt Alapítvány elnöke


2013. 05. 31.

Olvass.el! 2013-ban is

Az Olvass.el! online olvasási vetélkedő ‒ www.olvassel.ke.hu ‒ ez évi döntője különleges: a Magyar Olvasástársaság közreműködésével délután szakmai programmal folytatódik. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Olvass.el! – olvasásnépszerűsítő játék- és szakmai nap a Kaposvári Egyetemen

Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Kaposvári Egyetem Olvass.el! című olvasási vetélkedőjének nyilvános döntője.  A több megye olvasáskedvelő közönségét is megmozgató játéksorozat lezárása ezúttal a versengő gyereken kívül a szakmai közönségének is kínál programokat.

Az Olvass.el! című online olvasási verseny keretében  a résztvevő 4-5. osztályos tanulók egy-egy téma vagy szerző könyveit ismerik meg a tanév során, és ezekhez kapcsolódó játékos feladatokat oldanak meg online felületen. A döntőben a legjobbak személyesen mérik össze tudásukat. A gyerekeket természetesen meglepetések és olyan hírességek is várják, mint a Csiky Gergely Színház színészei (Nyári Szilvia, Sarkadi Kiss János) és Nyulász Péter, Év Gyermekkönyve-díjas író.

A vetélkedő idei nyilvános döntője szakmai programmal egészül ki a Kaposvári Egyetem és a Magyar Olvasástársaság közreműködésével, így nagyszerű lehetőséget kínál az olvasás és az olvasóvá nevelés iránt érdeklőknek, hogy gyakorlatban láthassák egy többéves hagyománnyal rendelkező játék, olvasásnépszerűsítő módszer megvalósulását. Ezt követően a téma szakértőinek (Kovács Zoltán irodalomtörténész, Both Gabi, a Meseutca főszerkesztője, Stiblár Erika pszichológus) előadásait hallgathatják meg, illetve újonnan megjelent szakkönyvek szerzőivel (Szávai Ilona, Gombos Péter) is találkozhatnak.

A program a Kaposvári Egyetem, a Magyar Olvasástársaság és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Somogy Megyei Szervezet együttműködésével valósul meg, a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma támogatásával.

Időpontja: 2013. június 5. (a részletes program szerint)

Helyszíne: Kaposvári Egyetem, Kaposvár, Guba S. u. 40.

A részletes program az mellékelt meghívón olvasható.

Kapcsolattartó: Kiss Gábor könyvtárigazgató (telefon: 06 82 505-936, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).



Olvass.el! döntő és szakmai program

HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 109 vendég és 1 tag böngészi